Hogyan ne..?

Miért iszunk alkoholt?

2019. augusztus 20. - Zoggy

cheers-839865_960_720.jpg

Az alkohol káros hatásairól szóló cikkekből, bejegyzésekből, felmérésekből lassacskán Dunát lehetne rekeszteni, amiket az olvasóközönség kíváncsiságtól vezérelve az esetek többségében elolvas, majd megdöbbenve az információk és probléma súlyosságán elhüledezve elmorfondírozik, hogy végül este a haverok társaságában 2-3 sör társaságában kivesézzék a témát, majd együttesen arra a következtetésre jussanak, hogy összességében mekkora baromság is az egész. Hiszen nagyapáink is ittak, meg az ő nagyapjaik, és még számtalan elődig visszamenőleg mindenki.
Ha mégsem ennyire sarkalatos reakciót vált ki a frissen megszerzett tudás, általában a végeredmény mégis csak vállvonogatás, gyors tovalibbenés a kérdéskörtől való mielőbbi eltávolodás reményében, vagy már maga a hírforrásban való mélyebb elmerülés előtt alakul ki a merev elutasítás, mely hatására hamar feledésbe merül a kérdéskör.

Az biztos, hogy olyan reakciót nem túl gyakran tapasztalni, amely során a káros hatások ismertetése után a frissen beavatott egyed átgondolva italozási szokásait újraalkotja magát, és búcsút mond káros szenvedélyének, soha többet nem nyúlva a mérgező pohár után.

De vajon miért?

Persze még mielőtt ennek fejtegetésébe belekezdenék, mindenképp rá kell világítanom a kivételek listájára, akik éppen az előbb említett megmozdulást hajtják végre, a teljes tisztaság és egészséges életmód felé indulva. És itt most nem azokról van szó, akik szimplán kedvük, vagy megszokásuk miatt nem fogyasztanak alkoholt, a legtöbb ismeretségi körben megtalálható az az embertípus aki soha, vagy csak kis mértékben ivott, vagy az autóval való közlekedés miatt, vagy mert szervezete számára nem nyújt pozitív hatásokat az ivás, illetve olyan környezetben szocializálódott, ahol nem jelentek meg ezen hatások. Mint ahogy a másik oldalnak, ennek is megvannak a fiziológiai és mentális okai.
Visszakanyarodva a tudatosan nem fogyasztók azon köréhez, akik egészségügyi megfontolásból teszik azt amit tesznek, természetesen létezésük mindenképp elismert, azonban jelen cikk szempontjából csak kivételként erősíthetik a szabályt, esetükben nyilvánvalóan nem valószínű, hogy megfelelnek a későbbiekben leírtak. Mint ahogy mindig van és lesz olyan 10 éves gitáros aki hibátlanul tolja a Canon Rock-ot, vagy olyan aki érettségi után milliárdos multinacionális vállalatot indít, illetve olyannal is találkozhatunk, aki 18 évesen kémiai anyagok vegyítésével rájön, hogy lehet a mikroműanyagot kivonni vizeinkből. A hozzájuk hasonló genetikai csúcsmodellekkel sokat nem kezdhetünk, legjobb, ha beismerve jelenlétüket, csak csendben elismeréssel adózunk irányukba, és továbbhaladunk az eredeti koncepció felé.

Mi a helyzet itthon?

Hazánkban különösen erőteljes alkoholkultúra szárnyal. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014es felmérése szerint Magyarország világviszonylatban a 8. helyen áll az alkoholfogyasztás terén. Ők 13 literre becsülték az éves átlagfogyasztás, ami így került előkelő helyre a ranglistán. Egy későbbi 2016-os felmérésben hátrébb kerültünk, ott 11,4 litert számoltak, és a két szám közötti nagy eltérést azzal magyarázhatjuk, hogy az első felmérés során jóval több év átlagfogyasztása került feldolgozásra, míg a másodiknál már csak az utolsó pár évet vették figyelemben.
Azonban ezen adatok teljes reprezentativitását okkal vonhatjuk kétségbe, tekintve a szintén bevett hazai pálinkakészítési szokásokat, amelyek jó esetben csak becslésként kerülhetnek be ezen adatok közé, de valódi mértéküket soha nem tudhatjuk meg. Mindenesetre vélhetően nem kifejezetten csökkentenék a végeredményeket, sőt nagyot dobhatnának a számokon, ha mérhetővé válnának.
Ha hazai szinten tesszük fel a kérdést fogyasztásunk okának felderítése ügyében, szintén segítségünkre lehetnek a fenti statisztikák. Az egyéb magyar sztereotípiákon túl, melyek szerint népünk mindig is inkább ment a belenyugvó, önpusztító, csordakövető és depresszióra hajlamos magatartás követésének irányába, az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság adatai alapján megfigyelhető, egy nagy ugrás ami a 60-as évektől vette kezdetét.

