Az eddigiektől eltérő módon, a már mindennap hallott "kialakult helyzetre való tekintettel", úgy döntöttem saját történetem egy-egy részét osztom meg, hátha bárki számára olyan jellegű tanulságot vagy következtetést nyújthat, amely építő irányba fordítja ebben a furcsa és instabil helyzetben.

Hatalmas szerencsénkre az internet eddigi rohanó, a munka és hétköznapok súlya alatt megrokkanó népsége, már így is nagy mennyiségű hasznos és elmondhatatlan segítséget nyújtó tartalmakkal lát el minket, miknek köszönhetően kiléphetünk a kilátástalanság árnyékából. Rengeteg a támogatásról, a reménytelenségből és motiválatlanságból elmozdítani kívánó tanács, a segítség felajánlás, és ami majdnem ugyanennyire fontos: a humoros tartalom.
Mindezek számomra is roppant hasznosnak bizonyultak, így nem átallom útközben felhozni őket, hátha hasonló hatást váltanak ki másokban is.

Pillanatok leforgása alatt a teljes izolációban

Mindig is viccesnek találtam az életnek azt a tulajdonságát, miszerint egy probléma folyamatos megjelenése, végletekig tartó ismétlődése után a megoldás felé vezető út alatt, egyik másodpercről a másikra úgy fordul át a ló túloldalára, mint ahogy az utolsó utáni indokolatlan feles után a tudat a másnap reggelbe.
Ha a munkahelyen az unalomtól már szédelgünk, hirtelen a nyakunkba szakad olyan mennyiségű elvégzendő feladat amivel biztos nem végzünk a munkaidő végéig. Ha már a hónapok óta tartó magány alatt felénk se nézett senki, azonnal több jelentkező akad akik között képtelenség választani. Ha egyik nap megfagyunk másnapra a hőmérséklet perzselő pokollá változtatja a színteret, ahol a felhalmozott ruharétegek alatt testünk sikítva sírja vissza a tegnapi vacogó fogakat.

Így esett, hogy az egyedüllét és az összes eddigi marcangoló gondolatok letisztázása iránti hónapok óta tartó vágyakozás, majd a végső elhatározás után egyszer csak egy félig üres lakásban találtam magam, idegen bútorokkal, tárgyakkal, és személyes holmim 30%-ával.
Ez alapjában sem lett volna egy kifejezetten felemelő szituáció, még az előzetes trenírozások és rákészülések ellenére sem, de éppen akkor derült fény arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a járvány megérkezett kis hazánkba, korlátozzuk a pubok nyitva tartását, lemondjuk az összes koncertet, minimalizáljuk a baráti találkozások számát. Mindent ami addig azt a reménysugarat éltette, hogy nem lesz ez az egész változás egy elviselhetetlen önsanyargató sínylődés.
Az internet és tévé hiányát, a suhanó mobilnetek világában eleinte magam sem találtam mérvadó pontnak, de az órák és napok múlása a hőn áhított szolgáltató megérkezéséig meglepetésszerű frusztrációban összpontosult. Érdekes, hogy az ember mennyire hozzá tud szokni a korlátlan tartalom adta előnyökhöz, és mily módon nem képes mit kezdeni magával nélküle.
Természetesen a munkahelyek környékén is ekkor indult meg az átrendeződések ideje, melynek következtében utasításszerűen kellett otthon maradni, és onnan elvégezni azt a jellegű munkát, aminek ilyen típusú megnyilvánulása valószínűleg a történelem során még nem nagyon esett meg. Habként az ínycsiklandozó tortán híre ment a tömeges elbocsátásoknak, a felesleges munkaerő felszámolásának a levegőért kapkodó cégek utolsó próbálkozásaiként, hogy ne napok leforgása alatt omoljanak össze.

Ebben a tökéletesnek mondható egyvelegben indult útnak az a projekt amiket hetek, hónapok őrlődése előzött meg, rettegések, és felvázolt rosszabbnál rosszabb szenariók felvázolása közepette. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy múltbéli tapasztalatok által több lábon állva próbálkozom az anyagi javak előállításán, de azok közül bármelyik bedőlése porrá zúzhatja azokat a terveket amiket esetenként kínkeserves erőltetések közepette kerültek felépítésre. (A valódi szomorú oldala azonban a dolognak, hogy még így is ezerszer jobbnak mondható a helyzetem, mint azok a szerencsétlenül jártak, akik teljesen munka nélkül maradtak, hitel, vagy albérlet törlesztőkkel, egyéb tartozásokkal. )

Adott hát az idegen környezet, a barátok hiánya, az eddigi életvitel teljes megváltozása, és annak a jövőképnek az összeomlása ami mindannyiunk számára valamilyen szinten biztos pontot mutathat. Adott a maradj otthon, a ne terjeszd ezt a sz*rt mert az egészségügyünk kártyavárát még a semmi légfuvallat is összedöntheti, hát még az ami mostanra ily mértékben ostromolja kórházaink mindegyikét. Adott az olasz példa, ami lélekbe markoló rettegést és az elképzelhetetlent vetíti maga elé, ha nem tartóztatjuk magunkat. Az egyedüllét a reménytelenség, és a fojtogató félelem.

Fény az alagút végén

A már-már pánikroham közeli állapotban, ahol persze a "foglald le magad" és "csinálj olyat amit eddig nem tudtál" egyáltalán nem működik, kezdtem kétségbeesettem kiutakat keresni, és találtam is rengeteg krízisfeldolgozásról szóló cikkben, illetve később leltem rá a Pszichoforyou cikkére, ami hihetetlen módon fogalmazta meg mindazt ami épp velem is történt, történik. Mindezek mellett nagyon fontos volt, hogy visszamehettem oda ahonnan jöttem, és beszélhettem azzal, aki mindenben a racionalitást figyelve, kirángatott abból a pánik uralta világnézetből, ami teljesen elvakítva csak a kilátástalanságokat engedte láttatni. Járványügyi szempontokból nem valószínű, hogy a legjobb döntés volt, hiszen személyes találkozást igényelt, de aki okosabb, akár kivitelezheti telefonos, vagy webes beszélgetések formájában. A másokkal való beszélgetések felszabadító erején kívül, a fejünkben felhalmozódó problémák és káros gondolatok megfogalmazásának pillanatában néha még magunk is rájöhetünk arra, hogy mennyire abszurd helyekre tud juttatni egy-egy ilyen elmeállapot.

Az ezen napokból levont következtetésekből azt tudnám javasolni hasonló cipőben lépkedő sorstársainknak, hogy mindenképp harcoljanak a szorongás tévképzetei ellen. Ahogy szintén idevágó cikkekből levontam nagyon fontos eddigi életünk, életvitelünk meggyászolása, de elengedhetetlen észrevenni a különbségeket az egészséges és szükséges szomorúság és a káros önsajnálat, szorongás között.
Természetesen nem lehet varázsütésre átállni, megváltozni és hozzáállásunkat megváltoztatni, és hihetetlen frusztrációkat tud okozni az izoláció ilyen mértéke, az érintés, az ölelések hiánya. Lesznek szebb pillanatok, de ugyanúgy számítanunk kell még a lejtőkre és mélypontokra, a felkészülve rájuk és hagyva, hogy átjárva testünket egy idő után feldolgozhassuk és továbbléphessünk rajtuk, mindeközben együttérzést tanúsítva saját magunk iránt.

Ne feledjük, a reményt, hogy mint minden rossznak, egyszer ennek is vége lesz.

Linkek, cikkek, érdekességek:
- A Mindset pszichológia megalkotta a Mentális Akciótervet, amely keretei közt segítséget nyújtanak mindenkinek aki problémával küszködik a jelen körülmények között
- A Pszichoforyou ugyenezen megmozdulása a Lélekerősítő
- Zene és koncertkedvelőknek a Maradj Otthon Fesztivál majdnem minden este online szórakoztatja a hallgatóságot live közvetítésekkel
- Önkéntes pszichológiai segítők a koronavírussal kapcsolatban: http://pszi.hu/
- Tippek az összeomlás ellen: https://feketeruzs.blog.hu/2020/03/27/darabokbol_ujra_egesz?token=482faf2fbd04b0b9fff3c8a1f609de35
- Tippek a pozitív gondolkodásért: https://kivultagasabb.blog.hu/2020/03/27/hat_ut_a_szorongastol_a_pozitiv_gondolkodasig

A földön fekve bámulta a repedező festéket, amihez csak egyetlen gyengéd érintés szükséges, hogy lehulljon, porszemekké, apró darabkákká válva, szürkére vakolt és idegen felületet hagyva maga után. Vállába, lapockájába derekába fúródott a padló hideg és kemény nyomása, egyre erősödve, már-már lüktetve jelezvén, hogy ezer kényelmesebb hely létezik a világon a mostaninál. Kezét kinyújtva elképzelte a festék megbontását, a szükségtelen de kellő mozdulatot, ami megmagyarázhatatlan lelki felüdülést hoz, mely értelmetlenségében éppen annyira nélkülözhetetlen, mint annyira kimondhatatlanul felesleges. Felesleges? Befogadta, körberágta, átjárta a szó a teljes elmehálózatot, keserű melegséget, valamilyen ismerős, családias hangulatot hozva magával, ami körülírja a létezés minden egyes momentumát, az összes eddigi és elkövetkező napot, gondolatot, érzést, vágyat és elképzelést. Kinyújtott kezével lefagyva merült el a gondolathullámban, beszippantva, egyre a belsejébe fúródva örvényként forgolódva lefele, egyre mélyebbre. Kiejtett mondatok, ezerszer ismétlődő szófordulatok, elvárt gesztusok, végtelenszer újratárgyalt témák olykor ugyanazokkal a sémákkal magyarázva, problémák vég nélkül tárgyalva, megoldásként elfogadott kifejlettel, mely persze soha nem hoz teljes megnyugvást, csak pillanatokra hoz enyhülést. Egy kellemes érzést a a gyomor és mellkastájt mely azt mutatja, hogy, ezt a csatát sikerült megnyerni, lehet tovább a következő akadály felé haladni, a lépcső felé, ami felvezet az egekig, a haladás, a fejlődés elengedhetetlen és kényszeres útja felé. Hiszen mi értelme a létnek, ha nincs tovább, előre, a mindenség mozgatórugója pulzáló feszültségbombaként duruzsol a fülbe követel, hajszol, kér folytonosan újat és jobbat várva. Megtett utakat, sikeres üzleteket, jól elvégzett munkákat, humánus gesztusokat, vagy épp embertelen tetteket, melyeket ok-okozatokkal magyarázva sikerül letuszkolni a torkon, hitegetve szükségességét és elengedhetetlen mivoltát. A lépések végtére ugyanabba az irányba vezetnek robotikus mozgásként, az elkerülhetetlenbe, ami nevetségesen jelentéktelenné teszi az összes erőfeszítést, próbálkozást, változtatást. Olyan cselekvéshalmazzá, amely az évekkel folyamatosan halványul majd eltűnik, amelyre senki nem emlékszik már mert túlságosan el vannak foglalva saját lépéseikkel, saját próbálkozásaikkal, röhejes és körülírhatatlanul felesleges létezésükkel.
A merev révetegségtől kiszáradt szemébe hatoló égető érzés rántja vissza a valóságba, a kézfejébe ezer kis tűként szurkálódó zsibbadtság, és a külvilág zaja lassan kúsznak vissza, magukkal hozva újra az üres kötelesség hívogató hangját.
A repedés ugyanott marad, becsukja a szemét, kirázza a kezét, majd feltápászkodik és halad tovább a kijelölt úton, lépked a lépcsőkön, csendben és kötelességtudóan, akadályokat  leküzdve, a folytonos és létfontosságú fejlődés irányába.

Sokszor találjuk szembe magunkat ezzel a kérdéssel, és nagyon megoszlanak a vélemények vele kapcsolatban. Nem veszélyes? Nem tesz rosszat az állatnak? Számít bárhol máshol, hogy az én egyetlen háziállatom ivaros vagy sem?
Előző bejegyzésem mondhatni folytatásaként, amely a kóborló állatokkal való találkozás kezelési módjairól szólt, most annak a problémának a leginkább kiváltó okát ismertetném, hiszen a két jelenség szoros összefüggésben áll egymással.
Eddig leginkább a kutyák helyzetéről esett szó, az ő előzménytörténetük a "Miért ne vegyél a Jófogáson kutyát" cikkben található, azonban a macskákról ebben a viszonylatban eddig nem esett szó, így ezt a hiányosságot röviden pótolnám.

Egy kis háttértörténet (macskák):

A széles körben elterjedt hiedelmekkel ellentétben nem az ókori Egyiptomban kezdődött meg a hieroglifákon gyakran fellelhető példányok domesztikálása, bár az tagadhatatlan, hogy általuk vált világhírűvé a velük való együttélés hasznos mivolta. A ma ismert házi macskához leginkább hasonló egyed 9000-9500 évesre tehető, ennyi idős volt az a lelet amelyre 2004-ben bukkantak.
Őseik a vadmacskák, melyek 5 fő faja közül a kérdéses lelet a Felis silvestris lybica-hoz áll legközelebb tulajdonságaiban. Ez a fajta a Közel-Keleten és Észak-Afrikában őshonos, és félig tévesen afrikai vadmacskának fordítják több nyelvterületen is.
A kutyákhoz hasonlóan a földművelés megjelenéséhez köthető a kapcsolat kezdete, a gabonatárolók környékén elszaporodó rágcsálókat felfedezvén közelítették meg az embert a vadmacskák, aki hamar felfedezte jelenlétük előnyeit és megkezdte szelídítésüket, formálásukat. A jellem és fajbeli különbségek miatt olyannyira nem sikerült közel hozni őket, mint az farokcsóváló társaikat, legtöbbször maradt bennük egy bizonyos mértékű önállóság és szabadságvágy, de az ember oldalán és társaságában is megállták a helyüket.

