Az életünk során megtapasztalt behatások és megtett utunk során adódnak olyan pillanatok, amikor tanácstalanul állunk szemben azzal az kusza és összegabalyodott állapottal amely átjárja belsőnket egy-egy szituáció vagy döntéshelyzet kapcsán. Amikor nem egyértelmű a következő lépés, amikor több variáció áll fent, amelyek közt hiába mérlegelünk naphosszat, képtelenség dűlőre jutni.
Ilyenkor sokszor bekúszik a képbe az a jól ismert mondat, ami valamennyiünk száját elhagyta már minimum egyszer, vagy legalább elménk megfogalmazta: a szívemre hallgassak vagy az eszemre?
Ha ezen két szegmens köré körvonalazódik ki döntési mechanizmusunk, melyikre érdemes hallgatnunk, illetve az igazi kérdés az, hogy valóban csak ez a két variáció létezik? Van egy A verzió vagy B verzió amelyikből az egyik biztosan helyes, amelyik szerint cselekednünk kell, vagy kellett volna, és minden negatív következmény annak tudható be, hogy a rossz oldalt választottuk?

Ha a kérdésre ilyen egyszerű válasz lenne adható, valószínűleg nem ott tartana emberiségünk történelme ahol tart, az ehhez hasonló viselkedési és gondolkodási folyamatok sokkal komplexebbek, mint ahogy azt elsőre feltételeznénk. Fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy felületi síkon mindent lehet és könnyebb hasonló primitívebb megítélési formákra leegyszerűsíteni, de ha mélyebbre ássuk magunkat, és a valódi indíttatásokat keressük, korántsem állhatunk meg egy ilyen jellegű hipotézis megfogalmazásánál. 

Egy szuper blog bejegyzés remekül írja körül a kérdést, amelyből kiderül, és amelyből számomra is végső megvilágosodásként hullottak le a kétkedés és téves megítélés utolsó darabkái, melyek már korábban erősen megkérdőjeleződtek.
Valójában amikor a szívünk és eszünk közti háborúskodásról beszélünk, a nap mint nap minket érő érzésekre és gondolatokra térünk ki, amelyet lehet akár érzelem-értelem megfogalmazással is kifejezni.
Az iménti bejegyzésben a legfontosabb elem az a hasonlat, ahogy ezen két aspektus viszonyát fejezi ki az 'egyénnel' szemben, ami egy krisnás szerzetestől származik. Röviden a lényeg, hogy az eddigi elképzeléseinktől eltérően nem kétszereplős folyamatról van szó, mivel érzéseink és gondolataink csak hatások, múltból, tapasztalatokból, észlelésekből kikövetkeztetett olyan elemek amik akár percek leforgása alatt jönnek, majd tűnnek el, és amelyek mind egy nagyon fontos elem körül kavarognak: mi magunk körül. A különféle irodalmakban már sokszor és sokféle környezetben találkoztam azzal a nehezen meghatározható fogalommal amit szinte mindenhol másként írnak le, és amely azt a legbelső énünket próbálja kifejezni, amely mondhatni az irányítóközpont vezére, aki végül a tetteket hajtja végre. Nevezhetjük valódi önmagunknak, tudatnak, belső énnek, léleknek, ahogy jól esik, de mindenképp szükséges elválasztani a lejátszódó folyamatokban résztvevő további két szereplőtől.
A hasonlat szerint úgy kell elképzelni ezt a képet, mint egy házat amely elszigetelten áll egy tó közepén elhelyezkedő szigeten. Az őt körülvevő víz helyettesítheti a gondolatokat, az esetleges vihar pedig az érzelmeket. Könnyű beleképzelni magunkat ebbe az illusztrálási módba, hiszen életünk során legtöbbünkkel megesett már, hogy teljes káoszként éltünk meg egy-egy helyzetet, ahol minden kellemetlen hatás egyszerre zúdult a nyakunkba, ekkor a vihar és a tó hullámai egyaránt nem kímélve verdesik a házunkat, amelynek nehéz stabilnak maradni ilyen fennforgások közepette.
Ami ezen alkalmakkor nagyon fontos: tudatosítani azt a tényt, hogy mi az elmozdíthatatlan és szilárd ház vagyunk, nem pedig az őt érő hatások. Nagyon sokan esünk bele abba a hibába, hogy gondolatainkkal és érzelmeinkkel azonosítjuk magunkat, és ilyenkor jön képbe az az örök igazságú mondat, amelyet minden hasonló problémával küszködő számára melegen ajánlanék, napi felhasználásra:

Nem a benned zajló folyamatokért vagy felelős, hanem a tetteidért.

