Nincs olyan élő és mozgó ember, aki ne találkozott volna már valamilyen formájában a depresszió fogalmával, saját maga, ismerőse, vagy családtagjai körében tapasztalva. Ugyanez elmondható a elődeinkről is, hiszen a világ egyik leginkább elterjedt kedélybetegségéről van szó, mely már időtlen idők óta okozza társadalmunk fennakadásait, szenvedéseit.
Vajon miért olyan könnyű belekerülni a sokak szerint csak képzeletbeli betegségbe, hogy lehet, hogy már ilyen régóta életünk részét képezi, és hogy néz ki a valóságban?

Története

Mivel az interneten fellelhető oldalak nagy része feldolgozta már a témát, túl részletes elmélyülés nem szükséges ismétlés gyanánt, mégis egy pár mondat erejéig érdemes feleleveníteni az eredetét, történetét, amely igen érdekes részleteket is tartalmaz.

Legelső írásbeli megjelenése az időszámításunk előtti 2000. évében járó Mezopotámia területén történt, akkortól kezdve egészen a 20. századig melankólia néven jegyezték, így minden forrásban ezen kifejezés alatt fut. Ez egy elég fontos részlet, amely sok félreértést okoz a mai napig, a két fogalom keveredésével rengeteg téves megállapítás és gondolat született az évek során. Elöljáróban most csak annyit, hogy mai szóhasználatunk szerint, míg a depresszió valódi testi tünetekben is megjelenő betegséget takar, addig a melankólia egy állapot, vagy mondhatni világszemlélet.
A kezdeti feljegyzéseiben is inkább lelki állapotként szerepelt, mint ahogy az egyéb mentális betegségek is, minek következtében kezelésében inkább papok segédkeztek, nem gyógyítók és orvosok.
Később az ókori görög, római, kínai, és egyiptomi irodalomban is hasonló megközelítésben jelent meg, legtöbbjükben démoni megszállással azonosították, amit igen csak szélsőséges módokon próbáltak kezelni. Ilyen kezelési módok voltak a verés, éheztetés, és fizikai korlátozás a vélt bántalmazó szellemek távozása érdekében. Szerencsére azonban a görögök és rómaiak közt már ekkor akadtak olyan orvosok, akik eltérő véleménnyel rendelkeztek és inkább biológiai és fizikai betegségnek sejtették, az ő gyógymódjaik közt testmozgás, masszázs, diéta, zenehallgatás és fürdőzések szerepeltek. Ezek mellett mák kivonat és szamártej is részt vett a gyógykezelésben, de valószínűleg ezek hatásosságának kérdése hamar felmerült számukra is.

Az első konkrét tanulmány a témában a Kr.e. 460-ban született görög orvos, Hippokratész tollából származik, kinek munkáinak egy részét a mai orvostudomány alapjainak tartják. Elmélete szerint minden ember betegségét a testben megtalálható 4 alapnedv és azok mértéke határozza meg, a vér, sárga epe, fekete epe, nyálka. Mindezek közül a fekete epe (más néven melankholé) túltengése okozza a lehangolt depressziós tüneteket, ami lényegében nem áll túlságosan messze a valóságtól.

Napjainkra már bebizonyosodott, hogy különböző hangulatainkért valójában hormonjaink, az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek), és több millió idegsejtünk a felelős 

Milyen a valóságban?

Egy egészséges gondolkodású ember számára elképzelhetetlennek tűnhet az a gondolati állapot amelyben a betegek tartózkodnak. Sokan tartják divatbetegségnek, unalomból kitalált túlagyalásnak, olyan úri betegségnek, amelyet azok képzelnek be, akik már nem tudnak mit kezdeni magukkal.
Azonban minimális adag empátiával, nyitottsággal, az elszenvedők fejébe való betekintéssel világossá válhat, hogy ez nem egy olyan foglalatosság, amit bárki szabadon választana magának.

Az egyénnek ilyenkor a külvilág és a élete nehézségei nem úgy jelennek meg, mint a normálisan gondolkodó személy számára. A valós és hozzá képzelt problémák minden területen megnehezítik a boldogulást, a hétköznapi, feladatok mázsás súlyként terhelődnek, lelassul az idő, eltűnik a dolgok jelentősége. A jövő kilátástalan, az, hogy mi történik mondhatni mindegy, hiszen bármely forgatókönyv tartalmazhat olyan elemeket, melyek elviselhetetlenné teszik a végkifejletet. Azok a szegmensek amiket eddig fontosnak és saját értékrendszerébe illeszthetőnek tartott eljelentéktelenednek, idővel a pillanatnyi kellemes érzéseket tartogató tevékenységek is elszürkülnek, hiszen az a pár percnyi, órányi pozitívum melyek okoznak, eltörpülnek az előtte, utána zajló nyomott ürességhez képest.
A negatív érzések ellenben felerősödnek, az összes addig elkövetett hiba, kellemetlenség, átélt és okozott fájdalom a legváratlanabb pillanatban kerülnek újra elő. A szimptómaként megjelölt bűntudat maga a folyamattal kapcsolatban halmozottan jelenik meg, sok esetben a beteg értetlenül szemléli a kialakult helyzetet, okolva magát, amiért egyébként nem kifejezetten hátrányos társadalmi, szociális, pénzügyi stb. pozíciójában indokolatlannak érzi fájdalmát, mások gondjaihoz mérten. Ezzel könnyen kialakul egy körforgás mely külső szemlélődő számára teljesen érthetetlen ok nélküli fájdalmak halmozása, elszenvedőjének viszont elengedni képtelen belső feszültségek sorozata, melyek egymást felerősítve teszik elviselhetetlenné a mindennapokat.
Szinte minden esetben a betegek úgy érzik létezésük bármilyen szempontból értelmetlen, mely egy ilyen gondolati áramlásban az egyetlen racionális konklúzió. Mivel a legtöbb nap csak fájdalommal, teherrel van tele, és az egyértelmű és elengedhetetlen tevékenységek véghezvitele is komoly fizikai és szellemi erőt igényel, egy ilyen közegben a nemlét állapota az egyetlen amely menekülést hozhat. Ezért vezet könnyű út a depressziótól az öngyilkosságig, aminek 60-65%-a a betegségnek betudható.