Később sajnálatos módon a keresztény egyház egyéb ballépésein túl, mikor a boszorkányüldözés és keresztény hadjáratok "békés" meggyőzési mechanizmusa élte aranykorát, a középkor 13. századától kezdve a sátán cinkosát látta bennük. Egyre nagyobb lett a velük szembeni ellenszenv, megkezdődött irtásuk, majd VIII. Ince pápa kikiáltotta pogány mivoltukat (1484), minek köszönhetően az elkövetkezendő évszázadokban tömegesen pusztították őket, de mindenki meglepetésére ez magával hozott egy rendkívül negatív következményt: az egerek és patkányok hihetetlen mértékű elszaporodását, és a pestist.

Habár állományuk emiatt megcsappant, a 20. századra az előbbi elméletek halványulása és elévülésének hála ismét visszatért népszerűségük, amely addigra az egyik leggyakoribb háziállattá tette őket.

Mi a helyzet ma?

Innen jutunk el napjainkig, ahol a már korábban szintén kifejtett civilizáltabb és városiasodott életformánk következtében egy újabb problémával kell szembenézniük. A magára hagyott és gazda nélküli egyedek sok esetben kolóniákba verődve újabb és újabb szaporulatokat létrehozva élet-halál körforgásban, sokszor csak pár évet leélve elvadult már-már vadmacskai életet élnek, amellyel nem csak saját rövid életükre van hatással, de önkénytelenül biztosítanak melegágyat a különböző betegségek terjedésének.
Erre persze felhozható a sok egyéb hasonló szituációban felhasznált érvelés, miszerint évezredek óta így élnek ezek az állatok, azonban ezt már jelenlegi élethelyzetünkben nem lehet ilyen formában figyelembe venni. A fejlettség, a folyamatos előrehaladás és az életminőség növelésének világában nem fordíthatunk hátat a problémának, sem az állatok kedvezőtlen körülményei szempontjából, sem pedig az ebből származó negatív következmények miatt, mint például az előbb említett betegségek, amelyek könnyen eljuthatnak gazdás állatokhoz amennyiben azok kinti, vagy kinti-benti tartásban élnek.

Ezen kérdésre most nem térnék ki bővebben, sok érv szól ellene és mellette is, az állatok biztonsága szempontjából mindenképp a benti tartás az előnyös, de sok vélemény szerint a macskák sokkal szabadabb és vadabb lények annál, hogy egész életüket bezárva töltsék el.

A kutyák esetében egy kicsit más a helyzet, a személyiségbeli és önellátási képességekben mutatkozó különbségek miatt sokkal kevésbé elfogadott manapság a kóbor példányok létjogosultsága, a gyepmesteri telepek és állatmenhelyek nagy részén is inkább velük találkozhatunk. Azonban ennek a ténye nem azt mutatja, hogy bármelyik háziállatnál kevésbé fontosabb lenne az ivartalanítás kérdése, mindkettőjüknél ugyanannyira mérvadó lépés annak érdekében, hogy a gazda nélküli, és megfelelő emberi gondoskodás nélküli állományt a lehető legkisebb mértékre csökkenthessük ezzel elindulva egy sokkalta civilizáltabb és fejlettebb irányzat felé.

Miért fontos az ivartalanítás?

1. Szaporulat, és meglévő állatmennyiség csökkentése.
Magyarországon kifejezetten rossz az állatvédelem helyzete, és sajnos sokszor az állatok tartási körülményei körül is hatalmas gondok uralkodnak. Rengeteg kutya és macska születik, a tenyésztés és szaporítás már semmilyen mértékben nincs ellenőrzés alatt, 2016-ban az állam kivonta magát ennek "indokolatlan terhelése" alól, ami az eddigi fejetlen rendszert csak tovább súlyosbította. Virágzik a szaporítók munkássága, amiről szintén a cikk elején említett Miért ne vegyél a Jófogáson kutyát bejegyzésben hosszabban kifejtettem, és ami roppantul megnehezíti azt, hogy a már megszületett állományból kerülhessenek gazdához állatok. A fajtatiszta kutyák iránti elfogultság csak tovább emeli a nehézségeket, hiába vannak fajtamentő egyesületek, sokan mégis inkább szaporítóktól vásárolnak.
Az állatmentő szervezeteknél éppen ezért első számú szabály, hogy kizárólag ivartalanított állatot adnak örökbe, vagy a gazdának van ivartalanítási kötelezettsége, ha szeretne örökbe fogadni. Ennek logikáját roppant egyszerű megérteni, hiszen ivartalanított állatok esetében lehetetlen a további felesleges szaporulat.
Ugyanez áll fent a bárhonnan érkező, befogadott példányok esetében is, még ha nagyon vigyázunk rájuk akkor is bármikor bekövetkezhet baleset. Nyitva maradhat a kertkapu, vagy egy óvatlan pillanatban egy ajtó, aminek szerencsétlen következményeként, egy szintén ivaros állattal való találkozás rögtön 4-8 feleslegesen létrejött életet eredményezhet, akikről legtöbb esetben nem gondoskodik a gazda megfelelően, vagy ha mégis, a már megszületett hatalmas mennyiségű társától veszi el a lehetőséget, hogy otthonra találjon.
Szimpla kereslet-kínálat kérdés, jelenleg olyan nagy mértékű a kínálat, hogy nincsen szükség többre, sokkal kevesebb a kereslet, és a rossz szabályozási rendszernek köszönhetően egyáltalán nem kielégítőek ennek a mennyiségnek a kezelési módjai.

A következő elhíresült ábra egy kicsit drasztikusan és hozzávetőlegesen, de jól szemlélteti a probléma nagyvonalúságát macskáknál, ha almonként 4 megszületett állattal számolunk és belekalkulálunk halálozást is.

2. Betegségek terjedésének megállítása
Bár ez leginkább a macskáknál okoz nagyobb problémákat, de éppen ezért esetükben kifejezetten fontos kérdés, ami nagy részt vesz ki halálozási okaik között. A FelV, FIV és FIP, melyből az egyiket nevezik macska-AIDS-nek is, vérrel, és nyállal terjednek, és természetesen az anya is átadja betegségét a születendő alomnak.
Egyik betegség sem fájdalommentes, sokszor hetek kínlódása és haláltusája előzi meg a kimúlást, van amely gyógyíthatatlan, és felfedezése után már csak pár napja van hátra az állatnak.
Ha más, tőlünk független egyedek szenvedése nem elég indok, még az sem kizárt, hogy saját állatainkhoz eljutnak ezek a szörnyűségek, ha figyelmetlenek vagyunk, vagy szabad kijárást biztosítunk számukra. A betegségek nem csak nemi közösülés, hanem verekedések, karmolások útján is terjednek, de az ivartalan példányoknál erre is sokkal kisebb a valószínűség, mivel csökkenti az irányába mutató ösztönök erősségét.
Ezen kérdés leginkább az állatvédők és az állatvédelemben résztvevők között okoz hatalmas nehézségeket. Egy kolónia felszámolása és tagjainak gazdához juttatása tetemes összegű állatorvosi számlákat hagy maga után, hiszen a különböző szűrővizsgálatok árai igen magasak. Viszont ahhoz, hogy a bármely állatot örökbe fogadjanak, elvárt, hogy egészséges legyen, főleg ha más háziállat mellé kerül, amit a civilként és általában egyéb más munka mellett hobbiként végzett állatmentők pénztárcája egyszerűen nem bír el.
A helyzet reménytelenségének köszönhetően sokan fejezik be idő előtt törekvéseiket, hiszen javuló tendenciák helyett csak ellenállásba és értetlenségbe ütköznek, ami felteszi a jogos kérdést, hogy így el mennyit érnek? Nem csak megnehezíti hanem ellehetetleníti bármilyen megmozdulásukat ha lakossági szinten az egyetemes hozzáállásban nem változik semmi huzamosabb időn belül.
Ha pedig érzelmi oldalról közelítjük meg a kérdést, szintén nem tartozik a legfelemelőbb élmények közé, mikor a csupán pár hónapos, és hetek óta gondozott mentett cicát végül ahelyett, hogy a jelentkező gazdihoz lehetne szállítani, egy hirtelen kiderült és visszafordíthatatlan betegségből adódóan végül az állatorvoshoz kell vinni végleges altatásra.

3. Saját állataink betegségeinek kiküszöbölése
Ha csak magával a tüzeléssel járó megterhelést nézzük, amely az állat szervezetét éri minden alkalommal, az sem elhanyagolható, de annak következtében gyakran alakulhat ki álvemhesség is, az összes velejáró kellemetlen tünetével (nyugtalan viselkedés, vackolás, emlőduzzanat, gyulladás, váladék, hányás, étvágytalanság, levertség).
Ivaros nőstényeknél kialakulhatnak emlődaganatok, a petefészek és méh daganatos megbetegedése illetve a rendkívül veszélyes gennyes méhgyulladás. Kanoknál a prosztata-, végbél-, és heredaganat kialakulását tudjuk megelőzni 

Mind a hím mind a nőstény állatoknál a párzási időszakban az ösztönök által kiváltott viselkedési rendellenességek megszűnhetnek, mint a szűkölés, a szökési kényszer vagy a más állatok irányába mutatott agresszió. Ez utóbbi sok esetben hosszútávon is kiiktatható, főleg ha még a viselkedési norma berögzülése előtt, fiatal korban történik az ivartalanítás.

Szerencsére rengeteg iromány található, ami bővebben kifejti ezen betegségeket és érveket, ezek közül párat a cikk végén említek.

4. Nem muszáj az állatoknak szülni
Rengeteg tévhit terjeng arról, hogy miért kell az állatnak minimum egy tüzelés, minimum egy szülés, és még ennyi weboldal, orvosi oldalak szólnak arról, hogy ezek már régóta bizonyítottan helytelen állítások.
Ennek kifejtésébe így nem merülnék el mélyebben, csak felsorolásként szerepeljenek egyes tévhitek és cáfolatuk.
- A szukáknak egyszer elleni kell: orvosi statisztikákkal bizonyítottan nem igaz
- A szukáknak egyszer tüzelniük kell: szintén többször bebizonyosodott az ellenkezője.
- Megváltoztatja a kutya személyiségét: nincsen rá hatással, sőt a korai ivartalanítással egyes rossz berögzülések ki is küszöbölhetőek (pl agresszív viselkedés, macskáknál jelölés)
- Elhízik az állat: kis mértékben csökken az energiaigényük, de megfelelő táplálással ez elkerülhető, ami a gazdán múlik.
- Magas műtéti ár: számtalan orvosi rendelő hirdet ivartalanítási akciót, egyre kedvezőbbek az árak, és összehasonlítva egy esetlegesen kialakuló betegség kezelésével még mindig jóval olcsóbb mint annak a költségei.
- Meg kell tapasztalnia az anyaságot: itt szimplán az emberi viselkedést és érzelmeket vetítjük ki állatainkra, akik valójában ösztönlények és nem úgy élik át a gyermekáldás gondolatát mint mi.
- Nem az én egy állatom számít: az élet kiszámíthatatlanságának köszönhetően már ez is érvényét veszti. Bármikor bekövetkezhet egy olyan élethelyzet, ahol magára marad állatunk, és ha nem rendelkezünk olyan családi háttérrel aki hozzánk hasonlóan gondoskodna róla, könnyen találhatja magát az utcán vagy gyepmesteri telepen. Fajtatiszta kutyáknál gyakori még a lopás is, hiszen szaporításukat sokan használják megélhetésnek, aminek veszélyét azonban rövidre zárhatunk az ivartalanítással.

Ezen kívül még több más elem is behozható mellette, egyesek mindenképp szeretnék kutyájuk génjeit tovább örökíteni, és őt viszont látni benne, egyesek biztosak benne, hogy az összes kölyöknek megfelelő helyet tudnak találni, de az előbbinél az anya vagy apaállat tulajdonságai egyáltalán nem jelentenek garanciát a születendők kilétére, az utóbbinál pedig szintén bármilyen életesemény létrejöhet annál az akár 4-9 családnál ahova kerülnek, ami tovább viszi káros irányokba a szaporodás mértékét. Illetve ismét felhozható az az érv, hogy ezzel az állatmenhelyeken sínylődő egyedektől veszik el a lehetőséget az új otthon megtalálásában.

Mivel minden éremnek két oldala van nem kívánom eltusolni azon tényezőket sem amelyek az ivartalanítás ellen szólnak és van igazságalapjuk. Ide sorolhatóak az esetleges hormonzavarok (+pajzsmirigy betegség), az altatással járó veszélyt, és a bizonyos fajtáknál ritkán kialakulható különleges betegségeket (csípőizületi diszplázia, limfoszarkóma, csontnövekedési zavar). Azonban megfelelő orvosi véleménnyel és vizsgálatokkal ezen betegségek kockázata kiszűrhető, és felülvizsgálatokkal odafigyeléssel csökkenthető bekövetkezésük valószínűsége.
Maga az ivartalanítás hazánkban már teljesen bevett rutinműtét, pontosan annyi veszélyt hordoz magával mint bármely műtéti beavatkozás.