Ez magába foglalja azokat a gondolatokat, amelyek esetenként egy-egy nap belekúsznak elménkbe, amelyek a semmiből juttatják eszünkbe régi rossz cselekedeteinket, vagy teljesen indokolatlan szituációkban hoznak fel olyan információkat, amelyek elvonják figyelmünket a jelenre való koncentrálásról, a pillanat megéléséről. Vagy karöltve, vagy tőlük függetlenül érkeznek az érzelmek, a semmiből előtűnve, szintén régi érzéseket belevetítve a jelen történésekbe, vagy önmagunkat büntetve túlzott örömünkért, túlbonyolítva olyan szituációkat, amelyek nélkülük tökéletesen flottul zajlottak volna.
Sokaknak nem ismeretlen az az érzés, amikor egy teljesen jelenben és önfeledten megélt pillanatban, egyszer csak sötét felhőként nehezedik ránk egy hangulat, amely ellehetetleníti azt, hogy visszazökkenjünk a valóságba, vagy egy teljesen egyszerű kérdést, ezernyi gondolat megjelenése tesz kibogozhatatlanná.
Érzékeltetéséhez az egyik legjobb példa az, mikor egy ismerősünk problémájára próbálunk megoldást találni. Felvázolva a helyzetet és körülményeket, számunkra teljesen egyszerű, hogy mi lenne a megfelelő döntés, de számára mégis további ezer kimondhatatlan és kifejezhetetlen elem kúszik be, amelyet képtelenség átadni egy kívülállónak.
Ezen kívül ami még segíthet megérteni az egész képet, az azon pillanatok felidézése, amikor olyan döntéseket hoztunk meg, amelyek teljesen önmagunkból, az imént leírt mélyebb belső énünkből jöttek, bármiféle befolyásoló tényező nélkül. Különbözőségeink miatt ez minden emberben roppantul változó, vannak akiknek gyerekjáték, és csak nagyon ritkán kerülnek kétes döntéshelyzetekbe, viszont szerencsétlenebb gondolkodásmód esetén kicsit hosszabb időbe telik egy ilyen alkalmat megtalálni.
Azonban ha megtaláljuk és beleképzeljük magunkat oda, teljesen egyértelműnek érezzük a döntés meghozatalát, nincsenek kételyek, torzító érzelmek, elterelő gondolatok. Mint mikor gyomrunk éhségét jelezve hatására felállunk, kimegyünk a hűtőhöz, kivesszük az ételt majd elfogyasztjuk. Ha valakivel szemben kicsúszott valami bántó mondat, és rögtön ösztönös reakciótól vezérelve amint tudunk elnézést kérünk tőle. Ha kapcsolati problémánkat észlelve megmondjuk párunknak, hogy ideje beszélni, és a beszélgetés kimenetelétől függően hozunk döntést a továbbiakról. Néhol teljesen egyszerű, néhol nagyobb volumenű szituációk változó súllyal, de megfelelően kezelve, nem eltérítve. A gond ott kezdődik, ha a gyomor megkordulása után elménkbe settenkednek a "ha többet eszem dagadt leszek", "nincs olyan étel amit kívánok", "fáradt vagyok, nincs kedvem felállni" és egyéb hatások, amelyeknél a legnagyobb hibát akkor követjük el ha hallgatunk rájuk, beengedjük őket, magunkévá téve belekerülünk egy évődéses fázisba, ahol szenvedés az is ha nem eszünk, és végül az is ha igen, mert már rányomták bélyegüket a feljövő befolyásoló tényezők. Ha a megbántott embernél előkerül egy régi emlék, ahol ő sem volt hajlandó bocsánatot kérni, ha a büszkeségünk még a cselekvés előtt betoppan és megálljt parancsol, vagy ha a kapcsolati probléma megbeszélésekor a múltban hozott rossz döntések, a végkimeneteltől, a magánytól, a másik reakciójától való félelem közbelép, mind-mind olyan érzések és gondolatok amelyek eltántorítanak attól, hogy valódi intuícióink szerint cselekedjünk a szituációnak megfelelően.

