Az eddigiektől eltérő módon, a már mindennap hallott "kialakult helyzetre való tekintettel", úgy döntöttem saját történetem egy-egy részét osztom meg, hátha bárki számára olyan jellegű tanulságot vagy következtetést nyújthat, amely építő irányba fordítja ebben a furcsa és instabil helyzetben.

Hatalmas szerencsénkre az internet eddigi rohanó, a munka és hétköznapok súlya alatt megrokkanó népsége, már így is nagy mennyiségű hasznos és elmondhatatlan segítséget nyújtó tartalmakkal lát el minket, miknek köszönhetően kiléphetünk a kilátástalanság árnyékából. Rengeteg a támogatásról, a reménytelenségből és motiválatlanságból elmozdítani kívánó tanács, a segítség felajánlás, és ami majdnem ugyanennyire fontos: a humoros tartalom.
Mindezek számomra is roppant hasznosnak bizonyultak, így nem átallom útközben felhozni őket, hátha hasonló hatást váltanak ki másokban is.

Pillanatok leforgása alatt a teljes izolációban

Mindig is viccesnek találtam az életnek azt a tulajdonságát, miszerint egy probléma folyamatos megjelenése, végletekig tartó ismétlődése után a megoldás felé vezető út alatt, egyik másodpercről a másikra úgy fordul át a ló túloldalára, mint ahogy az utolsó utáni indokolatlan feles után a tudat a másnap reggelbe.
Ha a munkahelyen az unalomtól már szédelgünk, hirtelen a nyakunkba szakad olyan mennyiségű elvégzendő feladat amivel biztos nem végzünk a munkaidő végéig. Ha már a hónapok óta tartó magány alatt felénk se nézett senki, azonnal több jelentkező akad akik között képtelenség választani. Ha egyik nap megfagyunk másnapra a hőmérséklet perzselő pokollá változtatja a színteret, ahol a felhalmozott ruharétegek alatt testünk sikítva sírja vissza a tegnapi vacogó fogakat.

Így esett, hogy az egyedüllét és az összes eddigi marcangoló gondolatok letisztázása iránti hónapok óta tartó vágyakozás, majd a végső elhatározás után egyszer csak egy félig üres lakásban találtam magam, idegen bútorokkal, tárgyakkal, és személyes holmim 30%-ával.
Ez alapjában sem lett volna egy kifejezetten felemelő szituáció, még az előzetes trenírozások és rákészülések ellenére sem, de éppen akkor derült fény arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a járvány megérkezett kis hazánkba, korlátozzuk a pubok nyitva tartását, lemondjuk az összes koncertet, minimalizáljuk a baráti találkozások számát. Mindent ami addig azt a reménysugarat éltette, hogy nem lesz ez az egész változás egy elviselhetetlen önsanyargató sínylődés.
Az internet és tévé hiányát, a suhanó mobilnetek világában eleinte magam sem találtam mérvadó pontnak, de az órák és napok múlása a hőn áhított szolgáltató megérkezéséig meglepetésszerű frusztrációban összpontosult. Érdekes, hogy az ember mennyire hozzá tud szokni a korlátlan tartalom adta előnyökhöz, és mily módon nem képes mit kezdeni magával nélküle.
Természetesen a munkahelyek környékén is ekkor indult meg az átrendeződések ideje, melynek következtében utasításszerűen kellett otthon maradni, és onnan elvégezni azt a jellegű munkát, aminek ilyen típusú megnyilvánulása valószínűleg a történelem során még nem nagyon esett meg. Habként az ínycsiklandozó tortán híre ment a tömeges elbocsátásoknak, a felesleges munkaerő felszámolásának a levegőért kapkodó cégek utolsó próbálkozásaiként, hogy ne napok leforgása alatt omoljanak össze.

