Szinte naponta felmerül a kérdés, hogy miként lehetünk mi emberek ennyire különbözőek egymástól, hogyan lehetséges, hogy ilyen mennyiségű viselkedési elem, tulajdonság, gondolkodásmód alakult ki az évszázadok során. Miért van az, hogy egy témával kapcsolatban egyesek csak legyintenek, míg mások annak szentelik egész életüket?
Azzal mind tisztában vagyunk, hogy a földrajzi elhelyezkedéstől, tanult kultúrától függően az alapvető világképünk már egy bizonyos befolyásoló tényező szerint alakul, de az azonos társadalmi körökben felnőtt személyiségek között is nagy mértékű eltérés mutatkozhat egy-egy kérdéssel kapcsolatban.

Az emberiség a kezdetektől fogva a létfenntartásra és túlélésre törekedett, majd ahogy a fokozatos fejlettségi szinteket elérte majd túllépte, napjainkra a központi kérdés a betegségek legyőzése / élet meghosszabbítása, a látszólagos béke fenntartása, és végső soron a kényelem tökélyre fejlesztése köré korlátozódott. Mindezek különböző gazdasági résztvevőkön keresztül zajlanak, dübörög a fogyasztói társadalom, az egész jóléti rendszer a kereskedelmi vállalatok és mögöttük álló politikai kapcsolatok labilis lábain áll, amelyek a hétköznapi ember számára olyan komplex és átláthatatlan hálót alkotnak, amelyekre álmunkban nem gondolnánk.

A 21. századi ember megtanulta a történelmet, tisztában van a feudalizmus igazságtalan rendszerével, a háborúk borzalmával, és nemes általánosságában örül, hogy nem szúrja senki szemét, a rendszer keretei és saját határai közt építheti az életét. Visszagondolva arra, hogy felmenőinknek milyen akadályokkal kellett megküzdeniük leginkább az életben maradásért, sokunk csendben elfogadja azt a sorsot és életszínvonalat amibe beleszületett, és amit fent tudott tartani elfogadással és a megadott normák követésével. 

Egészen a 20. századig az átlagos várható élettartam világviszonylatban a 30 évhez közelített, amibe ha belegondolunk a hideg futkoshat a hátunkon, tekintve, hogy körülbelül 100 év alatt mennyit változott a világ. A második ipari forradalom, a tömegtermelés, az orvoslás és közbiztonság hihetetlen mértékű fejlődésével, valamint a beállt politikai változások hatására napjainkra duplájára nőtt ez a szám.
A különböző rétegek közti hatalmas különbségek kezdtek elmosódni, habár még mindig hatalmas és mérvadó segítségnek számít, de korántsem akkora horderejű kérdés az, hogy hová születtünk, mint az elmúlt évezredekben. Habár nem könnyű de lehetőség van arra amire eddig soha, akár a legalsóbb szintekről, a semmibe születve felküzdheti magát egy-egy kivételes elme, az intelligencia, az adottságok, és kapcsolatok révén olyan pozíciókba kerülhetnek, amiket elődeink elképzelhetetlennek tartottak. (Természetesen ez még mindig az európai és nyugati társadalmakra vonatkozik, nem az olyan területekre, ahol még ma is ugyanazok az állapotok uralkodnak mint a múltban)

Ezek a változások érdekes módon változtatták meg az emberek életfelfogását és gondolkodásmódját. A túlélés helyett inkább a megadott társadalmi normák követése vált elsődlegessé, és globális szinten előtérbe kerültek az egzisztenciális kérdések, mivel már nem az volt az elsődleges kérdés, hogy miként tudunk életben maradni, felmerült az, hogy mégis miért élünk egyáltalán? Persze ez néhány különleges és kivételes költő, író fejében már a korábbiakban előkerült , de még soha nem kapott akkora szerepet mint napjainkban, ahol virágkorukat élik az önmegvalósítással, az önismerettel kapcsolatos könyvek, előadások, képzések, szemináriumok, hatalmas kontrasztot alkotva a körülbelül 2-300 évvel ezelőtt élő átlagember problémáival.
Egyes elméletek szerint ebben nagy szerepet játszik az, hogy az orvostudománynak köszönhetően a csecsemőhalálozások száma drasztikusan lecsökkent, és rengeteg eddig gyógyíthatatlan betegséggel élnek tovább az emberek, és nemzenek további utódokat. Egy különleges példa ide a szűk medencéjű nők esete, akik most már gond nélkül világra tudják hozni gyerekeiket császármetszéssel, ezzel nagy eséllyel továbbörökítve hibás génjeiket, holott cirka száz éve az anya és a baba sem élte volna túl a szülést. (https://index.hu/tudomany/egeszseg/2017/10/17/tovabb_orokitheto_a_csaszarmetszeses_szules_kockazata/)