Végezetül fontosnak érzek még egy témakört körbejárni a kérdéssel kapcsolatosan, ami ha ilyen körökben mozgunk gyakran jöhet szembe velünk különböző közösségi oldalakon, fórumokon.

Vegán lépés ivartalanítani állatainkat?

Leginkább Facebook csoportokban, vegán közösségekben fellelhető ez a kérdés, amiről akár külön tanulmányt is lehetne írni, és ami sok más témához hasonlóan igen csak ketté bontja a véleményezők táborát.
A vegán életszemlélet és életmód nagyon rövidre fogva elsősorban az állatok szenvedésének minimalizálására és leredukálására hegyeződik ki, törekvésének lényege a kizsákmányolásuk megszüntetése.

Jogosnak mondhatóak azok az érvek, amelyek szerint egy kutyát, macskát, nyulat, stb. megfosztunk a szaporodástól való jogától, hiszen besorolható ez is az ember által kialakított és igaznak vélt értékrendszer keretei közé, ahol felsőbbrendű fajként definiálva magát más élőlények sorsa felett dönt önkényesen. Mondhatjuk, hogy minden állatnak meg kell hagyni a lehetőséget, hogy saját életét élje azokkal az ösztönökkel és indíttatásokkal, amik tulajdonságaiba vannak kódolva, ezzel meghagyva nekik a szabad választás jogát. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló véleményt lehet olvasni a különböző csoportokban, néhol hézagosan, néhol elfogadhatóan alátámasztva.

Minden megmozdulás és eszmei csoportnál egy bizonyos mérték után feljönnek azok a kérdések amik erős döntéshelyzet elé állítanak, amelyek nem fekete-fehérek, és lehetetlen őket megközelíteni csak egy bizonyos oldalról. Bizonyos mértékben maga az állattartás sem minősíthető "vegán lépésnek", hiszen ha beleillesztjük ezt az eszmerendszerbe, egyes megszólalók szerint akadályozzuk az állatot a szabad életének egyéni kialakításában, emberi mivoltunk ismét rájuk kényszeríti azokat a normákat ahogyan szerinte egy háziállatnak élnie kell.

Ez az érvelés azonban már abban a pillanatban falakba ütközik, amikor tudatosítjuk magunkban a HÁZIállat fogalmát, amikor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy már évezredekkel ezelőtt meghoztunk egy olyan lépést aminek következményei elől nem lehet egyik pillanatról a másikra kilépni, és a liberális eszméket ráilleszteni, mert az azonnal káoszhoz vezetne. A háziasított állatfajok életszükségleteik szintjén igénylik az emberi gondoskodást  és beavatkozást, mivel általunk kerültek ebbe a helyzetbe, létezésük az emberi ténykedésnek köszönhető. Ebből kilépni hatalmas felelőtlenség és olyan szituációkat teremtene, amiket végképp nem lehetne megfelelően kezelni, úgy, hogy az beleférjen az eszmerendszer keretei közé.

Ha csak a magyarországi viszonylatot nézzük ahol több millió kóbor állat tengeti az életét, a lehető legrosszabb megmozdulásnak bizonyulna úgy határozni, hogy hagyjuk meg szabadságukat és döntési lehetőségüket, hiszen az felmérhetetlen mennyiségű szenvedéssel és nélkülözéssel járna, ami szintén ütközik a vegán alapelvekkel.
Ugyanezen érvelési vonalon maradva jelenthető ki az ivartalanítás fontossága, hiszen a helyzetet és körülményeket felmérve, sokkal nagyobb a pozitív hozadéka a szenvedés csökkenésének területén, mivel ha megakadályozzuk az új egyedek születését a jelenlegi túltelítődött, és gazdátlan állomány szintjén, egyre nagyobb a lehetősége annak, hogy lassan de közeledjünk ahhoz a célhoz, hogy semmilyen élőlénynek ne kelljen nélkülözéssel és fájdalomban élnie az ember miatt.

Sajnos sok a különbözőség az állatvédelem és vegán csoportok között, és ameddig a két - egyébként tisztelendő, és mindenképp jó értéket képviselő - oldal nem közelít egymás felé, és nem hajlandóak betekinteni a másik életébe, álláspontjaikba, addig soha nem fogjuk megtapasztalni azt, hogy emberi összefogással milyen eredményeket lehetne elérni az állatok jobb életkörülményeinek megteremtéséért járt nehéz és akadályokkal teli útján.

Linkek, cikkek, érdekességek, forrás:
- Macskák genetikai eredetéről bővebben: https://criticalbiomass.blog.hu/2017/07/24/macskadomesztikacio
- Miért gyűlölték a macskákat a középkorban?: https://mult-kor.hu/miert-gyuloltek-a-macskakat-a-kozepkorban-20160204 illetve https://mult-kor.hu/miert-buzditott-az-egyhaz-a-macskak-irtasara-a-kzepkorban-20190403?pIdx=1
- Macskabetegségek: https://www.haziallat.hu/macska/betegseg-gyogyitas/macska-betegsegek-felv-fiv-fip/2134/
- Az ivartalanítás fontossága: https://kutyabarat.hu/hasznos_tanacsok/75352/az_ivartalanitas_fontossaga/
- Ivartalanítás pro és kontra: https://okosgazdi.hu/magazin/kutyak-ivartalanitasa-pro-es-kontra-tenyek-es-tevhitek

Mint ahogy számtalan az emberiség alkotta szokástól és tradíciótól búcsúztunk el civilizációnk hosszú és döcögős útja során, évről évre felmerül az a kérdés, amiről lehet érdemes lenne elgondolkoznunk és amelyet az elmúlt évek során egyre erőteljesebben tárnak elénk a különböző állatvédő szervezetek. Miben merül ki a tűzijáték negatív oldala, miért van akkora szörnyűségnek beállítva, mi lehet annyira rossz benne?

A tűzijáték kialakulásának története a 9. századra tehető, egyes források szerint a véletlennek köszönhetően egy kínai szakács szén, kén és salétrom vegyítésével fedezte fel a feketelőport, a tűzre szépen robbanó szikrákat, amelyeket később bambusz rúdban kevertek össze, gyújtottak fel, és ártó szellemek elűzésére használtak. 
Hazánkba a 14-15. századba érkeztek meg, így csak az elmúlt 500 évben váltak olyan népszerűvé és gyakori használatúvá, mint ahogy azt az államalapítási ünnepeinken és az újév üdvözlésének módjának köszönhetően napjainkra megszokhattuk. Az azóta eltelt évek alatt a színezési technológiák kifejlesztésével, és újabb elemek bevonásával monumentális méreteket öltött, az újításokkal mondhatni túl nagy életre keltették.

Működését tekintve, a kívánt színekhez, azaz a lángfestéshez szükséges kémiai anyagokat (mint például fémek kloridjait, nitrátokat, karbonátokat) egy robbanóanyag segítségével "elő kell hívni", amihez szükséges egy igen magas hőmérséklet (800-1000°C). Ezen a hőmérsékleten történik meg a varázslat, "a különböző fémsók elégnek és összetevőikre bomlanak, továbbá a vegyérték elektronpárok termikus ütközése során fématomok gerjesztődnek, végül pedig a gerjesztés során kapott energia fényként sugározódik ki és színként jelenik meg." (Forrás) 
A fő gond nem is feltétlen a fényhatásokból következik, legtöbben emlékszünk is első találkozásunkra, ahol teljes áhítattal merültünk el a fények eme játékában, ami mostanra már elképesztően szép formációkban tud megjelenni a technika fejlődésének köszönhetően. A szakszerűen levezényelt és megfelelő távolságból nézett tűzijáték által kibocsátott fényhatás nem tud akkora mértékű lenni, hogy kárt tegyen szemünk világában (persze csak ha nem 1 méterről kívánjuk a részecskék útját fürkészni) viszont ami aggodalomra ad okot, és esetenként végzetessé teszi a folyamatot az a robbanáskor bekövetkezett hang ereje.
Ahhoz, hogy lejátszódjanak a megfelelő kémiai folyamatok elengedhetetlen a robbanás, amely nem kevesebb mint 145-150 decibel hanghatással jár. (A petárdák esetében ez 60 és 120 dB között mozog fajtától függően) Az emberi fül számára 0 és 130 decibel között normális és elfogadható minden jellegű hanghatás, és csak hogy pár viszonyítási alapot említsünk, az emberi beszéd mértéke 50 dB, légkalapács 2 méterről 100 dB, a világ leghangosabb koncertje 136 dB. A hallásküszöb felső határa 194 dB, de már jóval ez alatti erősség is okozhat egyes esetekben maradandó halláskárosodást. Ezen értékekhez viszonyítva egyértelművé válik, hogy a tűzijáték által kibocsátott hang számunkra is káros, de vajon milyen hatást vált ki azokból az élőlényekből, akik hallása sokkal kifinomultabb a miénknél? Ha a hangok egy másik mértékegységét, a frekvenciát vizsgáljuk, az emberek tekintetében 20-20.000 Hz közé tehető az érzékelés, amely a korral olyan erőteljesen csökken, hogy legtöbbünk számára fiatal felnőttkorra a felső határ már csak 16.000 Hz környékén mozog. A frekvencia és decibel közti összefüggésről mélyebben ez a cikk beszél, de nagyon leegyszerűsítve lényegében az előbbi azt a skálát adja meg amekkorán a legalacsonyabbtól a legmagasabb rezgésszámig még hangként érzékeljük a kibocsátott rezgéseket, az utóbbi pedig ezek erősségét mutatja. 

/ A tűzijáték egyébiránt környezetünk számára is kártékony és megterhelő lehet amennyiben nem megfelelő anyagok kerülnek felhasználásra, illetve egészségünkre is hatást gyakorolnak a szállópor megnövekedés miatt. /

Mindezek után ha viszonyítjuk saját érzékelésünket környezetünk egyéb lakóihoz, nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy nálunk sokkal nagyobb spektrumban érzékelik a hangmagasságokat, aminek következtében teljesen másként dolgozzák fel azokat a hanghatásokat amelyeket mi. Az elefánt például az általunk "még" nem hallható 15 Hz magasságban képes kommunikálni, a kutyák 46.000 Hz-ig, a denevérek 150.000 Hz-ig érzékelnek.

A tűzijátékozás, és a - nem mellesleg tiltott - petárdahasználat még abban az esetben is megterhelő a legtöbb élőlény számára, hogyha csak egy helyről érkezik az érthetetlen hanghatás, de egy olyan kaotikus összevisszaságban, ahol több irányból jön az áldás, emberi elmével (és hallással) felfoghatatlan az a félelem amely egy ilyen estén az okokat, körülményeket, az indokot nem ismerő egyszerűbb létformákban ki tud alakulni.
Általában nem sikerül, és szomorú falakba ütközik, ezzel az élet legtöbb tragédiáját okozva, de ha mégis csak megpróbálkozunk azzal, hogy belegondolunk ezen élőlények felfogásába, gondolkozásába, érzékelésébe, rádöbbenhetnénk, hogy milyen mértékű rettegést tud okozni egy ekkora hanghatás annak, aki nem tudja miért történik. Ha csak azt a pillanatot felidézzük amikor ártatlan csínyként beletapsoltak a fülünkbe, ránk meg jeges hullámként tört az a pár másodpercnyi pánik, hogy vajon a ház födémszerkezete halt el és temet maga alá rögvest, ezzel azonnali halálunkat okozva, majd a dühöt amit a kedves mókamester felé éreztünk, még akkor sem tudjuk teljesen átérezni azt, amit az az elme gondolhat akinek nem lehet megmagyarázni, hogy ilyenkor mi zajlik körülötte. Ahogy a csecsemő, és a 3 éves is sír a legtöbb ismeretlen helyzet láttán, hallatán, és ahogy számukra esetenként lehetetlenség a megnyugtatás, és annak tudatosítása, hogy nincsen semmi baj, az olyan egyszerű élőlények, mint kutyák, macskák és egyéb háziállataink, nem fogják megérteni, hogy nem a világ robban fel körülöttük.

Az elmúlt évek során rengeteg állatorvosi rendelő, állatvédő szervezet, civil állatmentő hívja fel a figyelmet a tűzijáték és a petárdahasználat hátrányaira, és a megfelelő megelőző óvintézkedésekre, illetve sokan próbálnak a kedves felhasználók lelkére beszélni, hogy miért is felesleges, és lehetne elkerülendő ez a trauma ennek a rengeteg állatnak (és sajnos sokszor áldozatul eső gyermeknek). Legtöbbször válaszként az ettől a csoporttól érkező, már ezerszer hallott és olvasott paradigma áll: miért nem lehet az év egy napján erre rákészülni, miért nem lehet ezen a napon az állatokat bezárni?
Magával a kérdéssel nem is lenne nagy gond, azonban egy olyan társadalomban, ahol maga a szimpla állattartás is esetenként olyan civilizálatlan magasságokat ölt, sajnos ez nem járható út, és ráhúzható működő alternatíva. A szilveszteri pokol alkalmával az elszökött kutyák szinte soha nem azokból a családokból tűnnek el, akik felelősségteljesen gondoskodnak állataikról, hanem leginkább onnan, ahol az állatvédőknek általánosságban a legtöbb teendője akad. A kikötött kutyák, az idős, tehetetlen gazdák, a "kijárósak, akik mindig vissza jönnek" de leginkább az újonnan befogadottak, vagy idén születettek vannak kitéve a legnagyobb veszélynek, akik ellenfele az emberi tudatlanság, és az empátia teljes hiánya.
Természetesen nem kell mélyen elmerülni az állatok lélektanába, és lehet élvezni az óév búcsúztatását, az újév köszöntését, de érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon tényleg megér ekkora árat az a pár perces fényjáték? Szükséges olyan számunkra kielégítő tevékenységeinket folytatni amelyekről többször kiderült már, hogy másik oldalon hatalmas károkat okozhat?