Ebben a tökéletesnek mondható egyvelegben indult útnak az a projekt amiket hetek, hónapok őrlődése előzött meg, rettegések, és felvázolt rosszabbnál rosszabb szenariók felvázolása közepette. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy múltbéli tapasztalatok által több lábon állva próbálkozom az anyagi javak előállításán, de azok közül bármelyik bedőlése porrá zúzhatja azokat a terveket amiket esetenként kínkeserves erőltetések közepette kerültek felépítésre. (A valódi szomorú oldala azonban a dolognak, hogy még így is ezerszer jobbnak mondható a helyzetem, mint azok a szerencsétlenül jártak, akik teljesen munka nélkül maradtak, hitel, vagy albérlet törlesztőkkel, egyéb tartozásokkal. )

Adott hát az idegen környezet, a barátok hiánya, az eddigi életvitel teljes megváltozása, és annak a jövőképnek az összeomlása ami mindannyiunk számára valamilyen szinten biztos pontot mutathat. Adott a maradj otthon, a ne terjeszd ezt a sz*rt mert az egészségügyünk kártyavárát még a semmi légfuvallat is összedöntheti, hát még az ami mostanra ily mértékben ostromolja kórházaink mindegyikét. Adott az olasz példa, ami lélekbe markoló rettegést és az elképzelhetetlent vetíti maga elé, ha nem tartóztatjuk magunkat. Az egyedüllét a reménytelenség, és a fojtogató félelem.

Fény az alagút végén

A már-már pánikroham közeli állapotban, ahol persze a "foglald le magad" és "csinálj olyat amit eddig nem tudtál" egyáltalán nem működik, kezdtem kétségbeesettem kiutakat keresni, és találtam is rengeteg krízisfeldolgozásról szóló cikkben, illetve később leltem rá a Pszichoforyou cikkére, ami hihetetlen módon fogalmazta meg mindazt ami épp velem is történt, történik. Mindezek mellett nagyon fontos volt, hogy visszamehettem oda ahonnan jöttem, és beszélhettem azzal, aki mindenben a racionalitást figyelve, kirángatott abból a pánik uralta világnézetből, ami teljesen elvakítva csak a kilátástalanságokat engedte láttatni. Járványügyi szempontokból nem valószínű, hogy a legjobb döntés volt, hiszen személyes találkozást igényelt, de aki okosabb, akár kivitelezheti telefonos, vagy webes beszélgetések formájában. A másokkal való beszélgetések felszabadító erején kívül, a fejünkben felhalmozódó problémák és káros gondolatok megfogalmazásának pillanatában néha még magunk is rájöhetünk arra, hogy mennyire abszurd helyekre tud juttatni egy-egy ilyen elmeállapot.

Az ezen napokból levont következtetésekből azt tudnám javasolni hasonló cipőben lépkedő sorstársainknak, hogy mindenképp harcoljanak a szorongás tévképzetei ellen. Ahogy szintén idevágó cikkekből levontam nagyon fontos eddigi életünk, életvitelünk meggyászolása, de elengedhetetlen észrevenni a különbségeket az egészséges és szükséges szomorúság és a káros önsajnálat, szorongás között.
Természetesen nem lehet varázsütésre átállni, megváltozni és hozzáállásunkat megváltoztatni, és hihetetlen frusztrációkat tud okozni az izoláció ilyen mértéke, az érintés, az ölelések hiánya. Lesznek szebb pillanatok, de ugyanúgy számítanunk kell még a lejtőkre és mélypontokra, a felkészülve rájuk és hagyva, hogy átjárva testünket egy idő után feldolgozhassuk és továbbléphessünk rajtuk, mindeközben együttérzést tanúsítva saját magunk iránt.

Ne feledjük, a reményt, hogy mint minden rossznak, egyszer ennek is vége lesz.

Linkek, cikkek, érdekességek:
- A Mindset pszichológia megalkotta a Mentális Akciótervet, amely keretei közt segítséget nyújtanak mindenkinek aki problémával küszködik a jelen körülmények között
- A Pszichoforyou ugyenezen megmozdulása a Lélekerősítő
- Zene és koncertkedvelőknek a Maradj Otthon Fesztivál majdnem minden este online szórakoztatja a hallgatóságot live közvetítésekkel
- Önkéntes pszichológiai segítők a koronavírussal kapcsolatban: http://pszi.hu/
- Tippek az összeomlás ellen: https://feketeruzs.blog.hu/2020/03/27/darabokbol_ujra_egesz?token=482faf2fbd04b0b9fff3c8a1f609de35
- Tippek a pozitív gondolkodásért: https://kivultagasabb.blog.hu/2020/03/27/hat_ut_a_szorongastol_a_pozitiv_gondolkodasig