alkoholfogyasztas.jpgForrás: WHO 

A megelőző 15 év adatainak hiányában is erőteljesen következtethetünk ebből arra, hogy mi dobta meg hazánk alkohol iránti érdeklődését ebben az intervallumban. A 45-ös orosz megszállás, majd az 56-os szabadságharc leverése utáni 3 évtizedben honoló szocializmus alatt, korántsem tekinthető meglepőnek, ha az itt tartózkodó szovjet katonáktól átvett népünk egy s mást. Egy olyan nemzet folyamatos napi nyomása és jelenléte, ahol fő szeszes italuk, a vodka betiltása pénzügyi katasztrófához, és vérengző lázadásokhoz vezetett, kétséget kizáróan fenn áll annak a gyanúja, hogy befolyásolhatták országunk habitusát az ivással kapcsolatosan. Ezeken túl maga az elnyomottság, a szabadságharc bukása, és a politikai erőkifejtések is tolhatták az akkori alaphangulatot az italba fojtás irányába.
Az elmélet valóságtartalmát alátámaszthatja az a tény is, hogy éppen a 89-től kezdődött a visszaesés, abban az évben 16,29 liter fogyott, majd onnantól kezdve az utolsó 2015-ös adatig egy-egy kilengéssel, de folyamatosan csökkent 10,9 literre.
A KSH adatai szerint is érzékelhető a csökkenés, az ő nyilvántartásuk csak 1997-től áll rendelkezésre, de a májzsugorodástól elhalálozottak számából kiindulva, az 1997-ben mért 49 ezres szám 2017-re csaknem 15 ezerre csökkent. Természetesen ezek az információk sem tudnak teljes igazságot szolgáltatni, hiszen itt csak az orvosi kezeléseken megjelent és nyilvántartott alkoholistákat tartják számon, valamint sokan ettől függetlenül, vagy közvetve halnak meg.
Más, szintén KSH adatok szerint ugyanezen időintervallum alatt a kezdeti 800 ezerről több mint a felére, kevesebb mint 400 ezerre csökkent az alkoholisták száma hazánkban, ami még így is nagyjából a 8. helyen szerepel a világranglistán. A helyzet korántsem megnyugtató voltát tovább fokozza, ha feltesszük magunknak azt a nem kimondottan logikátlan kérdést, hogy vajon ki az aki manapság, vagy akár az elmúlt 10-20 év során orvoshoz kívánna fordulni alkoholproblémáival? Vagy bármilyen problémájával?
A javuló tendenciák, és történelmi változások ellenére, valamint arra a tényre rávilágítva, hogy nem szükséges kimondottan alkoholistának lenni ahhoz, hogy ivászatunk bajt okozzon, tovább haladok a személyes indíttatások felé.