Mint sok más területén az életnek, itt is a társadalom nagyságát az mutatja meg, hogy azok akik a megfelelő tudással és lehetőséggel rendelkeznek, miként cselekednek ezen információk tudatában, megpróbálnak-e példaként elől járni azok előtt, akik a lelki szegénység burkában ragadtak, vagy az érdektelenség kényelme mögé rejtőzve, saját világuk, elvárásaik és igényeik hajszolásában folytatják inkább az elutasítás megszokott és könnyen emészthető, csordakövető magatartását.

Szilveszteri állatmentő ügyelet: 
https://www.facebook.com/szilveszteriugyelet/
https://juttasshaza.blog.hu
+ 36 70 501 7142
Adatbázis ahol a segítő önkéntesek, chip olvasók, befogadók találhatóak
Ha önkéntesnek jelentkeznél

Tavaly szilveszterkor 1048 állat eltűnését jelentették be, amennyiből 431 került elő, 123 annyira sokkos állapotban volt, hogy nem lehetett megfogni, 30-at holtan találtak. Az elszökött állatok 41%-a került elő biztosan. Ezek a számok csak az ügyelethez beérkezett megkeresésekre vonatkoznak.

Linkek, cikkek, érdekesség, forrás:
- Városok akik felvállalták a példa szerepét: https://juttasshaza.blog.hu/2019/12/29/iden_mar_ot_magyar_varosban_nem_lesz_szilveszteri_tuzijatek
- A csendes tűzijátékról: https://kutyabarathelyek.hu/hu/hirek/reszletek/nem-elerhetetlen-alom-a-csendes-tuzijatek/
- Tippek a biztonságos Szilveszterhez: https://juttasshaza.blog.hu/2018/11/07/mit_tegyel_hogy_a_kutyad_szilveszterkor_is_biztonsagban_legyen?fbclid=IwAR0xm2OFNkQL57C1OJlIhOes_9cAncMqfJQa9-5v-H82VKCMQPBk5CbWTbQ
- Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20140819-tuzijatek-tortenelem-magyarorszag.html
- Forrás: https://indiszkret.hu/tuzijatek-tortenete/ 
- Forrás: https://tudomanyplaza.hu/tuzijatek-titka/
- Forrás: https://listverse.com/2007/11/30/top-10-loudest-noises/
- Forrás: https://hvg.hu/brandcontent/20170522_latvanyos_decibelekkel_es_hertzekkel_bizonyitjuk_mennyire_hangos_a_vilag_infografika
- Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/a_tuzijatek_ezert_karos/20181219091742
- Forrás: https://www.napi.hu/redirectedbyprint/titleunknown.373143.html
- A kutya hallásáról: https://www.amarqt.com/magazin/tartas-gondozas/a-kutya-fule-es-hallasa/

Ha eljön az este és kihunynak a fények
A démonok kelnek, táncra hívnak téged.
Súgnak, húznak, sikoltják minden gyengeséged,
Feketére festik az épphogy sötétséget.

Tudhatnád, hogy ilyenkor mi lenne a teendő,
Ilyen bajra melyik orvosság a beveendő.
De jaj az orvosságba, csak pillanatnyi csendélet,
Kölcsön kapott nyugodalom, holnaptól csent élet.

Marad hát a plafon, a lények lassú keringője,
Józan gondolatok élve temetője.
Gondolat is, mi az hát? Pillanatok szülte hatás.
Reggel á-t mond este z-re csúcsosul a rakás.

Kapálózhatsz, keresheted elméd darabkáit,
Nappal pakolgatott építőkockáit.
Ilyenkor csak csend van, fájó táncok lépte,
A létezés és emlékezés élettelen képe.

Az életünk során megtapasztalt behatások és megtett utunk során adódnak olyan pillanatok, amikor tanácstalanul állunk szemben azzal az kusza és összegabalyodott állapottal amely átjárja belsőnket egy-egy szituáció vagy döntéshelyzet kapcsán. Amikor nem egyértelmű a következő lépés, amikor több variáció áll fent, amelyek közt hiába mérlegelünk naphosszat, képtelenség dűlőre jutni.
Ilyenkor sokszor bekúszik a képbe az a jól ismert mondat, ami valamennyiünk száját elhagyta már minimum egyszer, vagy legalább elménk megfogalmazta: a szívemre hallgassak vagy az eszemre?
Ha ezen két szegmens köré körvonalazódik ki döntési mechanizmusunk, melyikre érdemes hallgatnunk, illetve az igazi kérdés az, hogy valóban csak ez a két variáció létezik? Van egy A verzió vagy B verzió amelyikből az egyik biztosan helyes, amelyik szerint cselekednünk kell, vagy kellett volna, és minden negatív következmény annak tudható be, hogy a rossz oldalt választottuk?

Ha a kérdésre ilyen egyszerű válasz lenne adható, valószínűleg nem ott tartana emberiségünk történelme ahol tart, az ehhez hasonló viselkedési és gondolkodási folyamatok sokkal komplexebbek, mint ahogy azt elsőre feltételeznénk. Fogalmazhatnánk akár úgy is, hogy felületi síkon mindent lehet és könnyebb hasonló primitívebb megítélési formákra leegyszerűsíteni, de ha mélyebbre ássuk magunkat, és a valódi indíttatásokat keressük, korántsem állhatunk meg egy ilyen jellegű hipotézis megfogalmazásánál. 

Egy szuper blog bejegyzés remekül írja körül a kérdést, amelyből kiderül, és amelyből számomra is végső megvilágosodásként hullottak le a kétkedés és téves megítélés utolsó darabkái, melyek már korábban erősen megkérdőjeleződtek.
Valójában amikor a szívünk és eszünk közti háborúskodásról beszélünk, a nap mint nap minket érő érzésekre és gondolatokra térünk ki, amelyet lehet akár érzelem-értelem megfogalmazással is kifejezni.
Az iménti bejegyzésben a legfontosabb elem az a hasonlat, ahogy ezen két aspektus viszonyát fejezi ki az 'egyénnel' szemben, ami egy krisnás szerzetestől származik. Röviden a lényeg, hogy az eddigi elképzeléseinktől eltérően nem kétszereplős folyamatról van szó, mivel érzéseink és gondolataink csak hatások, múltból, tapasztalatokból, észlelésekből kikövetkeztetett olyan elemek amik akár percek leforgása alatt jönnek, majd tűnnek el, és amelyek mind egy nagyon fontos elem körül kavarognak: mi magunk körül. A különféle irodalmakban már sokszor és sokféle környezetben találkoztam azzal a nehezen meghatározható fogalommal amit szinte mindenhol másként írnak le, és amely azt a legbelső énünket próbálja kifejezni, amely mondhatni az irányítóközpont vezére, aki végül a tetteket hajtja végre. Nevezhetjük valódi önmagunknak, tudatnak, belső énnek, léleknek, ahogy jól esik, de mindenképp szükséges elválasztani a lejátszódó folyamatokban résztvevő további két szereplőtől.
A hasonlat szerint úgy kell elképzelni ezt a képet, mint egy házat amely elszigetelten áll egy tó közepén elhelyezkedő szigeten. Az őt körülvevő víz helyettesítheti a gondolatokat, az esetleges vihar pedig az érzelmeket. Könnyű beleképzelni magunkat ebbe az illusztrálási módba, hiszen életünk során legtöbbünkkel megesett már, hogy teljes káoszként éltünk meg egy-egy helyzetet, ahol minden kellemetlen hatás egyszerre zúdult a nyakunkba, ekkor a vihar és a tó hullámai egyaránt nem kímélve verdesik a házunkat, amelynek nehéz stabilnak maradni ilyen fennforgások közepette.
Ami ezen alkalmakkor nagyon fontos: tudatosítani azt a tényt, hogy mi az elmozdíthatatlan és szilárd ház vagyunk, nem pedig az őt érő hatások. Nagyon sokan esünk bele abba a hibába, hogy gondolatainkkal és érzelmeinkkel azonosítjuk magunkat, és ilyenkor jön képbe az az örök igazságú mondat, amelyet minden hasonló problémával küszködő számára melegen ajánlanék, napi felhasználásra:

Nem a benned zajló folyamatokért vagy felelős, hanem a tetteidért.

Ez magába foglalja azokat a gondolatokat, amelyek esetenként egy-egy nap belekúsznak elménkbe, amelyek a semmiből juttatják eszünkbe régi rossz cselekedeteinket, vagy teljesen indokolatlan szituációkban hoznak fel olyan információkat, amelyek elvonják figyelmünket a jelenre való koncentrálásról, a pillanat megéléséről. Vagy karöltve, vagy tőlük függetlenül érkeznek az érzelmek, a semmiből előtűnve, szintén régi érzéseket belevetítve a jelen történésekbe, vagy önmagunkat büntetve túlzott örömünkért, túlbonyolítva olyan szituációkat, amelyek nélkülük tökéletesen flottul zajlottak volna.
Sokaknak nem ismeretlen az az érzés, amikor egy teljesen jelenben és önfeledten megélt pillanatban, egyszer csak sötét felhőként nehezedik ránk egy hangulat, amely ellehetetleníti azt, hogy visszazökkenjünk a valóságba, vagy egy teljesen egyszerű kérdést, ezernyi gondolat megjelenése tesz kibogozhatatlanná.
Érzékeltetéséhez az egyik legjobb példa az, mikor egy ismerősünk problémájára próbálunk megoldást találni. Felvázolva a helyzetet és körülményeket, számunkra teljesen egyszerű, hogy mi lenne a megfelelő döntés, de számára mégis további ezer kimondhatatlan és kifejezhetetlen elem kúszik be, amelyet képtelenség átadni egy kívülállónak.
Ezen kívül ami még segíthet megérteni az egész képet, az azon pillanatok felidézése, amikor olyan döntéseket hoztunk meg, amelyek teljesen önmagunkból, az imént leírt mélyebb belső énünkből jöttek, bármiféle befolyásoló tényező nélkül. Különbözőségeink miatt ez minden emberben roppantul változó, vannak akiknek gyerekjáték, és csak nagyon ritkán kerülnek kétes döntéshelyzetekbe, viszont szerencsétlenebb gondolkodásmód esetén kicsit hosszabb időbe telik egy ilyen alkalmat megtalálni.
Azonban ha megtaláljuk és beleképzeljük magunkat oda, teljesen egyértelműnek érezzük a döntés meghozatalát, nincsenek kételyek, torzító érzelmek, elterelő gondolatok. Mint mikor gyomrunk éhségét jelezve hatására felállunk, kimegyünk a hűtőhöz, kivesszük az ételt majd elfogyasztjuk. Ha valakivel szemben kicsúszott valami bántó mondat, és rögtön ösztönös reakciótól vezérelve amint tudunk elnézést kérünk tőle. Ha kapcsolati problémánkat észlelve megmondjuk párunknak, hogy ideje beszélni, és a beszélgetés kimenetelétől függően hozunk döntést a továbbiakról. Néhol teljesen egyszerű, néhol nagyobb volumenű szituációk változó súllyal, de megfelelően kezelve, nem eltérítve. A gond ott kezdődik, ha a gyomor megkordulása után elménkbe settenkednek a "ha többet eszem dagadt leszek", "nincs olyan étel amit kívánok", "fáradt vagyok, nincs kedvem felállni" és egyéb hatások, amelyeknél a legnagyobb hibát akkor követjük el ha hallgatunk rájuk, beengedjük őket, magunkévá téve belekerülünk egy évődéses fázisba, ahol szenvedés az is ha nem eszünk, és végül az is ha igen, mert már rányomták bélyegüket a feljövő befolyásoló tényezők. Ha a megbántott embernél előkerül egy régi emlék, ahol ő sem volt hajlandó bocsánatot kérni, ha a büszkeségünk még a cselekvés előtt betoppan és megálljt parancsol, vagy ha a kapcsolati probléma megbeszélésekor a múltban hozott rossz döntések, a végkimeneteltől, a magánytól, a másik reakciójától való félelem közbelép, mind-mind olyan érzések és gondolatok amelyek eltántorítanak attól, hogy valódi intuícióink szerint cselekedjünk a szituációnak megfelelően.

Amikor ezek a behatások olyan gyakorisággal és erőteljességgel jönnek fel, hogy napi szinten az életünk részévé válnak, akkor kerülünk oda, hogy hajlamosak vagyunk velük azonosítani magunkat. Egy bizonyos élethelyzetben kialakult olyan jellegű érzés, amely nem feltétlen pozitív cselekvésre próbál rávenni, elgondolkoztat, és azt a fényt veti rólunk, hogy rossz emberek vagyunk mert így érezzük magunkat.
Ha múltunkat analizáljuk és elkövetett hibáinkra gondolunk, azokkal kötjük össze magunkat, főleg, ha nem gondolunk arra, hogy amennyiben megbánást érzünk az eset kapcsán, egyértelmű a tény, hogy nem úgy cselekedtünk, ahogy azt valódi énünk diktálta volna, hanem hagytuk elragadni magunkat érzéseinkkel vagy nem éppen építő jellegű gondolatainkkal.