Sokan élnek olyan példákkal ilyenkor, hogy a betegnek csak el kellene indítania magát, mint ahogy a fogyókúrázni vágyóknak elhatározni, hogy ne egyenek, vagy a lusta diáknak azt, hogy üljön neki tanulni, de egy komoly depresszió esetén nem ilyen egyszerű a helyzet. A testi tünetekben megjelenő fáradtság és tompultság, csak még erőteljesebben nyomják vissza a beszűkült állapotba, a rosszabbnál rosszabb gondolatok közé.
A legjobb és sokszor használatos példa erre egy egyre mélyülő verem, ahol egyre sötétebb van, egyre kilátástalanabb a kijutás, ahonnan a további süllyedésből a már nem létező energiák összegyűjtése, és az elképzelhetetlen reménybe vetett hit csak az, ami menekülést hozhat.
Minden pillanatban a pár órányi alvásból felriasztó ébresztőóra üvöltésénél, a további alvás utáni sóvárgás élből elutasítása, az azonnali ébredés és indulás, a mínuszokban remegés után a forró víztől való mielőbbi kilépés a fürdő jégverem csempéjére, a kínkeserves munkaórák után az új elviselhetetlen feladatoknak való mielőbbi hozzálátás.

Az emberi sokszínűség, a különbözőségeink pozitív megnyilvánulásai egyértelműek, de egyik legnagyobb hátrányként egymás megértésének hiányát tapasztalhatjuk, hiszen addig amíg nem éltünk át egy adott szituációt, nem sokunk tudja beleképzelni magát a másik helyzetébe. Addig ameddig nem találkozik az ember ilyen mértékű negatív gondolatok sokaságával, nehéz elképzelni ezt az állapotot.
Éppen ezért sokszor tapasztalhatóak az évek múlásával hatalmas pálfordulások, vélemények és addig minden erővel szajkózott mondatok teljes átértékelése. Így működik ez sokszor a depresszió esetével is, amikor valaki családjában tapasztalja, vagy rosszabb esetben, egy tragédia során önmagán, üvegcsörömpölés közepette dőlhet össze az a kép, ahogy eddig a világot szemlélte a kérdéssel kapcsolatban.
Ilyen lehet például egy fájdalmas szakítás, egy ismerős halála, az élethelyzet hirtelen megváltozása, amikor hirtelen elfogadhatatlan és reménytelen helyzet áll fent, amellyel nem tud az azt átélő mit kezdeni.

Egy komoly depresszió mélyponti szakaszában minden nap minden pillanata az a szakítás, az a gyász érzet, azzal a fűszerezéssel, hogy ha nincsen konkrét kiváltó ok a bűntudaton kívül még az esetleges kikecmergés, továbblépés reménye sincs szem előtt, csak a végeláthatatlan és értelmetlen, ok nélküli fájdalom minduntalan visszatolakodó képe.

A világjárvány és a depresszió

A pandémia beköszöntével központi helyre került a téma, hiszen a megváltozott életkörülmények, a rengeteg kérdés, kilátástalanság és kétely, olyan személyek számára is testközelbe hozta a szorító érzéseket akik eddig elképzelhetetlennek tartották volna. Két lábbal a földön járó és eddig megingathatatlannak tűnő vezetők, cégtulajdonosok, vállalkozók kerültek olyan helyzetbe ahonnan nem látják a kiutat, esetenként megtapasztalva a részletezett tüneteket.

Szomorú és a világháborúk óta már rég nem tapasztalt jelenség amely azonban a régi motoros depresszióval küszködők között azt a keserédes érzetet vetheti fel, mint amikor egy borongós, esős, fagyos és szörnyű napra virradva az ablakon kitekintve az a gondolat tolakszik a fejbe: most végre mások is úgy látják a világot, ahogy én látom minden nap?

Nagyon fontos főleg ebben a helyzetben az empatikus hozzáállás, az egymásra való odafigyelés, az árulkodó jelek megfigyelése, kapcsolataink ápolása, a problémák meghallgatása, és a segítségre szorulók figyelemmel kísérete.

Linkek, cikkek, érdekességek, forrás:
- https://www.verywellmind.com/who-discovered-depression-1066770#earliest-accounts-of-depression 
- http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/majordepresszio.html
- https://egy.hu/pszicho/elfaradt-a-lelkem-a-depresszio-pusztito-lehet-de-nem-vagyunk-fegyvertelenek-107574