Állami szabályozás hiánya

Ha még mindig globális oldalról közelítjük meg a dolgot, egyén szinten az állami szabályozások sem kötik meg túlságosan annak a kezét, aki szeszes ital vásárlására adja a fejét. A legerőteljesebb fő szabályunk, hogy 18 év alatt nem adható ki alkohol, illetve kiskorúként nem fogyasztható, de ezt, ha szívünkre tennénk a kezünket bebizonyosodna, hogy valószínűsíthetően szinte mindannyian megszegtük fiatal éveinkben. Mindig van egy jószívű kocsmáros néni, aki vagy szabad szellemének, vagy a profit utáni vágyának köszönhetően eltekint fiatalos ábrázatunktól, illetve lelkiismeretfurdalás nélkül adja ki portékáját az egyetlen megfelelő korú egyednek társaságunkban, tudván, hogy valószínűleg nem egyedül fog 6 VBK-t 1 óra leforgása alatt lehajtani. Ugyanígy a boltosoknál sem kifejezetten bonyolult kijátszani a rendszert, elég akár egy aputól kölcsönzött kabát, erős smink, vagy határozott kiállás.
Magyarországon jelen álláspont szerint - amire már rávilágított a European Report on Alcohol Policy - nincs stratégia az alkoholhelyzet kezelésére, ezen felül jogalkotási rendszereiben legtöbb esetben kifejezetten lazán kezeli a különböző szabályozásokat. Ilyenek többek közt az, hogy évi 1000 liter bor vagy sör előállítása alatt adómentességet élvez bármely magánszemély amennyiben nem kereskedelmi célra, hanem otthoni használatra, családi, baráti felhasználásra kerül az ital. Ha csak gyorsan fejben utánaszámolunk ez napi 2,7 liternek felel meg / fő, ami igen tetemes mennyiség, máj legyen a talpán ami ezt kibírja. Pálinkából ugyanez egy évre 86 liter (42 fokos), azonban itt már pénztárcánkba kell nyúlni, mert ehhez kőkeményen meg kell fizetnünk 5 darab párlat-adójegyet, melynek ára fejenként nem kevesebb mint 700 Ft. A reklámok terén sem kell túl szigorú követelményeknek megfelelni, pár kritériumon kívül, mint például az alkohol gyógyhatását, teljesítményfokozó készségét, pozitív hatásait (és még pár hasonló előnyeit) részletező, illetve a gyerekműsorok és korai vetítések előtti sugárzást tiltó jogszabálynak. Pár egyértelműen logikus szegmens is szerepet kapott a jogszabályban, mint az alkohol elutasítását negatívként leíró, vagy jármű vezetéssel összeköthető reklámok tiltása esetén, illetve tanintézmények közelében sem lehet semmilyen módon szeszes italt hirdetni. De ezeken kívül mindenhol máshol igen, leginkább a nagy volumenű sportesemények és jelenleg igencsak aktuális fesztiválok előtt, alatt, közben, felett, mellett, mögött.
És ezek hatására ki ne tekintene egy közös meccsnézés, koncert, baráti összejövetel, vagy a mostanában világát élő társasjátékozás közben evidensnek jó pár sör, fröccs, vagy rövidital elfogyasztását, a hangulatfokozás végett?
Ezzel el is jutunk a címszereplő kérdés következő potenciális válaszára, amely igen nagy szerepet tölt be italozási döntéseink során.

Reklámok hatása

Amióta az első céhek megjelentek majd cégekké váltak, és felfedezték ezen figyelem felkeltési technika előnyös hatásait, azóta már több tudományágat átívelt a kutatása, a pszichológiától a szociológián át a közgazdaságtanig, az emberi tulajdonságok és manipulálhatóság tökélyre fejlesztése érdekében. A plakátokon, újságokban, online felületeken, televízióban megjelenő reklámok egyértelműen azt kódolják belénk, hogy az élet élvezete, a kellemes pillanatok, az egymás társaságában eltöltött idő feltétlen velejárója az italfogyasztás. A szabályozásoknak köszönhetően persze az alkoholos italok megjelenésének mértéke is megcsappant, de ezzel egy időben az üdítő reklámok aranykora köszöntött be, ahol szintén ugyanez a kép köszön felénk. És valljuk be, azon kódolás hatása alatt, hogy társaságban valamit feltétlen inni kell, egy strandolás, kocsmázás, vagy baráti összejövetel alkalmával, ha választhatunk, melyik irányba tesszük le a voksunkat, a felfrissítő narancs-citrom-kóla ízvilág felé, vagy a szintén frissítő, de cserében még alkoholos mámort is biztosító sör, bor, vagy ezerféle ízesített kombinációk felé?
Ugyanide sorolnám a filmek ránk gyakorolt befolyását, több fronton került bizonyításra annak a ténye, hogy a mozikban, sorozatokban zajló tevékenységek erősen hatást gyakorolnak viselkedésünkre.
A reklámfelületeken megjelenő képek során legtöbbször azt látjuk, hogy mosolygó gondtalan emberek élvezik az életet, amellyel szemben áll a szinte mindannyiunkban időszakosan vagy folyamatosan jelen lévő feszültség, mely életünk különböző területeiből ragad ránk. Ennek feloldására is remek gyógyír alkohol barátunk.