Kissé csavarva a kérdésen, ideköthetőek azok a személyek is, akik még el nem jutva az önreflexió ezen szintjeire, próbálják megmagyarázni tetteiket olyan kifejezéseket használva, mint "de hát így éreztem magam, nem tudtam máshogy cselekedni", "ő is ezt csinálta velem, ezért én miért legyek más?" vagy a személyes kedvencem, az "én ilyen vagyok, nem tudok ellene mit csinálni". Ha ezen gondolkodásmód mentén kívánjuk élni az életünket, gyakran találhatjuk magunkat ellentmondásos helyzetekben, és habár, ha az egyén nem feltétlen önanalizáló beállítottságú, gyakran képes olyan életet kialakítani magának, amit élvezhetőnek és elfogadhatónak érez, de egyes alkalmakkor előbukkanhat egy kellemetlen érzés, amely megkérdőjelezi, hogy vajon mégis jó ez így ahogy van? Illetve gyakori lehet az ilyen típusú embereknél a konfliktus és konfrontáció, mert gyakran magunk sem vagyunk tudatában azzal, hogy miért érezzük kellemetlenül magunkat, aminek következtében elkezdjük másban keresni a hibákat.
Itt említeném meg azokat az indíttatásokat, amelyek helytelen irányba próbálnak mozgatni minket. Valószínűleg kevés olyan ember van, aki valaha ne gondolt vagy érzett volna olyan kicsit sem helyénvaló dolgot, amelyen esetenként akár saját maga is meglepődött. Sokszor nem érzékeljük időben az erre utaló jelzéseket, tudatosságunk hiányában teljes mértékben kikerüljük őket, vagy rosszabb esetben a jó érzések beteljesülése reményében szánt szándékkal hagyjuk figyelmen kívül az ellenük irányuló ellenérzéseket. Ide sorolhatnánk például a megcsalással kapcsolatos gondolatokat, mások utálatának, lejáratásának, kibeszélésének erős vágyát, féltékenység, irigység, vagy egyéb negatív és romboló erejű érzések összességét. Az 'én ilyen vagyok" elvet követve akár a törvénnyel is könnyen összeütközésbe kerülhetünk, ha mindenképp általa szeretnénk döntéseinket meghozni, de az is garantált, hogy másokat bántunk meg vele, akár olyanokat, akiket valójában egyáltalán nem állt volna módunkban.
Ilyenkor szeretem a túlzottan szélsőséges példák alkalmazását, amelyek elgondolkodtatóak, hogyha valóban képesek vagyunk felfogni jelentésüket: azaz ha gondolunk akár gyilkos hajlamú embertársainkra, akik valamely erősebb egészségügyi torzulás eredményeképp késztetést éreznek az élet kioltása felé, vagy szexuális bántalmazókat, köztük pedofilokat, erőszakolókat, akiket szintén belső érzéseik és gondolataik visznek előre embertelen tetteik végrehajtása felé. Hiába rendelkeznek akár kimutatható fiziológiai elváltozásokkal, kezelésük és gyógyításuk a mai napig zajlik és eredményeket is mutat, tehát nem kizárható az, hogy kiirthatóak belőlük a "hibás beidegződések". Akkor tehát, ha egy ennyire eltorzult személyiség esetenként akár képes a változásra, mi a helyzet a mi apró, hétköznapi gyarlóságainkkal? Azokkal a kósza gondolatokkal amelyek párunk, házasságunk megcsalásának irányába visznek, a vágyak és vélt érzelmek, melyek a leghelytelenebb személyek felé húznak, felrúgva ezzel etikai korlátokat. A harag, düh, féltékenység, amelyekkel esetlegesen ártatlanokat nyomoríthatunk meg, semmibe véve kimondott szavaink, és végrehajtott cselekvéseink következményeit.
Ha folyamatosan csapongó érzelmeinknek alárendelve éljük életünket, pillanatra sem felülvizsgálva azok valódiságát, soha nem jutunk el arra a kiegyensúlyozott és békés állapotban, amelyet az okoz, hogy teljes mértékben urai vagyunk tetteinknek.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a belső énünk, ami elméletileg mentes a külső hatásoktól, csak és kizárólag jó döntések meghozatalára képes, hiszen mindannyian tévedhetünk bármilyen szándék vezérel, a fő hangsúly azon fekszik, hogy maga a választás, a folyamat, kételyektől mentesen zajlik-e. Illetve amennyiben a későbbiekben mégis fény derül arra, hogy nem így kellett volna cselekedni, sokkal egyszerűbb elfogadni a tényt és túllendülni rajta, ha nem olyan gondolatok kőröznek fejünkben mint "nem is értem, miért csináltam", vagy "mintha nem én tettem volna". Ha másnap szomorúan állunk a mérlegre, ha két hét után még mindig nem beszélünk a megbántott baráttal, vagy akár tovább szenvedünk a rossz kapcsolatban, vagy abból kilépve a magány kínoz minket, mind-mind visszajönnek azok gondolatok amelyek befolyásolták a döntéshelyzetet, és újra meg újra felhozzák azokat az érzéseket amelyek elbizonytalanítanak, és további rágódásra kényszerítenek.
/Persze ezen eshetőségek nem állnak fent abban az esetben, ha minden energiánkkal elutasítjuk magunk monitorozását, és inkább a kétséget és hibás működésünket jelző kellemetlen érzéseket nyomjuk el tudatosan vagy tudat alatt akár külső eszközök, szerek igénybevételével./

Mit tehetünk a folyamatos őrlődés, a rossz irányba mozgató hatások ellen?

Habár a múlton változtatni már nem tudunk, de tanulni mindenképp lehetőségünk van belőle.
Hogy a jövőben elkerüljük azt, hogy újra és újra ugyanezekbe a folyamatokba találjuk magunkat, illetve ami még fontosabb, hogy a jelent teljes valójában tudjuk megélni, és ne egyfolytában csak ezek a zavaró elemek vonják el a figyelmünket a valódi értékes pillanatoktól, a legjobb megoldás, ha megpróbáljuk észlelni a negatív befolyásoló gondolatok és érzelmek jelenlétét. Amikor megérzünk az utcán egy jó illatot, megkívánjuk a süteményt, a valódi racionális kérdések gyors tisztázása, mint például anyagi helyzetünk, vagy egészségi állapotunk után már felesleges mélyebben abba belemerülni, hogy a strandszezonban nem lesz tökéletes fotómodell alakunk, vagy az, hogy mi van ha ezen a 600 Ft-on múlik, hogy nem sikerül a hó végén elég pénzt félrerakni, sok kicsi sokra megy alapon. A hangsúly azon fekszik, hogy ne engedjük magunkat túlságosan elmélyedni egy-egy eldöntendő helyzeten, mert amint azt tesszük, az egyszerű döntéshelyzetekből hozunk létre problémákat.

Felmerülhet azonban az a kérdés, hogy miképp tudjuk eldönteni a sok ezer bennünk kavargó maszlag alapján, hogy mik azok ami csak a külső hatások okozta fals képek, és a belőlük létrejövő érzelmek, illetve mik azok amik saját énünkből fakadnak?
Eckhart Tolle a világhírű spirituális tanító, A most hatalma című könyvében a következőképp nyilatkozik arról az élethelyzetről, amikor beleragadva egy kellemetlen szituációban  agyunk termeli a negatív gondolatokat szerencsétlen helyzetünkkel kapcsolatban:

"Nézz alaposan önmagadba! Találod-e ott akár csak nyomát is neheztelésnek, vonakodásnak? Ha igen, akkor figyeld meg azt mentális és érzelmi szinten is! Milyen gondolatokat kreál elméd a szóban forgó helyzettel kapcsolatban? Ezt követően pedig vedd szemügyre érzelmedet, ami tulajdonképpen a test reakciója az adott gondolatokra! Érezd át érzelmedet! Kellemes vagy kellemetlen érzés jár át? Olyan energia ez, amit szívesen választanál magadnak? Rendelkezel a választás lehetőségével?"

Azaz a legjobb amit akkor tehetünk, amikor tanácstalanok vagyunk, rosszul érezzük magunkat, és nem vagyunk biztosak abban, hogy mi az amit valójában érzünk, az nem más mint gondolataink és érzelmeink felülvizsgálata. (Ez a könyv során többször is elhangzik, és az egész művet mindenki számára nagyon ajánlom, mert rengeteg hasznos információt tartalmaz, ami a kiegyensúlyozottabb, problémamentes és elfogadó élet felé vezet minket)
Mint ahogy embertársainkkal szemben is gyakran megesik, hogy szemlélve őket elmerengünk azon, vajon mi vezérelte őket az ilyen-olyan tettek végrehajtásakor, önmagunkkal szemben is meg kell tanulnunk ezt a fajta vizsgálódást. Amikor benne vagyunk egy adott eseményben, és elindulnak a gondolatok, megérkeznek az érzelmek, egy lépést hátralépve gondolkozzunk egy pillanatra azon, vajon miért gondolom ezt így? Vajon tényleg ennyire zavar a dolog, vagy csak a múlt problémáját vetítem a jelenre? Vajon tényleg így érzem magam, vagy csak unatkozom ezért így szeretnék érezni?
A felülvizsgálat a legnagyobb segítséget nyújtja, általa megismerhetjük önmagunkat a mozgatóerőinket, és egyértelművé válhat, hogy mi az amit tényleg belülről fakadva szeretnénk, ami közel áll hozzánk. Segít különbséget tenni az ártó negatív hatások, és lényünk akarata közt, amely gyakorlással a későbbiekben akár olyan szintekre fejleszthető, hogy már észre sem vesszük azokat a zavaró tényezőket amik eltérítenének a rossz irányokba. Ehhez többféle taktika közül is választhatunk, az alábbi cikkben ehhez olyan segítséget is kapunk, mint például az a módszer ami során megpróbáljuk felcímkézni azt amit érzünk. 

Persze mindez nem azt jelenti, hogy minden egyes lépésünket felülbírálva át kell adni magunkat a rettegésnek, hogy mikor teszünk megint olyat, amit más hatások vezérelnek. Sem azt, hogy a jövőben az összes előnytelen helyzetet el kell fogadnunk, és önmagunkat hozzáalakítani, hiszen ha így tennénk mimózaként tengetnénk mindennapjainkat amely kiszolgáltatott az összes rosszindulatú egyénnel szemben.
A fő hangsúly azon fekszik, hogy megtaláljuk azt a középutat ami megmutatja a helyes ösvényt, ami belsőnkkel teljes harmóniában cselekszik.

"Vagy hagyd abba, amit éppen teszel, beszélj az ügyben érintett emberrel, és mondd el neki őszintén, hogy mit érzel; vagy ereszd el a negativitást, amit az elméd a helyzettel kapcsolatban létrehozott, és ami kizárólag hamis éntudatod megerősítését szolgálja: Fontos fölismerni a dolog hiábavalóságát. A negativitás soha nem a leghatékonyabb módja egy helyzet megoldásának! Valójában a legtöbb esetben csapdában tart, és megakadályozza az igazi változást. Minden, amit negatív energiával teszel, megfertőződik általa, és idővel még több fájdalmat, még több boldogtalanságot szül." (Eckhart Tolle, A most hatalma)

Azaz szükséges a változás, szükséges az, hogy egy feszültséget okozó helyzetben akár nagy és mérvadó döntéseket hozzunk, azonban mindezt úgy kivitelezve, hogy az valóban belőlünk fakadjon, nem pedig azon befolyásoló gondolatok sodrásából melyek bármikor, bárhonnan érkezhetnek, olyan érzelmeket generálva, amelyek bármely végkimenetel esetén azt a képet festik, hogy hiába van meg az esély arra, hogy minden jó lesz, akárhogy is alakul, az végül mégsem jó.

Végezetül pedig, ajánlanám Nyuszika esetét a fűnyíróval, ami remekül szemlélteti azt a folyamatot, mikor gondolataink túlfolyása indokolatlan végkimenetelhez vezet minket:

"Nyuszika szeretné a kertjében lenyírni a füvet, de sajnálatos módon elromlott a fűnyírója. Eszébe jut, hogy Medve épp nemrég vásárolt újat, elkérhetné az övét. Igen ám, de emlékei szerint a Medve nem túl barátságos, segítőkész sőt esetenként kifejezetten rosszindulatú tud lenni. Nem baj, azért elindul, hátha mégis kölcsön kaphatja a fűnyírót. Útközben elgondolkodik:
"Végül is a Medve tényleg szemét tud lenni. Ezen kívül szinte soha nem segít senkinek, csak önmagával foglalkozik. Na de mindegy, ha már elindultam, legalább megpróbálom, hátha most mégis jó napja lesz."
Megy tovább, közeledik a medve házához, de megint csak eszébe jut:
"A múltkor a Borz is mondta, hogy a Medve hogy kiszúrt vele a patakparton; de igazán mástól sem hallottam még róla semmi jót. Kár volt eljönni, csak pocsékolom az időmet, biztos nem adja oda a vadonatúj, hiper-szuper fűnyíróját csak az én kedvemért. De azért innen már mégsem fordulok vissza, ha már eljöttem, csak sikerül szót érteni ezzel a barommal."
Közben odaér a medve házához, a szép, pázsitos kert közepén látja, hogy frissen lett nyírva a fű, és a csillogó-villogó gépezet is ott áll a kert végében. Bekopog. Míg várakozik, megint csak elgondolkodik:
"Tulajdonképpen a francnak jöttem el. Úgysem fogja kölcsönadni, örülhetek, ha ki nem hajít ez a rohadék, meg aztán mi van, ha még én jövök ki rosszul..."
- Szia Nyuszika, miben segíthetek? - nyit ajtót készségesen mosolyogva a ház ura.
- Tudod mit Medve? B* meg a hülye fűnyíródat!"