Ugyanezen a vonalon tovább haladva az elméletem szerint Darwin természetes kiválasztódásának kijátszása a modern, fejlett társadalmakban további változásokat eredményezett, többek közt azt, hogy az egyébként a túléléshez túl gyenge egyedek is fennmaradnak a megkönnyített körülmények között és szintén továbbörökítik ezen tulajdonságaikat utódjaiknak. Már ha csak azt a hatalmas mértékű népességnövekedést nézzük ami bekövetkezett láthatjuk, hogy sokkal több ember születik és marad életben, és köztük olyanok is, akiknek erősen fogalmazva nem lennének megfelelőek a további létkörülmények.
Egy példán keresztül szemléltetve, ha a háborúk és betegségek övezte múltat tekintjük, mindenki számára egyértelmű, hogy rengeteg ember halt meg vagy azért, mert nem volt elég talpraesett és "életrevaló" a küzdelem során, vagy meg sem élte a felnőttkort gyenge fizikumának vagy idegrendszerének köszönhetően. Jelen eszmefuttatásomat az utóbbira hegyezném ki.
Ha továbbgondolunk a munkásosztályban evidens elvárásokra, ahol még az egészséges elmével született egyedek is hullottak mint a legyek, nem, hogy azok akik bármiféle mentális gyengeséggel rendelkeztek, de ők a nemesség körében sem maradtak fent túl sokáig. Ha bárki valaha valamilyen módon találkozott Jane Austin bármelyik könyvével, vagy a véletlen folytán egy "romantikus" magyartanárnője ráerőltetett egy szépirodalmi művet mint például az Üvöltő szeleket, találkozhatott azzal, hogy a fensőbb rétegeket sem kímélték az ideggyengeségből fakadó korai elhalálozások.
Mivel ma már virágkorát élik a lélektannal, a pszichológiával, és az elmebetegségekkel foglalkozó tanulmányok, és a körülmények is sokkal fenntarthatóbbak a "betegek" számára, nem beszélve arról, hogy a megkönnyített munkakörülmények és szabályozásoknak köszönhetően még gondolkozni is marad idő magunkról és a fejünkben küzdő démonokról, rengetegen járnak kelnek és működnek látszólag teljesen egészségesként, miközben egy teljesen más közegbe áthelyezve a veleszületett problémáikkal valószínűleg már nem léteznének.
Sok olyan embert ismerek, akik egyenesen megvetik az ideggyenge, depressziós, folyton problémázós társaikat, nem értve azt, hogy miért nem képesek túllépni a gondolataik okozta béklyókból, és normálisként haladni, dolgozni, és véleményem szerint ezek azok az emberek, akik egyéb helyzetekben is fennmaradtak volna, köszönhetően alacsony szintű empatikus és érzelmi beállítottságuknak.
Hogy kissé kevésbé tudományosabb (vagy tudálékosabb?!) hangnemben folytassam, ezen a ponton csúcsosodik ki az, hogy milyen erősen el lett cseszve a világ. A túlnépesedés fogalmával mindenki tisztában van, bár tudjuk, hogy ez nem a mi fejlettebb "nyugatias" köreinkben zajlik, és azt is, hogy a mi életünkben még nem lesz akkora hatása, hogy komolyabban aggódni kezdjünk a kérdésen, de az, hogy mennyi olyan ember tapossa ennek a bolygónak a talaját akinek radikális megközelítésből "nem kellene" nem sokaknak ötlik a tudatába. Nagyon sokat köszönhetünk az érzékeny embereknek, leginkább a gyönyörű versek és irományok, zenei művek területén, főleg mikor egy panaszos szonátát hallgatunk, könnyekig hatódva a csodálatos taktusokon, de az kevesekben merül fel, hogy vajon miként teltek ezen szerzők mindennapjai. Nem véletlen, hogy a legszebb művek általában a szenvedésről és fájdalomról szólnak, mivel abban az elmeállapotban a legerőteljesebb az alkotási folyamat.
(egy rövid de érdekes cikk ami ezt taglalja: https://fidelio.hu/klasszikus/valoban-a-szenvedes-a-kreativitas-katalizatora-15286.html)

Már ha azt nézzük, hogy mennyi érzékeny, kreatív és alkotó személy van jelen napjainkban - amely szorosan összefügg a fentebb boncolgatott kérdéssel, hiszen a múltban az ilyen beállítottságú emberek vajmi kevés eséllyel maradtak volna fent, hacsak nem társult ezen tulajdonságaik mellé egyéb létfenntartást segítő tulajdonság - láthatjuk, hogy a kialakított életszínvonal kedvez már szinte bármely típusú személyiség számára. Viszont jobban belegondolva nem biztos, hogy ez kifejezetten pozitív tényező akár a jövőre, akár az egyedek hétköznapi életére vetítve.
Hogyha ezen főbb jellemvonások egyéb negatív hatásokkal társulnak és a családi illetve nagyobb társadalmi közegek nem alakulnak kedvező módon a személyiségek nagyon erősen el tudnak torzulni, és ez eredményezheti azt a mennyiségű letargikus és depresszív létformát, akik manapság jelen vannak, és nem találják a helyüket ebben a világban.