Feszültségoldás

A munkahelyi stressz, a párkapcsolati problémák, családi gondok mind-mind kikezdik idegrendszerünket, és folyamatosan növekvő gombócként belülről felőrölnek, amikre megoldásuk pillanatáig tökéletes elterelő hadművelet az alkoholos befolyásoltság. A véralkoholszint növekedésével az érzékelés tompul, a tér és fájdalomérzékelés csökken, aminek hatására lazábbnak érezzük magunkat, kevésbé rágódunk a hétköznapi problémákon. Mivel ilyenkor az agy kapacitása és kiterjesztettsége csökken, megtapasztalhatunk egy erőteljes beszűkülést, ami szó szerint meggátolja azt, hogy egy időben több probléma megoldására kiterjednek képességeink és a jelenen kívül azon is gondolkozzunk. Csúnyán fogalmazva, mondhatni lebutítjuk magunkat, hogy, gondolataink ne kattogjanak egyéb dolgokon, csak a pillanatnyilag zajló remélhetőleg örömteli tevékenységen, amit épp csinálunk. Ugyanezen elveken alapulva a következő problémán is segítségünkre lehet.

Szorongáscsökkentés

Az előbb részletezett feszültséghez sokban hasonlít, de mégis teljesen elkülöníthető és tágabb fogalom. A szorongás testünk reakciója egy bizonyos fenyegetettségre, felkészíti szervezetünket a megfelelő reakcióra, mint pl menekülés, vagy harc. A túlzott szorongás azonban pszichológiai betegség, amely rávetíti negatív hatását a mindennapokra, egyszerű élethelyzeteket lehetetlenít el, melyre reflektálva sokan nyúlnak az ellazító fiziológiai tüneteket produkáló alkohol felé. Ezzel csak azért van gond, mert hosszútávon azonban éppen az ellenkező hatást érjük el, bizonyított tény, hogy a tartós alkoholfogyasztás, vagy maga csak a gőzének való kitettség szorongásos megbetegedéshez vezet, ezt több kutatás, többek közt egerekkel folytatott etikailag igen beteges kísérlet is alátámasztja, ami alapján kiderült, hogy kulcsfontosságú idegsejtek deformálódnak el, és érzékelőreceptorok épülnek le rendszeres fogyasztás esetén. Ezzel egyenes úton kerülhetünk bele egy ördögi körbe, melyből nagyon nehéz kiszabadulni, ha nem ismerjük fel, hogy az alkoholos italok kezdeti jótékony hatásai egyre mélyebben húznak bele a problémába. De ennél is van még lejjebb, a szorongások több formában jelenhetnek meg, egyik legmérvadóbb alfaja a szociális szorongás más néven szociális fóbia, amely párhuzamba állítható a leggyakoribb ivási motivációval, a szociális ivással.

drinks-2578446_960_720.jpg

Szociális ivás, szociális fóbia

A két fogalom teljesen elkülönül egymástól, de az alapjuk azonos, mindkettő esetében az egyén a társaság, az őt körülvevő emberek miatt nyúl a pohár után. Azonban a szociális ivás alkalmával legtöbbször ez ki is merül ezen a szinten, az indok arra korlátozódik, hogy mivel minden résztvevő ezt teszi és ez a szokás, a sorból ki nem maradás, a kiközösítés, vagy esetenként kérdő és meglepő reakcióktól való mentesülés okán beidomulva a társadalmi normákba, a többiekhez hasonlóan részt veszünk a folyamatban. A kulturális normáink szempontjából az ivásnak ez a legelfogadottabb típusa, a lakosság legnagyobb része ezen okból kifolyólag fogyaszt alkoholt, és sokan nem is tekintik egészségtelennek, mivel legtöbben ilyenkor nem fogyasztanak nagy mértékben. A gondot  az okozhatja, ha az ismétlődések és mennyiségek túllépik azt a szintet ami szervezetünk számára még nem okoz hátrányokat. A szociális fóbia ellenben egy szorongásos pszichológiai betegség, amely okozója az egyén fejlődése közben kialakult pszichés zavar. A fóbiában szenvedők számára az emberi kapcsolatok létesítése és kezelése rettegett megmérettetésnek minősülnek, mely a mindennapok minden területén akadályokat állítanak elébük, legyen szó akár baráti ismerkedésről, iskolai felelésről, vagy álláskeresésről. Kézenfekvő tehát ebben az esetben is az alkohol alkalmazása, mivel a legtöbb esetben akik folyamatosan ekkora belső nyomás alatt tartózkodnak, ilyenkor könnyen levetkőzik azokat, és úgy viselkedhetnek, ahogy valójában elvárnák maguktól. Ahogy eddig szinte minden eshetőségnél itt is kétélű fegyverrel kardozunk, talán itt a legvékonyabb az a mennyiségi határ, amely átlépésével katasztrófába torkolhat a helyzet. A szociális fóbiások nagy része, akikre az ivás serkentőleg hat, és használatával énjük olyan részeit tapasztalhatták meg, melyet betegségük nem tesz számukra lehetővé, igen hamar átbillenhetnek a mértéktelenség irányába, ami viszont egyes alkalmakkor olyan tettekben nyilvánulhat meg, amiket egyébként semmilyen körülmények közt nem lennének képesek véghezvinni. Ilyenkor a másnap jelenti az igazi kihívást, az érintettek az önmaguktól távol álló cselekedeteken túl, a másik véleményétől való rettegéssel is el kell számolniuk. Mint az egyéb szorongásos zavaroknál itt is nagyon könnyen létrejön az a kör, ami az ellazulással és jó pillanatokkal kecsegtet, de csak tovább visz a pusztítás felé.
Ha nem feltétlen vagyunk pszichológiai esetek, de néha mégis szembetaláljuk magunkat nehézségekkel a kapcsolatépítés terén, ugyancsak remek ötletnek tűnhet a "folyékony őszinteség".