Linkek, cikkek, érdekességek forrás:
- http://macskalany.hu/index.php/2019/03/19/valodi-a-dilemma-esz-es-sziv-kozott/?fbclid=IwAR1Zju4G0AU9Kk0bvMoCPeoeIJbLgWZwTKyWe19KaryIhnJ7s0rj7Vqp0xo
- Eckhart Tolle: A most hatalma
- Angol nyelvű cikk: https://www.psychologytoday.com/us/blog/pieces-mind/201306/learning-thoughts-and-emotions
- Érdekes cikk az érzelmek és gondolatok viszonyáról: http://mipszi.hu/cikk/161217-sziv-esz-titkos-paktuma?fbclid=IwAR2woGfGVG6CsWc6WDX4MBamqOlZC9uF2PwbOznzewS2VnfS_FKA6mWaigM

Napjaink rohanó és fejlődésorientált világnézetébe a múltban ragadt gondolkodásmód egyértelműen nem fér bele, így követői, vagyis őszintébben fogalmazva elszenvedői, könnyen abban a helyzetben találhatják magukat, hogy rágódásaik közepette az élet elvágtat mellettük, ezzel mind újabb bánni való elemeket hagyva maga után.

Egy kicsit személyesebb vizekre evezve jegyezném meg, hogy az elmúlt több mint egy hónapban - azaz, az utolsó bejegyzés óta - több témakör is megfordult már új téma gyanánt, melyekből egyesek el is kezdődtek, azonban az érdektelenség, és motiváció hiányának köszönhetően hamar félbe is szakadtak. Mikor ennek az okait boncolgattam, került képbe az aktuális kérdés, amely sokunk életében foglal fájdalmasan vezető szerepet, bénít meg naponta, és akadályozza azt, hogy jelen pillanatira koncentráljunk.
De vajon miért alakul ez ki egyeseknél ennyire intenzíven, miközben mások vállrándítással fogadják el régi énjük téves ténykedéseit? Hogyan lehet, hogy egyes hibáink, rossz időszakaink, döntéseink még évek, vagy akár évtizedek után is gyomorgörcs kíséretében köszönnek vissza, ellehetetlenítve a jelen élvezetét?

A pszichológia jelenlegi álláspontja szerint személyiségünk fejlődésbeli rendellenességeiben, lelkünk mélyén meghúzódó töréseinkben a gondviselőink által elszenvedett traumák, bántalmazások állnak, melyek lehetnek kis mértékűek vagy súlyosabbak, de minden esetben hatást gyakorolnak ránk. Az, hogy milyen erősen hatnak, személyiségjegyeink, örökölt tulajdonságaink, érzelmi és értelmi intelligenciánk, érzékenységünk és megszámlálhatatlan egyéb génjeinkben hordozott jellemzőink határozzák meg, így lehetséges az, hogy egyesek sokkal nagyobb traumákat képesek rövid idő alatt egészségesen feldolgozni, míg másoknak éveken át tart túljutni jóval kisebb volumenű sérüléseken.
Kicsit elmélyedve a gondviselői bántalmazások okozta sebeken - melyről a későbbiekben tervezek egy hosszabb kifejtést - a szülők, mivel saját maguk is voltak gyerekek, saját elődökkel, és saját problémákkal, ugyanolyan sebeket hordoznak, melyek nagy része ugyancsak a folytonos rohanás és elvárások közti küzdelem közepette az esetek nagy részében nincsen feloldva. Ezekből adódóan nem képesek minden helyzetben racionális és következetes megoldásokat eszközölni, megfelelő döntéseket hozni, és gyermekeik érdekében elvonatkoztatni saját sérelmeiktől, fájdalmaiktól. Ez egy olyan természetes folyamat ami a legtöbb ember számára ismert, mégis kiküszöbölhetetlen tényező, egy ördögi kör, melynek hatására nemzedékeken át nyomorítjuk meg utódainkat, és rosszabb esetben nem csak őket, de a környezetünkben élőket is.
A bántalmazás nagyon széles spektrumban kiterjedhet, szélsőséges esetekben lehet akár szexuális zaklatás, vagy testi fenyítés, de ugyanúgy ide sorolandó a lelki terrorizálás, a gyermek szabad akaratának, véleményének semmibevétele, lekezelő bánásmód, túlzott féltésből adódó rátelepedés, lekicsinyítés, stb, illetve hatalmas károkat tudnak okozni a szülők közti viták, feszültségek, a válás traumája. Lindsay C. Gibson ezt a fajta viselkedést a szülők érzelmi éretlenségének tulajdonítja "Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei" című kötetében, amely a már említett saját korábbi sérüléseiből eredeztethetőek. Kifejtett elmélete szerint a gyermek aki ilyen jellegű problémákat tapasztal, személyiségi jegyeiből adódóan kétféleképpen tudja kezelni ezt: internalizáló vagy externalizáló magatartással. Ezen két megküzdési stratégia elegyedhet is egymással, sőt tapasztalhatóak váltakozó periódusok is, környezeti vagy lelki behatások következtében. 

Internalizálók: Ahogy a nevében is benne, van a problémákat inkább magukban keresik, legtöbbször felülvizsgálják viselkedésüket, hibáikból próbálnak tanulni. Kutatják az okokat, általában érzékeny beállítottságúak, igyekeznek a fejlődés felé haladni, problémáikat önállóan megoldani. Hisznek benne, hogy jobbá tehetik a világot, ha magukban változást eszközölnek, de közben rettegnek a csalódástól, és attól, hogy lelepleződnek mint csak szerepüket játszó mártírok. Tudatosan többet tesznek meg másokért, de belül mélyen nem értik miért kapnak cserébe sokkal kevesebbet önfeláldozásukért cserébe. Hajlamosak önkéntes elnyomásban maradni, alávetni akaratukat másoknak, saját magukat hibáztatják minden negatív történésért.

Externalizálók: Az előbbiekkel ellentétben a gondok forrását másban keresik, személyiségük általában impulzív, minden apróságot túlreagálnak, és sokszor gondolkodás nélkül cselekednek a szorongásuktól való mielőbbi szabadulás reményében. Saját hibáikból ritkán tanulnak, mivel meggyőződésük, hogy mással, a világgal van baj, ők a körülmények áldozatai, és csak azok megváltozása esetén jöhetnek helyre a dolgok. Nem hajlanak az önreflexió felé, boldogságukat másoktól teszik függővé, azt gondolják, hogy ha végre megkapnák tőlük azt amit elvárnak, az összes problémájuk megoldódna. Hirtelenségük és szélsőséges viselkedésük esetenként valóban olyan végeredményt hoz létre melyet környezetük kénytelen helyrehozni, amit el is várnak, mivel úgy gondolják, hogy a szerencsésebb sorsúaknak kötelessége a hozzájuk hasonló hátrányos helyzetűek megsegítése. Igazságtalannak vélik a különböző felosztásokat, mely irigységben és utálatban nyilvánul meg és abban a tévképzetben, hogy nekik jár a kárpótlás. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy túlzott mértékű, minden megoldást a külvilágtól várnak, aminek köszönhetően könnyen kerülnek függőségbe, legyen szó akár tudatmódosító szerekről, vagy kapcsolatokról. 

Habár mindkét feldolgozási módszer képes súlyos következményeket eredményezni, mégis az externalizáló magatartás az ami szembetűnőbb és mélyebb hibákban nyilvánul meg. Az internalizálók esetén a legveszélyesebb az a végpont, mikor eljutnak az elfojtás okozta összeroppanáshoz, amiből a külvilág mit sem sejt a magukban való eltemetkezésnek köszönhetően.
Utóbbi esetén a környezet tökéletesen tudatában van annak, hogy valami nincs rendjén, azonban korai szakaszban legtöbbször csak kamaszkori kilengésnek tekintik, és további büntetéssel, határokkal próbálják szabályozni. Ez csak tovább ront a helyzeten, magatartásukért csak elutasítást és megvetést tapasztalnak, és mikor eljutnak arra a pontra, hogy mégis inkább segítséget kérnek önpusztítás helyett, addigra már legtöbben elfordulnak tőlük. Szélsőséges viselkedésükkel saját figyelmüket próbálják elvonni valódi problémáikról, és belső szorongásaikról de ezzel csak bővítik a rossz érzések körét.

Ezen magatartásforma az, amely a leginkább képessé tesz minket arra, hogy rossz döntéseket hozzunk, hibát hibára halmozzunk. Ezek akkor tudnak a legfájóbbak és saját magunknak is megbocsáthatatlanok lenni, mikor saját valódi lényünktől távolinak érezzük őket, ehhez viszont egy olyan körülmény szükségeltetik, ami kibillent minket az alapállapotból, és tévútra vezet minket. Az externalizáló magatartásnak korántsem kell ennyire erőteljesen megjelennie, de már bizonyos aspektusai is kiválthatnak olyan viselkedést vagy meghozott döntést, amit későbbiek során érthetetlennek tartunk és megbánással gondolunk vissza rá.
Fontos megjegyezni, hogy mint minden a viselkedéstannal kapcsolatos kutatás és vizsgálódás, ez sem papírformaként jelenik meg minden résztvevőjében, mivel már a legtöbb iskola bebizonyította, hogy az emberi személyiség olyan szinten komplex, hogy lehetetlen általánosító kijelentésekkel jellemezni, ez is különféle változatokban jelenhet meg a körülmények függvényében. Internalizálóként is ugyanúgy képesek vagyunk hibát elkövetni, a hangsúly itt legfőképp arra helyeződik, hogy mekkora annak a mértéke, mennyire áll távol egy feltételezett sérülések és szorongásoktól mentes elképzelt énünk által meghozott döntéshez képest.
Természetesen ahhoz, hogy valaki eljusson arra a pontra, hogy ily módon bírálja múltbéli ténykedéseit, szükségeltetik egy későbbi önreflektív felülvizsgálat, mely során tudatosul a helytelen magatartás. Akik nem tudnak kilépni a gyakorlat alkalmazásából, csak a sötétben tapogatóznak, hogy vajon miért érzik magukat kellemetlenül a múlt említése pillanatában.

Azonban ezen tudatosulás pillanata az, ami egy hatalmas lépés a jó irány felé, viszont megannyi negatív és szörnyű érzést, emléket zúdít a nyakunkba, amiket a bizonyos időszakaink alatt a szőnyeg alá söpörtünk, és fájdalmas mivoltuk miatt nem kívántunk róluk tudomást szerezni.
Maga az, hogy belátjuk hibáinkat egy jó út egy helyesebb viselkedésforma kialakításának irányába, a gond viszont legtöbbször az, ha itt megreked a folyamat, és a gyógyulás helyett megmaradunk abban a fázisban, ahol csak megrökönyödések közepette gondolunk vissza régi önmagunkra újra és újra átélve azokat az érzelmeket amelyeket akkor próbáltunk minél messzebb tudni magunktól.

Az ilyen jellegű revelációknál, egyes személyiségtípusok esetén fennáll annak a veszélye, hogy belevisznek egy rendkívül bizonytalan állapotba, amely során múltunk eseményeinek hatására rettegünk az összes jövőbeli döntéshelyzettől. Hiszen mi van ha ismét rossz úton járunk, mi van, ha ez is csak egy menekülőútvonal a további kellemetlen érzések elől?
A múltban elkövetett hibáink vészharangként konganak minden egyes nap, amelyet tovább fokoz szelektív emlékezetünk, mely hajlamos csak az éppen a szituációban kellő emlékeket feltárni előttünk, elhalványítva azokat a részleteket amik szintén mérvadóak lehetnének egy-egy esemény megítéléséhez.
Ilyenkor a legnagyobb veszély a jelen reális értékelését és megélését fenyegeti, mivel időnk nagy részét azzal töltjük, hogy vagy régi döntéseinken rágódunk, vagy a jövőbeliken aggódunk, közben elvesztegetve rengeteg értékes pillanatot.

Ezen kívül megérkezik a képbe a "mi lett volna ha.." gondolata, ami kifejezetten destruktív, főleg ebben a kialakult helyzetben.  Ezzel szoros összefüggésben van az utólagos bölcsesség fogalma, mely lényegében azon alapszik, hogy a bizonyos esemény megtörténte után, agyunk azt a tévképzetet próbálja elhitetni velünk, hogy tudhattuk volna, hogy ez fog történni. Erőteljes folyamat, ami képes akár magukon az emlékeken is torzítani. Sokszor hallottuk már azt a kijelentést, miszerint "annyira tudtam, hogy ez fog történni", illetve "tudtam, hogy ez lesz", "éreztem, hogy ez lesz". Ezek mind csak apró sejtések, megannyi más hasonló végkifejlet elképzelése közül, de agyunk hajlamos arra, hogy a további variációkat elfelejti, és csak azt őrzi meg, ami valójában meg is történt. Ugyanez játszódik le akkor mikor szerencsejáték esetén nézzük a számokat és keserű szájízzel gondolunk arra, hogy a 11-est kellett volna rakni, hiszen tudtuk, hogy az fog nyerni, illetve ha jósnak érezzük magunkat, mert valami úgy következett be, ahogy az egyik variáció szerint elképzeltük, hogy be fog.
De be kell látnunk, hogy ezek mind csak elménk apró csalásai, és a "mi lett volna ha" esetén is nagyon óvatosan kell bánni velük, hiszen abban a szituációban ahol azt a bizonyos döntést meghoztuk, egyáltalán nem voltunk tudatában azoknak az információknak mint utána. Illetve énünk sem volt azonos a mostanival, aki szintén a szelektív és gyorsan felejtő agyának köszönhetően, már nem képes beleérezni magát, azokkal a körülményekkel ami akkor zajlott körülötte és benne. Azonban ezen ismeret hiányában sokan beleesünk abba a hibába, hogy belegondolunk, és beleéljük magunkat azokba az elképzelt helyzetekbe, amik a különböző forgatókönyvek esetén létrejöhettek volna. Ez azért rendkívül káros, mert ilyenkor valóban a múltban élünk, és a jelentől veszünk el hasznos pillanatokat, amelyeket más folyamatokra fordíthatnánk.
Például olyanokra, amikre szintén megbánással gondolunk vissza, mint például "miért hagytam abba a zenetanulást?", "miért nem szántam több időt a kutyámra?"