Amikor ezek a behatások olyan gyakorisággal és erőteljességgel jönnek fel, hogy napi szinten az életünk részévé válnak, akkor kerülünk oda, hogy hajlamosak vagyunk velük azonosítani magunkat. Egy bizonyos élethelyzetben kialakult olyan jellegű érzés, amely nem feltétlen pozitív cselekvésre próbál rávenni, elgondolkoztat, és azt a fényt veti rólunk, hogy rossz emberek vagyunk mert így érezzük magunkat.
Ha múltunkat analizáljuk és elkövetett hibáinkra gondolunk, azokkal kötjük össze magunkat, főleg, ha nem gondolunk arra, hogy amennyiben megbánást érzünk az eset kapcsán, egyértelmű a tény, hogy nem úgy cselekedtünk, ahogy azt valódi énünk diktálta volna, hanem hagytuk elragadni magunkat érzéseinkkel vagy nem éppen építő jellegű gondolatainkkal.

Kissé csavarva a kérdésen, ideköthetőek azok a személyek is, akik még el nem jutva az önreflexió ezen szintjeire, próbálják megmagyarázni tetteiket olyan kifejezéseket használva, mint "de hát így éreztem magam, nem tudtam máshogy cselekedni", "ő is ezt csinálta velem, ezért én miért legyek más?" vagy a személyes kedvencem, az "én ilyen vagyok, nem tudok ellene mit csinálni". Ha ezen gondolkodásmód mentén kívánjuk élni az életünket, gyakran találhatjuk magunkat ellentmondásos helyzetekben, és habár, ha az egyén nem feltétlen önanalizáló beállítottságú, gyakran képes olyan életet kialakítani magának, amit élvezhetőnek és elfogadhatónak érez, de egyes alkalmakkor előbukkanhat egy kellemetlen érzés, amely megkérdőjelezi, hogy vajon mégis jó ez így ahogy van? Illetve gyakori lehet az ilyen típusú embereknél a konfliktus és konfrontáció, mert gyakran magunk sem vagyunk tudatában azzal, hogy miért érezzük kellemetlenül magunkat, aminek következtében elkezdjük másban keresni a hibákat.
Itt említeném meg azokat az indíttatásokat, amelyek helytelen irányba próbálnak mozgatni minket. Valószínűleg kevés olyan ember van, aki valaha ne gondolt vagy érzett volna olyan kicsit sem helyénvaló dolgot, amelyen esetenként akár saját maga is meglepődött. Sokszor nem érzékeljük időben az erre utaló jelzéseket, tudatosságunk hiányában teljes mértékben kikerüljük őket, vagy rosszabb esetben a jó érzések beteljesülése reményében szánt szándékkal hagyjuk figyelmen kívül az ellenük irányuló ellenérzéseket. Ide sorolhatnánk például a megcsalással kapcsolatos gondolatokat, mások utálatának, lejáratásának, kibeszélésének erős vágyát, féltékenység, irigység, vagy egyéb negatív és romboló erejű érzések összességét. Az 'én ilyen vagyok" elvet követve akár a törvénnyel is könnyen összeütközésbe kerülhetünk, ha mindenképp általa szeretnénk döntéseinket meghozni, de az is garantált, hogy másokat bántunk meg vele, akár olyanokat, akiket valójában egyáltalán nem állt volna módunkban.
Ilyenkor szeretem a túlzottan szélsőséges példák alkalmazását, amelyek elgondolkodtatóak, hogyha valóban képesek vagyunk felfogni jelentésüket: azaz ha gondolunk akár gyilkos hajlamú embertársainkra, akik valamely erősebb egészségügyi torzulás eredményeképp késztetést éreznek az élet kioltása felé, vagy szexuális bántalmazókat, köztük pedofilokat, erőszakolókat, akiket szintén belső érzéseik és gondolataik visznek előre embertelen tetteik végrehajtása felé. Hiába rendelkeznek akár kimutatható fiziológiai elváltozásokkal, kezelésük