Gátlásoldás

Hasonló az előbb tárgyalt két típussal, de sokkal enyhébb viszonylatban, apróbb személyiségbeli gátlásainkat sorolnám ide, mint például attól való félelem, hogy a társaság elég viccesnek találja-e baromkodásainkat, amelyeket józanul nem feltétlen mernénk prezentálni. Sokaknak segítséget nyújt párkeresésben, a félénkek legjobb barátjának nevezhetnénk már évszázadok óta, rengeteg szerelmi vallomást segített véghezvinni pályafutása során. Itt is az okozhat problémát, ha nem a megfelelő elemeket oldja fel, amely során a józan gondolkodás háttérbe szorul, és a "nem tépem szét a számomra nem szimpatikusak fejét" gátlás kerül az utolsó sorba. Főként erőszakos személyeknél tapasztalható ez a viselkedésforma, az ő esetükben kifejezetten veszélyes a túlzott fogyasztás. A felfokozott állapot azonban más területen is okozhat előnyöket, hátrányokat.

Érzelmek fokozása

Ha az előzőekben leírt majdnem összes fiziológiai hatást együttesen nézzük, és egy oldott, ellazult, szorongás nélküli, gátlásoktól mentes lelki állapotban tartózkodunk, nem meglepő, ha mindezek következtében fogékonyabbak vagyunk a pozitív érzésekre, valamint könnyebben képesek vagyunk kötődést kialakítani mások irányába. Egyes kutatások alapján az elfogyasztott alkohol fajtájától függően tudunk különböző érzelmi állapotokba kerülni, illetve az is bebizonyított, hogy a dopamin-szerotonin átvitelt befolyásolva teszi mindezt. A szimpla hangulatjavításon kívül azonban akadnak olyan alkalmak, amikor az érzelmi sivárságot, vagy a magányosságot kívánjuk elűzni a segítségével. Az idegsejtek megváltozott állapotában, már sokan tapasztaltuk a "mindenkit szeretek érzést", akár olyan személyeknél is, akiket alapesetben a hátunk közepére sem kívánunk, mégis ilyenkor ő is a legjobb barátunk. Azok számára akiknek nehézséget okoz érzelmeik kimutatása vagy esetlegesen megélése is, különleges élményeket adhat ez az állapot, kérdés csak, hogy az esti jó érzések vajon másnap reggel is azok maradnak? A magányosságérzés, a mértéktelenséggel és az alkohol összes hatásával együttesen vegyítve képes a legcifrább eredményekre, amelyek alkalmával rosszabb esetben nem saját ágyunkban ébredhetünk. A fő hangsúly szintén az előző kérdésen áll vagy bukik, a kijózanodás után tudhatjuk meg magunktól, hogy a jó úton járunk, avagy nem.

Mindezen hatások, az alapvető kémiai és biológiai folyamatokon kívül egyénenként különbözően jelenhetnek meg, illetve nagyon sok minden függ, az alkoholt fogyasztó testi sajátságaitól, de még a pillanatnyi hangulatától is. Vannak olyan esték, amikor ha még a fejünk tetejére állunk, akkor se fogjuk magunkat lazának és vidámnak érezni az ital hatására, a pozitív vagy negatív események és a következményükként szervezetünkben létrejövő kémiai anyagok megváltoztathatják akár a megszokott reakciókat is. Ezek rövid intervallumon belül, de akár évtizedekre vetítve is változhatnak, ugyanúgy változtatva italozási szokásainkon is, és indíttatásainkon is.