Mi lehet a megoldás?

Egyértelműen az egyik legfontosabb a múlt feldolgozása. Elfelejteni soha nem leszünk képesek, de konstruktív hozzáállással javunkra tudjuk formálni azokat a tapasztalatokat, amelyeket megtanultunk belőle. A gyászolni való elemeket meg kell gyászolni, azokat az érzéseket amelyeket eddig eltoltunk magunktól megélni, majd továbblépni rajtuk. A fájdalmakat nem lehet sehogy sem kikerülni, hiába próbálkozunk külső elemek bevonásával, ezek csak pillanatokra képesek elodázni őket. Sokan veszik igénybe a tudatmódosító szerek ilyen jellegű hatásait, de sem az alkohol sem különféle gyógyszerek vagy drogok nem oldják meg a problémáinkat, így ezekre határozottan kell nemet mondanunk, legfőképp azon alkalmakkor, mikor a legerősebben köszön vissza a múlt kínzó emléke. Mint minden fejlődés, ez is erőfeszítéssel és rengeteg kellemetlenséggel jár, de ha túllendülünk a kezdeteken és elhatározva magunkat a visszatekintést csak építkezésre, nem sajnálkozásra hasznosítjuk, egy idő után képesek leszünk túllendülni rajta, és a fájdalmak egyre gyengülnek. Nem rövid és nem is egyszerű folyamat, persze nagy mértékben függ az esemény mértékétől és horderejétől, de semmiképp nem lehetetlen küldetés

A visszaemlékezés sok esetben hozhat magával önmagunk felé irányuló utálatot. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy ne mélyedjünk el az önsanyargatásban, és legfőképp ne bántalmazzuk magukat, sem gondolati síkon, sem súlyosabb esetben fizikálisan. A szavaknak rendkívüli ereje van, és az esetlegesen berögzült helytelen szülői bánásmód önmagunk irányába is megmaradhat, de ezt a lehető legrövidebb módon el kell kerülni. A "hülye vagyok", "mekkora egy balfasz voltam/vagyok" jellegű megjegyzések semmilyen módon nem járulnak hozzá a javuláshoz, sőt negatív sugárzásukkal csak lassítják a folyamatot. Ha tisztában vagyunk nem megfelelő tetteink tényével, és azon igyekszünk, hogy lehetőség szerint megpróbáljuk őket jóvá tenni, vagy ha ez nem lehetséges, a hozzá hasonló viselkedésmódot a jövőben mindenképp el kívánjuk kerülni, már rengeteget tettünk a javulás felé, semmi szüksége a ledegradáló minősítésnek.
Ez egyébként nem csak ebben az esetben, hanem egyéb más pszichológiai rendellenességek esetén is nagyon fontos elem, ezért mindenképp megfontolandó, ha valaki túl gyakran él ilyen kifejezésekkel önmaga irányába.

Bocsánatkérés. Amennyiben mást bántottunk meg, a legtisztább, ha elé állunk, és belátva hibáinkat bocsánatot kérünk tőle. Sajnos a valóságban nem mindig ilyen egyszerű mint így leírva, az élet hozhat olyan körülményeket, amelyek ellehetetlenítik ezt a fajta megoldást. Azonban a mások neheztelése miatti megbánás képes nagyon erős irányokat venni, mivel az ember társas lény, aki valamilyen módon minden élethelyzetben függ a kapcsolataitól. Főleg abban az esetben, ha az illető fontos személy volt számunkra, tetteink mázsás súlyként tudnak ránk nehezedni, várva a feloldás pillanatát, de vannak módszerek amelyek akkor is használhatóak, amikor nincs lehetőség, vagy hajlandóság a megbocsátásra.
Egyes nézőpontok szerint nem is szükséges maga a bocsánat megszerzése, maga a folyamat, esetlegesen egy levél megírása, vagy mondanivalónk megfogalmazása is már képes akkora terheket levenni a vállunkról, hogy utána sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Sokszor javasolt az elhunyt rokonainknak, ismerőseinknek ilyen jellegű levelet írni, ha nem adatott meg, hogy még életük során elmondhassuk nekik mit érzünk tettünkkel kapcsolatban. Ugyanide sorolnám az olyan különleges helyzeteket, amikor még él a sértett fél, de valamilyen körülmény úgy hozza, hogy nem lenne helyénvaló egy ilyen jellegű megkeresés irányába. Azt mindenképp fontos szem előtt tartani, hogy saját lelki kielégülésünk érdekében, ne hozzunk másokat olyan helyzetbe, ami számukra kellemetlen, vagy hátrányos lehetne. Az ő esetükben is az előző megoldás az ami helyes lehet, senkire nem szükséges, hogy esetlegesen feltépve a régi sebeket ráerőszakoljuk bocsánatkérésünket, és azt sem várhatjuk el, hogy minden esetben megkapjuk a megbocsátást. Vannak olyan helyzetek amikben tudatosítani kell magunkban, hogy attól még mert lennénk még, és épp ebben a fázisunkban vagyunk, ha engednének sem érdemes erőltetni ezt a folyamatot, csak hagyni, hogy így érjen véget, ahogy történt.
Ami a másik legfontosabb, és egyben a legnehezebb feladat is, a saját magunknak való megbocsátás, addig amíg ez nem történt meg feldolgozni sem kifejezetten vagyunk képesek a múltat. Bármennyire távol áll jelenlegi személyiségünktől, meg kell értenünk, hogy akkor ott abban a helyzetben valamilyen okból kifolyólag úgy döntöttünk. Mivel életünk végéig együtt kell élnünk önmagunkkal, elkerülhetetlen a belső harmóniánk megteremtéséhez, amihez segítség, ha feltérképezzük az akkori körülményeket, és nem úgy gondolunk énünkre, mint egy elvetemült gonosztevőre, aki szándékosan akart ártani másoknak, vagy saját magának. Ezt előrelendítheti, ha felderítjük, vajon milyen hatások játszottak szerepet, mint például amik az externalizáló magatartás kialakulását eredményezték, de lényeges, hogy nem bűnbakot keresünk, csak azokat az elemeket, amelyek a rossz irányba tereltek minket.

Egyéb hasznos tippeket a Mindennapi pszichológia alábbi cikkében lehet találni.
 

Linkek, cikkek, érdekességek forrás:
- Forrás: Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
- Forrás: https://mindsetpszichologia.hu/2017/08/09/mi-lett-volna-ha-a-mult-jelen-es-jovo-megelese__/
- Az externalizálásról: https://mindsetpszichologia.hu/2019/01/09/amikor-a-belso-feszultseg-a-kulvilagra-vetul-a-gyermekkori-externalizacio/
- Érdekes cikk az idősperpektíváról: https://mindsetpszichologia.hu/2017/07/12/idoperspektiva-mult-jelen-vagy-jovoorientalt-vagy/
- Ajánlott olvasmány: Marcus Aurelius: Rossz érzések ellenszere

Az alkohol káros hatásairól szóló cikkekből, bejegyzésekből, felmérésekből lassacskán Dunát lehetne rekeszteni, amiket az olvasóközönség kíváncsiságtól vezérelve az esetek többségében elolvas, majd megdöbbenve az információk és probléma súlyosságán elhüledezve elmorfondírozik, hogy végül este a haverok társaságában 2-3 sör társaságában kivesézzék a témát, majd együttesen arra a következtetésre jussanak, hogy összességében mekkora baromság is az egész. Hiszen nagyapáink is ittak, meg az ő nagyapjaik, és még számtalan elődig visszamenőleg mindenki.
Ha mégsem ennyire sarkalatos reakciót vált ki a frissen megszerzett tudás, általában a végeredmény mégis csak vállvonogatás, gyors tovalibbenés a kérdéskörtől való mielőbbi eltávolodás reményében, vagy már maga a hírforrásban való mélyebb elmerülés előtt alakul ki a merev elutasítás, mely hatására hamar feledésbe merül a kérdéskör.

Az biztos, hogy olyan reakciót nem túl gyakran tapasztalni, amely során a káros hatások ismertetése után a frissen beavatott egyed átgondolva italozási szokásait újraalkotja magát, és búcsút mond káros szenvedélyének, soha többet nem nyúlva a mérgező pohár után.

De vajon miért?

Persze még mielőtt ennek fejtegetésébe belekezdenék, mindenképp rá kell világítanom a kivételek listájára, akik éppen az előbb említett megmozdulást hajtják végre, a teljes tisztaság és egészséges életmód felé indulva. És itt most nem azokról van szó, akik szimplán kedvük, vagy megszokásuk miatt nem fogyasztanak alkoholt, a legtöbb ismeretségi körben megtalálható az az embertípus aki soha, vagy csak kis mértékben ivott, vagy az autóval való közlekedés miatt, vagy mert szervezete számára nem nyújt pozitív hatásokat az ivás, illetve olyan környezetben szocializálódott, ahol nem jelentek meg ezen hatások. Mint ahogy a másik oldalnak, ennek is megvannak a fiziológiai és mentális okai.
Visszakanyarodva a tudatosan nem fogyasztók azon köréhez, akik egészségügyi megfontolásból teszik azt amit tesznek, természetesen létezésük mindenképp elismert, azonban jelen cikk szempontjából csak kivételként erősíthetik a szabályt, esetükben nyilvánvalóan nem valószínű, hogy megfelelnek a későbbiekben leírtak. Mint ahogy mindig van és lesz olyan 10 éves gitáros aki hibátlanul tolja a Canon Rock-ot, vagy olyan aki érettségi után milliárdos multinacionális vállalatot indít, illetve olyannal is találkozhatunk, aki 18 évesen kémiai anyagok vegyítésével rájön, hogy lehet a mikroműanyagot kivonni vizeinkből. A hozzájuk hasonló genetikai csúcsmodellekkel sokat nem kezdhetünk, legjobb, ha beismerve jelenlétüket, csak csendben elismeréssel adózunk irányukba, és továbbhaladunk az eredeti koncepció felé.

Mi a helyzet itthon?

Hazánkban különösen erőteljes alkoholkultúra szárnyal. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014es felmérése szerint Magyarország világviszonylatban a 8. helyen áll az alkoholfogyasztás terén. Ők 13 literre becsülték az éves átlagfogyasztás, ami így került előkelő helyre a ranglistán. Egy későbbi 2016-os felmérésben hátrébb kerültünk, ott 11,4 litert számoltak, és a két szám közötti nagy eltérést azzal magyarázhatjuk, hogy az első felmérés során jóval több év átlagfogyasztása került feldolgozásra, míg a másodiknál már csak az utolsó pár évet vették figyelemben.
Azonban ezen adatok teljes reprezentativitását okkal vonhatjuk kétségbe, tekintve a szintén bevett hazai pálinkakészítési szokásokat, amelyek jó esetben csak becslésként kerülhetnek be ezen adatok közé, de valódi mértéküket soha nem tudhatjuk meg. Mindenesetre vélhetően nem kifejezetten csökkentenék a végeredményeket, sőt nagyot dobhatnának a számokon, ha mérhetővé válnának.
Ha hazai szinten tesszük fel a kérdést fogyasztásunk okának felderítése ügyében, szintén segítségünkre lehetnek a fenti statisztikák. Az egyéb magyar sztereotípiákon túl, melyek szerint népünk mindig is inkább ment a belenyugvó, önpusztító, csordakövető és depresszióra hajlamos magatartás követésének irányába, az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság adatai alapján megfigyelhető, egy nagy ugrás ami a 60-as évektől vette kezdetét.