és gyógyításuk a mai napig zajlik és eredményeket is mutat, tehát nem kizárható az, hogy kiirthatóak belőlük a "hibás beidegződések". Akkor tehát, ha egy ennyire eltorzult személyiség esetenként akár képes a változásra, mi a helyzet a mi apró, hétköznapi gyarlóságainkkal? Azokkal a kósza gondolatokkal amelyek párunk, házasságunk megcsalásának irányába visznek, a vágyak és vélt érzelmek, melyek a leghelytelenebb személyek felé húznak, felrúgva ezzel etikai korlátokat. A harag, düh, féltékenység, amelyekkel esetlegesen ártatlanokat nyomoríthatunk meg, semmibe véve kimondott szavaink, és végrehajtott cselekvéseink következményeit.
Ha folyamatosan csapongó érzelmeinknek alárendelve éljük életünket, pillanatra sem felülvizsgálva azok valódiságát, soha nem jutunk el arra a kiegyensúlyozott és békés állapotban, amelyet az okoz, hogy teljes mértékben urai vagyunk tetteinknek.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a belső énünk, ami elméletileg mentes a külső hatásoktól, csak és kizárólag jó döntések meghozatalára képes, hiszen mindannyian tévedhetünk bármilyen szándék vezérel, a fő hangsúly azon fekszik, hogy maga a választás, a folyamat, kételyektől mentesen zajlik-e. Illetve amennyiben a későbbiekben mégis fény derül arra, hogy nem így kellett volna cselekedni, sokkal egyszerűbb elfogadni a tényt és túllendülni rajta, ha nem olyan gondolatok kőröznek fejünkben mint "nem is értem, miért csináltam", vagy "mintha nem én tettem volna". Ha másnap szomorúan állunk a mérlegre, ha két hét után még mindig nem beszélünk a megbántott baráttal, vagy akár tovább szenvedünk a rossz kapcsolatban, vagy abból kilépve a magány kínoz minket, mind-mind visszajönnek azok gondolatok amelyek befolyásolták a döntéshelyzetet, és újra meg újra felhozzák azokat az érzéseket amelyek elbizonytalanítanak, és további rágódásra kényszerítenek.
/Persze ezen eshetőségek nem állnak fent abban az esetben, ha minden energiánkkal elutasítjuk magunk monitorozását, és inkább a kétséget és hibás működésünket jelző kellemetlen érzéseket nyomjuk el tudatosan vagy tudat alatt akár külső eszközök, szerek igénybevételével./

Mit tehetünk a folyamatos őrlődés, a rossz irányba mozgató hatások ellen?

Habár a múlton változtatni már nem tudunk, de tanulni mindenképp lehetőségünk van belőle.
Hogy a jövőben elkerüljük azt, hogy újra és újra ugyanezekbe a folyamatokba találjuk magunkat, illetve ami még fontosabb, hogy a jelent teljes valójában tudjuk megélni, és ne egyfolytában csak ezek a zavaró elemek vonják el a figyelmünket a valódi értékes pillanatoktól, a legjobb megoldás, ha megpróbáljuk észlelni a negatív befolyásoló gondolatok és érzelmek jelenlétét. Amikor megérzünk az utcán egy jó illatot, megkívánjuk a süteményt, a valódi racionális kérdések gyors tisztázása, mint például anyagi helyzetünk, vagy egészségi állapotunk után már felesleges mélyebben abba belemerülni, hogy a strandszezonban nem lesz tökéletes fotómodell alakunk, vagy az, hogy mi van ha ezen a 600 Ft-on múlik, hogy nem sikerül a hó végén elég pénzt félrerakni, sok kicsi sokra megy alapon. A hangsúly azon fekszik, hogy ne engedjük magunkat túlságosan elmélyedni egy-egy eldöntendő helyzeten, mert amint azt tesszük, az egyszerű döntéshelyzetekből hozunk létre problémákat.