Drasztikusan, és valószínűleg sokak számára elítélendően megfogalmazva, úgy gondolom, hogy a rendelkezésre álló génállománnyal, a túlfokozott érzékenységgel, az alapvetően szükséges életösztön, és az életbe vetett motiváció hiányával ezeknek az embereknek, - nekünk - az a legfőbb problémánk, hogy valójában nem lenne keresnivalónk az élők sorában. A természetes szelekció azonban nem tudta elvégezni a dolgát, a túlzott technikai fejlődésnek köszönhetően, amit vehetünk akár úgy is, hogy felülírta az alapkoncepciót, viszont nagyon fontos, hogy leginkább csak a külső körülményeket, és a fizikai szükségleteket javította.
Persze tömegesen megjelentek a probléma lelki oldalát enyhíteni kívánó pszichológiai és pszichiátriai kezelések, de ezek korántsem olyan egyértelműen és magától értetődően állnak rendelkezésre, és mindenki számára elérhetőek mint például az a körülmény, hogy a védőoltásoknak és orvosi ellátásnak köszönhetően, egy erőteljesen hibás génállományú egyed évtizedeket él meg. Nem beszélve arról, hogy sokak fejében még a mai napig is az a feltevés áll, hogy csak a teljesen elmebetegek járnak pszichológushoz, és már maga az szégyenteljes bukásnak számít, ha valaki nem képes önmagában lerendezni belső problémáit, és szakemberhez kíván fordulni. Mindemellett ezen szakemberek piaci ára jóval afelett az összeg felett jár, mint amennyit képes lenne megfizetni az az embertömeg aki valóban rászorulna a segítségre.

Egy nüansznyit visszakanyarodva még arra az iromány központját alkotó elméleti feltevésemre, hogy igazából sok személynek ki kellett volna választódnia, de úgymond az élet erre nem adott lehetőséget, egy igen testközeli példával támaszthatok alá. Egyedül önmagammal.
Kezdve azzal a nem elhanyagolható körülménnyel, hogy úgy jöttem erre a világra, hogy a köldökzsinór nagy része a nyakamra csavarodva elzárta az oxigén útját, és csak erőteljes orvosi segítséggel voltam képes megszületni, a csecsemőkori lázgörcsön át a későbbi műtétet igénylő köldöksérv, és kétszeres mandulaműtét után még kicsúcsosodott abban, hogy a csuklómat egyszer úgy törtem el, hogy fémmel kellett helyre illeszteni a csontot, különben az orvos elmondása szerint "kacska kézzel kellett volna tovább élnem". Ezeken kívül volt még egy agyrázkódásos bicikli balesetem, és még egyszer eltörtem ugyanazt a jobb csuklómat, majd a másik felkar csontomat is, pedig nem voltam sem bajkeverő, sem sportoló, szimplán elképesztő mód szerencsétlen, úgy emlékszem 12 éves koromig 7-szer jártam kórházban különféle betegségek és balesetek miatt.
Úgy vélem ezzel elég intenzív utalást kaptam arra, hogy nem kifejezetten vagyok életrevaló, pedig a mentális szakasz még csak ezután következett.

Ezen feltevésemnek egyéb továbbfűzött gondolatmeneteit külön témákba csoportosítva tervezem kifejteni, befejezésként most csak annyit említenék, hogy ha valóban igaznak bizonyulnak azok a következtetések amiket levontam, nem a legpozitívabb világkép rajzolódik ki a szemem előtt a jövő társadalmáról, és leginkább azok sorsáról, akik központi szereplői a fenti folyamatoknak.

Linkek, cikkek, érdekességek:
- https://hvg.hu/itthon/200848_Bethlen_nyolcasa
- https://www.demografia.hu/hu/tudastar/fogalomtar/62-varhato-atlagos-elettartam
- http://www.origo.hu/tudomany/20080310-a-termeszetes-szelekcio-es-a-kulturalis-evolucio-kutatasanak-uj-eredmenyei.html
- http://www.elitmed.hu/kiadvanyaink/ideggyogyaszati_szemle/a_modern_tarsadalmunkban_nem_mukodik_a_termeszetes_kivalasztodas_10220/