Linkek, cikkek, érdekességek forrás:
- Angol nyelvű cikk a káros hatásokról: https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-08-23/no-amount-of-alcohol-use-is-safe-analysis-of-studies-finds
- Cikk a káros hatásokról: http://www.egeszseg.hu/cikk/mit-tesz-velunk-az-alkohol
- Politika: https://mindsetpszichologia.hu/2017/07/19/palinka-szerelmem-mi-a-politikai-allaspont-a-szerhasznalatrol-i-resz/
- Politika 2: https://qubit.hu/2019/03/13/magyarorszag-nem-letezo-alkoholstrategiaja
- Jó kedélyű cikk az alkohol mellett: https://player.hu/eletmod/gasztro/inni-boldogsag/
- Filmek: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/miert_iszunk_alkoholt_meglepo_oka_van/20140522103722?autorefreshed=1
- Egy gyógyszergyártó állásfoglalása az alkoholizmusról: http://www.szeretemazeletem.hu/hu/valtsunk-eletmodot/az-ordogi-kor-megszakithato-az-alkoholizmus-pszichologiai-vonatkozasairol/
- Szociális ivásról: https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/ki_a_szocialis_ivo_ezek_a_jelek/20170209132008?autorefreshed=1
- Szociális ivás 2: https://mindsetpszichologia.hu/2017/03/31/a-szocialis-ivas-hatasai-avagy-miert-tartjuk-az-alkoholt-a-legjobb-szarnysegednek/
- Európai Bizottság felmérései: https://ec.europa.eu/health/alcohol/indicators_hu
- Szorongás + alkoholizmus: https://www.hazipatika.com/psziche/fuggosegek/cikkek/szorongas_es_alkoholizmus/20120906161206?autorefreshed=1
- Alkoholtípusok hatásai: https://egeszsegemre.com/mindegyik-alkoholtipus-maskepp-befolyasolja-a-hangulatunkat-erzeseinket/

A bejegyzés trackback címe:

https://hownottobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3714996172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocsmagomba 2019.08.24. 17:38:16

"...az itt tartózkodó szovjet katonáktól átvett népünk egy s mást. Egy olyan nemzet folyamatos napi nyomása és jelenléte, ..."
Nem tudom mennyi idős a szerző, de biztosíthatom, hogy ez nem történt meg!
A szovjet csapatok a legteljesebb elkülönülésben éltek, laktanyákon kívüli kimenője csak az aranycsillagos tiszteknek volt. Városomban 3 szovjet laktanya között éltem. Több ezren voltak. Tudom, mit beszélek.
Kár ezzel kombinálni az amúgy értékes írást!

Zoggy 2019.08.24. 21:48:15

@kocsmagomba:
Valóban jóval későbbi generációba tartozom, ezért saját tapasztalatból nem tudom alátámasztani, de megkérdezésem alapján az akkoriban fiatal korukban járó elődeim állítása szerint, habár a kisebb rangú katonák valóban szigorú szabályozások szerint éltek itt, de a tisztek nagy része rendelkezett szabad kijárással, amivel az ő emlékeik szerint elég gyakran éltek is, sokan kerültek kapcsolatba magyarokkal. Mivel az ő számuk sem elhanyagolható, nem érzem teljesen abszurdnak a spekulációt, de attól függetlenül nem erre hangsúlyoznám a megszállás alatti növekedést, hanem inkább az akkor honoló szegénységre és kilátástalan életképre, amire jó menekülőútvonal volt az alkohol. Viszont ez véleményem szerint azért is köthető az orosz habitus hatásához, mert mint emberek, szeretünk lekövetni valamilyen okból számunkra is előnyösnek vélt viselkedést, és az mindenki számára köztudott volt már akkor is, hogy ők miben találták meg a kikapcsolás forrását. Nem teljesen ideillő hasonlat, de mégis, a török hódoltság alatt is rengeteg átvett szokás ragadt rajtunk (fürdőzés, dohányzás stb.) Nem feltétlen szükséges ezekhez együtt élni, elég ha az ember látja / hallja / tapasztalja a tevékenység hatását, mint ahogy ma is rengeteg mindent veszünk át akár a médiában látottak alapján, tőlünk ezer kilométerekre található országokból.
Egyébként köszönöm:)
süti beállítások módosítása