Felmerülhet azonban az a kérdés, hogy miképp tudjuk eldönteni a sok ezer bennünk kavargó maszlag alapján, hogy mik azok ami csak a külső hatások okozta fals képek, és a belőlük létrejövő érzelmek, illetve mik azok amik saját énünkből fakadnak?
Eckhart Tolle a világhírű spirituális tanító, A most hatalma című könyvében a következőképp nyilatkozik arról az élethelyzetről, amikor beleragadva egy kellemetlen szituációban  agyunk termeli a negatív gondolatokat szerencsétlen helyzetünkkel kapcsolatban:

"Nézz alaposan önmagadba! Találod-e ott akár csak nyomát is neheztelésnek, vonakodásnak? Ha igen, akkor figyeld meg azt mentális és érzelmi szinten is! Milyen gondolatokat kreál elméd a szóban forgó helyzettel kapcsolatban? Ezt követően pedig vedd szemügyre érzelmedet, ami tulajdonképpen a test reakciója az adott gondolatokra! Érezd át érzelmedet! Kellemes vagy kellemetlen érzés jár át? Olyan energia ez, amit szívesen választanál magadnak? Rendelkezel a választás lehetőségével?"

Azaz a legjobb amit akkor tehetünk, amikor tanácstalanok vagyunk, rosszul érezzük magunkat, és nem vagyunk biztosak abban, hogy mi az amit valójában érzünk, az nem más mint gondolataink és érzelmeink felülvizsgálata. (Ez a könyv során többször is elhangzik, és az egész művet mindenki számára nagyon ajánlom, mert rengeteg hasznos információt tartalmaz, ami a kiegyensúlyozottabb, problémamentes és elfogadó élet felé vezet minket)
Mint ahogy embertársainkkal szemben is gyakran megesik, hogy szemlélve őket elmerengünk azon, vajon mi vezérelte őket az ilyen-olyan tettek végrehajtásakor, önmagunkkal szemben is meg kell tanulnunk ezt a fajta vizsgálódást. Amikor benne vagyunk egy adott eseményben, és elindulnak a gondolatok, megérkeznek az érzelmek, egy lépést hátralépve gondolkozzunk egy pillanatra azon, vajon miért gondolom ezt így? Vajon tényleg ennyire zavar a dolog, vagy csak a múlt problémáját vetítem a jelenre? Vajon tényleg így érzem magam, vagy csak unatkozom ezért így szeretnék érezni?
A felülvizsgálat a legnagyobb segítséget nyújtja, általa megismerhetjük önmagunkat a mozgatóerőinket, és egyértelművé válhat, hogy mi az amit tényleg belülről fakadva szeretnénk, ami közel áll hozzánk. Segít különbséget tenni az ártó negatív hatások, és lényünk akarata közt, amely gyakorlással a későbbiekben akár olyan szintekre fejleszthető, hogy már észre sem vesszük azokat a zavaró tényezőket amik eltérítenének a rossz irányokba. Ehhez többféle taktika közül is választhatunk, az alábbi cikkben ehhez olyan segítséget is kapunk, mint például az a módszer ami során megpróbáljuk felcímkézni azt amit érzünk. 

Persze mindez nem azt jelenti, hogy minden egyes lépésünket felülbírálva át kell adni magunkat a rettegésnek, hogy mikor teszünk megint olyat, amit más hatások vezérelnek. Sem azt, hogy a jövőben az összes előnytelen helyzetet el kell fogadnunk, és önmagunkat hozzáalakítani, hiszen ha így tennénk mimózaként tengetnénk mindennapjainkat amely kiszolgáltatott az összes rosszindulatú egyénnel szemben.
A fő hangsúly azon fekszik, hogy megtaláljuk azt a középutat ami megmutatja a helyes ösvényt, ami belsőnkkel teljes harmóniában cselekszik.

