Minden kezdet nehéz. Nem is beszélve az "újrakezdetről", ami mégnehezebb, főleg ha annyi minden és annyi mértékben változott, hogy bármi ami előtte volt idegen, elképzelhetetlen és ami a legszomorúbb: teljesíthetetlen.

Az önként választhatónak csúfolt magasztos lehetőségek lépcsőfokai sajátságos gravitációs mezejükkel magukba szippantanak, nem eresztve, s folyamatosan tovább fel-fel lökdösve, csupa szépséget és értelmet hazudva. A lábak már automatizálva lépkednek a fej leszegve előre tekint, halad, nem álmodozik - teljesít.

Hiszen mindennek az alapja a teljesítmény, teljesen mindegy milyen területen (de lehetőleg minél többen), ha jól teljesítesz van eredmény, ha van eredmény lesz pénz is, akkor meg aztán minden rendben van.
A lényeg a jólét, a javak, a halmozható élvezetek, még egy sör amit ki lehet kérni, még egy falat amit a túlzabált gyomorba le lehet küldeni, egy századik krém amit a fejedre kenhetsz, hogy kevésbé látszódjanak elnyúló vonásaid.

Az ide-oda cikázó gondolatokat csak egy merev és szögletes dobozba zárva lehet megregulázni, de azzal senki nem számol, hogy mi az ami még velük együtt elzárásra kényszerül, mi tűnik el akkor, amikor a kötelező valóság cellájába nyomjuk a nem kívánt és túlságosan szabad elképzeléseket.

Röhejesen ismétlődő körök, a normalitás vágya, majd a megerőszakolt elme keserves segélykiáltása, a visszafordíthatatlan szürkeségtől való csontig hatoló rettegés. Idegen és nyirkos nyugalom, melyet éjszakai lázálom és veríték vált.

Az életfogytig tartó házasság a megfelelési kényszerrel, bele-bele ringat az elfogadásba, de csak egy pillanatra boruljon a kép, vagy szabaduljon ki egy kósza gondolat a dobozból, már borul minden ami felépült, aminek bármikor is volt bármi értelme.

Próbálkozások, megküzdések még 3 könyv félig elolvasása, TED talkok, sztahanov elmerülések, túlvállalások, esélytelen projektek erőltetése...

...mindez csak menekülés, lélekvesztett rohanás tűzön-vízen át, hogy nehogy véletlenül egy pillanatra egyedül maradj önmagaddal.