"Vagy hagyd abba, amit éppen teszel, beszélj az ügyben érintett emberrel, és mondd el neki őszintén, hogy mit érzel; vagy ereszd el a negativitást, amit az elméd a helyzettel kapcsolatban létrehozott, és ami kizárólag hamis éntudatod megerősítését szolgálja: Fontos fölismerni a dolog hiábavalóságát. A negativitás soha nem a leghatékonyabb módja egy helyzet megoldásának! Valójában a legtöbb esetben csapdában tart, és megakadályozza az igazi változást. Minden, amit negatív energiával teszel, megfertőződik általa, és idővel még több fájdalmat, még több boldogtalanságot szül." (Eckhart Tolle, A most hatalma)

Azaz szükséges a változás, szükséges az, hogy egy feszültséget okozó helyzetben akár nagy és mérvadó döntéseket hozzunk, azonban mindezt úgy kivitelezve, hogy az valóban belőlünk fakadjon, nem pedig azon befolyásoló gondolatok sodrásából melyek bármikor, bárhonnan érkezhetnek, olyan érzelmeket generálva, amelyek bármely végkimenetel esetén azt a képet festik, hogy hiába van meg az esély arra, hogy minden jó lesz, akárhogy is alakul, az végül mégsem jó.

Végezetül pedig, ajánlanám Nyuszika esetét a fűnyíróval, ami remekül szemlélteti azt a folyamatot, mikor gondolataink túlfolyása indokolatlan végkimenetelhez vezet minket:

"Nyuszika szeretné a kertjében lenyírni a füvet, de sajnálatos módon elromlott a fűnyírója. Eszébe jut, hogy Medve épp nemrég vásárolt újat, elkérhetné az övét. Igen ám, de emlékei szerint a Medve nem túl barátságos, segítőkész sőt esetenként kifejezetten rosszindulatú tud lenni. Nem baj, azért elindul, hátha mégis kölcsön kaphatja a fűnyírót. Útközben elgondolkodik:
"Végül is a Medve tényleg szemét tud lenni. Ezen kívül szinte soha nem segít senkinek, csak önmagával foglalkozik. Na de mindegy, ha már elindultam, legalább megpróbálom, hátha most mégis jó napja lesz."
Megy tovább, közeledik a medve házához, de megint csak eszébe jut:
"A múltkor a Borz is mondta, hogy a Medve hogy kiszúrt vele a patakparton; de igazán mástól sem hallottam még róla semmi jót. Kár volt eljönni, csak pocsékolom az időmet, biztos nem adja oda a vadonatúj, hiper-szuper fűnyíróját csak az én kedvemért. De azért innen már mégsem fordulok vissza, ha már eljöttem, csak sikerül szót érteni ezzel a barommal."
Közben odaér a medve házához, a szép, pázsitos kert közepén látja, hogy frissen lett nyírva a fű, és a csillogó-villogó gépezet is ott áll a kert végében. Bekopog. Míg várakozik, megint csak elgondolkodik:
"Tulajdonképpen a francnak jöttem el. Úgysem fogja kölcsönadni, örülhetek, ha ki nem hajít ez a rohadék, meg aztán mi van, ha még én jövök ki rosszul..."
- Szia Nyuszika, miben segíthetek? - nyit ajtót készségesen mosolyogva a ház ura.
- Tudod mit Medve? B* meg a hülye fűnyíródat!"

Linkek, cikkek, érdekességek forrás:
- http://macskalany.hu/index.php/2019/03/19/valodi-a-dilemma-esz-es-sziv-kozott/?fbclid=IwAR1Zju4G0AU9Kk0bvMoCPeoeIJbLgWZwTKyWe19KaryIhnJ7s0rj7Vqp0xo
- Eckhart Tolle: A most hatalma
- Angol nyelvű cikk: https://www.psychologytoday.com/us/blog/pieces-mind/201306/learning-thoughts-and-emotions
- Érdekes cikk az érzelmek és gondolatok viszonyáról: http://mipszi.hu/cikk/161217-sziv-esz-titkos-paktuma?fbclid=IwAR2woGfGVG6CsWc6WDX4MBamqOlZC9uF2PwbOznzewS2VnfS_FKA6mWaigM