Forrás: WHO 

A megelőző 15 év adatainak hiányában is erőteljesen következtethetünk ebből arra, hogy mi dobta meg hazánk alkohol iránti érdeklődését ebben az intervallumban. A 45-ös orosz megszállás, majd az 56-os szabadságharc leverése utáni 3 évtizedben honoló szocializmus alatt, korántsem tekinthető meglepőnek, ha az itt tartózkodó szovjet katonáktól átvett népünk egy s mást. Egy olyan nemzet folyamatos napi nyomása és jelenléte, ahol fő szeszes italuk, a vodka betiltása pénzügyi katasztrófához, és vérengző lázadásokhoz vezetett, kétséget kizáróan fenn áll annak a gyanúja, hogy befolyásolhatták országunk habitusát az ivással kapcsolatosan. Ezeken túl maga az elnyomottság, a szabadságharc bukása, és a politikai erőkifejtések is tolhatták az akkori alaphangulatot az italba fojtás irányába.
Az elmélet valóságtartalmát alátámaszthatja az a tény is, hogy éppen a 89-től kezdődött a visszaesés, abban az évben 16,29 liter fogyott, majd onnantól kezdve az utolsó 2015-ös adatig egy-egy kilengéssel, de folyamatosan csökkent 10,9 literre.
A KSH adatai szerint is érzékelhető a csökkenés, az ő nyilvántartásuk csak 1997-től áll rendelkezésre, de a májzsugorodástól elhalálozottak számából kiindulva, az 1997-ben mért 49 ezres szám 2017-re csaknem 15 ezerre csökkent. Természetesen ezek az információk sem tudnak teljes igazságot szolgáltatni, hiszen itt csak az orvosi kezeléseken megjelent és nyilvántartott alkoholistákat tartják számon, valamint sokan ettől függetlenül, vagy közvetve halnak meg.
Más, szintén KSH adatok szerint ugyanezen időintervallum alatt a kezdeti 800 ezerről több mint a felére, kevesebb mint 400 ezerre csökkent az alkoholisták száma hazánkban, ami még így is nagyjából a 8. helyen szerepel a világranglistán. A helyzet korántsem megnyugtató voltát tovább fokozza, ha feltesszük magunknak azt a nem kimondottan logikátlan kérdést, hogy vajon ki az aki manapság, vagy akár az elmúlt 10-20 év során orvoshoz kívánna fordulni alkoholproblémáival? Vagy bármilyen problémájával?
A javuló tendenciák, és történelmi változások ellenére, valamint arra a tényre rávilágítva, hogy nem szükséges kimondottan alkoholistának lenni ahhoz, hogy ivászatunk bajt okozzon, tovább haladok a személyes indíttatások felé.

Állami szabályozás hiánya

Ha még mindig globális oldalról közelítjük meg a dolgot, egyén szinten az állami szabályozások sem kötik meg túlságosan annak a kezét, aki szeszes ital vásárlására adja a fejét. A legerőteljesebb fő szabályunk, hogy 18 év alatt nem adható ki alkohol, illetve kiskorúként nem fogyasztható, de ezt, ha szívünkre tennénk a kezünket bebizonyosodna, hogy valószínűsíthetően szinte mindannyian megszegtük fiatal éveinkben. Mindig van egy jószívű kocsmáros néni, aki vagy szabad szellemének, vagy a profit utáni vágyának köszönhetően eltekint fiatalos ábrázatunktól, illetve lelkiismeretfurdalás nélkül adja ki portékáját az egyetlen megfelelő korú egyednek társaságunkban, tudván, hogy valószínűleg nem egyedül fog 6 VBK-t 1 óra leforgása alatt lehajtani. Ugyanígy a boltosoknál sem kifejezetten bonyolult kijátszani a rendszert, elég akár egy aputól kölcsönzött kabát, erős smink, vagy határozott kiállás.
Magyarországon jelen álláspont szerint - amire már rávilágított a European Report on Alcohol Policy - nincs stratégia az alkoholhelyzet kezelésére, ezen felül jogalkotási rendszereiben legtöbb esetben kifejezetten lazán kezeli a különböző szabályozásokat. Ilyenek többek közt az, hogy évi 1000 liter bor vagy sör előállítása alatt adómentességet élvez bármely magánszemély amennyiben nem kereskedelmi célra, hanem otthoni használatra, családi, baráti felhasználásra kerül az ital. Ha csak gyorsan fejben utánaszámolunk ez napi 2,7 liternek felel meg / fő, ami igen tetemes mennyiség, máj legyen a talpán ami ezt kibírja. Pálinkából ugyanez egy évre 86 liter (42 fokos), azonban itt már pénztárcánkba kell nyúlni, mert ehhez kőkeményen meg kell fizetnünk 5 darab párlat-adójegyet, melynek ára fejenként nem kevesebb mint 700 Ft. A reklámok terén sem kell túl szigorú követelményeknek megfelelni, pár kritériumon kívül, mint például az alkohol gyógyhatását, teljesítményfokozó készségét, pozitív hatásait (és még pár hasonló előnyeit) részletező, illetve a gyerekműsorok és korai vetítések előtti sugárzást tiltó jogszabálynak. Pár egyértelműen logikus szegmens is szerepet kapott a jogszabályban, mint az alkohol elutasítását negatívként leíró, vagy jármű vezetéssel összeköthető reklámok tiltása esetén, illetve tanintézmények közelében sem lehet semmilyen módon szeszes italt hirdetni. De ezeken kívül mindenhol máshol igen, leginkább a nagy volumenű sportesemények és jelenleg igencsak aktuális fesztiválok előtt, alatt, közben, felett, mellett, mögött.
És ezek hatására ki ne tekintene egy közös meccsnézés, koncert, baráti összejövetel, vagy a mostanában világát élő társasjátékozás közben evidensnek jó pár sör, fröccs, vagy rövidital elfogyasztását, a hangulatfokozás végett?
Ezzel el is jutunk a címszereplő kérdés következő potenciális válaszára, amely igen nagy szerepet tölt be italozási döntéseink során.

Reklámok hatása

Amióta az első céhek megjelentek majd cégekké váltak, és felfedezték ezen figyelem felkeltési technika előnyös hatásait, azóta már több tudományágat átívelt a kutatása, a pszichológiától a szociológián át a közgazdaságtanig, az emberi tulajdonságok és manipulálhatóság tökélyre fejlesztése érdekében. A plakátokon, újságokban, online felületeken, televízióban megjelenő reklámok egyértelműen azt kódolják belénk, hogy az élet élvezete, a kellemes pillanatok, az egymás társaságában eltöltött idő feltétlen velejárója az italfogyasztás. A szabályozásoknak köszönhetően persze az alkoholos italok megjelenésének mértéke is megcsappant, de ezzel egy időben az üdítő reklámok aranykora köszöntött be, ahol szintén ugyanez a kép köszön felénk. És valljuk be, azon kódolás hatása alatt, hogy társaságban valamit feltétlen inni kell, egy strandolás, kocsmázás, vagy baráti összejövetel alkalmával, ha választhatunk, melyik irányba tesszük le a voksunkat, a felfrissítő narancs-citrom-kóla ízvilág felé, vagy a szintén frissítő, de cserében még alkoholos mámort is biztosító sör, bor, vagy ezerféle ízesített kombinációk felé?
Ugyanide sorolnám a filmek ránk gyakorolt befolyását, több fronton került bizonyításra annak a ténye, hogy a mozikban, sorozatokban zajló tevékenységek erősen hatást gyakorolnak viselkedésünkre.
A reklámfelületeken megjelenő képek során legtöbbször azt látjuk, hogy mosolygó gondtalan emberek élvezik az életet, amellyel szemben áll a szinte mindannyiunkban időszakosan vagy folyamatosan jelen lévő feszültség, mely életünk különböző területeiből ragad ránk. Ennek feloldására is remek gyógyír alkohol barátunk.

Feszültségoldás

A munkahelyi stressz, a párkapcsolati problémák, családi gondok mind-mind kikezdik idegrendszerünket, és folyamatosan növekvő gombócként belülről felőrölnek, amikre megoldásuk pillanatáig tökéletes elterelő hadművelet az alkoholos befolyásoltság. A véralkoholszint növekedésével az érzékelés tompul, a tér és fájdalomérzékelés csökken, aminek hatására lazábbnak érezzük magunkat, kevésbé rágódunk a hétköznapi problémákon. Mivel ilyenkor az agy kapacitása és kiterjesztettsége csökken, megtapasztalhatunk egy erőteljes beszűkülést, ami szó szerint meggátolja azt, hogy egy időben több probléma megoldására kiterjednek képességeink és a jelenen kívül azon is gondolkozzunk. Csúnyán fogalmazva, mondhatni lebutítjuk magunkat, hogy, gondolataink ne kattogjanak egyéb dolgokon, csak a pillanatnyilag zajló remélhetőleg örömteli tevékenységen, amit épp csinálunk. Ugyanezen elveken alapulva a következő problémán is segítségünkre lehet.

Szorongáscsökkentés

Az előbb részletezett feszültséghez sokban hasonlít, de mégis teljesen elkülöníthető és tágabb fogalom. A szorongás testünk reakciója egy bizonyos fenyegetettségre, felkészíti szervezetünket a megfelelő reakcióra, mint pl menekülés, vagy harc. A túlzott szorongás azonban pszichológiai betegség, amely rávetíti negatív hatását a mindennapokra, egyszerű élethelyzeteket lehetetlenít el, melyre reflektálva sokan nyúlnak az ellazító fiziológiai tüneteket produkáló alkohol felé. Ezzel csak azért van gond, mert hosszútávon azonban éppen az ellenkező hatást érjük el, bizonyított tény, hogy a tartós alkoholfogyasztás, vagy maga csak a gőzének való kitettség szorongásos megbetegedéshez vezet, ezt több kutatás, többek közt egerekkel folytatott etikailag igen beteges kísérlet is alátámasztja, ami alapján kiderült, hogy kulcsfontosságú idegsejtek deformálódnak el, és érzékelőreceptorok épülnek le rendszeres fogyasztás esetén. Ezzel egyenes úton kerülhetünk bele egy ördögi körbe, melyből nagyon nehéz kiszabadulni, ha nem ismerjük fel, hogy az alkoholos italok kezdeti jótékony hatásai egyre mélyebben húznak bele a problémába. De ennél is van még lejjebb, a szorongások több formában jelenhetnek meg, egyik legmérvadóbb alfaja a szociális szorongás más néven szociális fóbia, amely párhuzamba állítható a leggyakoribb ivási motivációval, a szociális ivással.

Szociális ivás, szociális fóbia

A két fogalom teljesen elkülönül egymástól, de az alapjuk azonos, mindkettő esetében az egyén a társaság, az őt körülvevő emberek miatt nyúl a pohár után. Azonban a szociális ivás alkalmával legtöbbször ez ki is merül ezen a szinten, az indok arra korlátozódik, hogy mivel minden résztvevő ezt teszi és ez a szokás, a sorból ki nem maradás, a kiközösítés, vagy esetenként kérdő és meglepő reakcióktól való mentesülés okán beidomulva a társadalmi normákba, a többiekhez hasonlóan részt veszünk a folyamatban. A kulturális normáink szempontjából az ivásnak ez a legelfogadottabb típusa, a lakosság legnagyobb része ezen okból kifolyólag fogyaszt alkoholt, és sokan nem is tekintik egészségtelennek, mivel legtöbben ilyenkor nem fogyasztanak nagy mértékben. A gondot  az okozhatja, ha az ismétlődések és mennyiségek túllépik azt a szintet ami szervezetünk számára még nem okoz hátrányokat. A szociális fóbia ellenben egy szorongásos pszichológiai betegség, amely okozója az egyén fejlődése közben kialakult pszichés zavar. A fóbiában szenvedők számára az emberi kapcsolatok létesítése és kezelése rettegett megmérettetésnek minősülnek, mely a mindennapok minden területén akadályokat állítanak elébük, legyen szó akár baráti ismerkedésről, iskolai felelésről, vagy álláskeresésről. Kézenfekvő tehát ebben az esetben is az alkohol alkalmazása, mivel a legtöbb esetben akik folyamatosan ekkora belső nyomás alatt tartózkodnak, ilyenkor könnyen levetkőzik azokat, és úgy viselkedhetnek, ahogy valójában elvárnák maguktól. Ahogy eddig szinte minden eshetőségnél itt is kétélű fegyverrel kardozunk, talán itt a legvékonyabb az a mennyiségi határ, amely átlépésével katasztrófába torkolhat a helyzet. A szociális fóbiások nagy része, akikre az ivás serkentőleg hat, és használatával énjük olyan részeit tapasztalhatták meg, melyet betegségük nem tesz számukra lehetővé, igen hamar átbillenhetnek a mértéktelenség irányába, ami viszont egyes alkalmakkor olyan tettekben nyilvánulhat meg, amiket egyébként semmilyen körülmények közt nem lennének képesek véghezvinni. Ilyenkor a másnap jelenti az igazi kihívást, az érintettek az önmaguktól távol álló cselekedeteken túl, a másik véleményétől való rettegéssel is el kell számolniuk. Mint az egyéb szorongásos zavaroknál itt is nagyon könnyen létrejön az a kör, ami az ellazulással és jó pillanatokkal kecsegtet, de csak tovább visz a pusztítás felé.
Ha nem feltétlen vagyunk pszichológiai esetek, de néha mégis szembetaláljuk magunkat nehézségekkel a kapcsolatépítés terén, ugyancsak remek ötletnek tűnhet a "folyékony őszinteség".

Gátlásoldás

Hasonló az előbb tárgyalt két típussal, de sokkal enyhébb viszonylatban, apróbb személyiségbeli gátlásainkat sorolnám ide, mint például attól való félelem, hogy a társaság elég viccesnek találja-e baromkodásainkat, amelyeket józanul nem feltétlen mernénk prezentálni. Sokaknak segítséget nyújt párkeresésben, a félénkek legjobb barátjának nevezhetnénk már évszázadok óta, rengeteg szerelmi vallomást segített véghezvinni pályafutása során. Itt is az okozhat problémát, ha nem a megfelelő elemeket oldja fel, amely során a józan gondolkodás háttérbe szorul, és a "nem tépem szét a számomra nem szimpatikusak fejét" gátlás kerül az utolsó sorba. Főként erőszakos személyeknél tapasztalható ez a viselkedésforma, az ő esetükben kifejezetten veszélyes a túlzott fogyasztás. A felfokozott állapot azonban más területen is okozhat előnyöket, hátrányokat.

Érzelmek fokozása

Ha az előzőekben leírt majdnem összes fiziológiai hatást együttesen nézzük, és egy oldott, ellazult, szorongás nélküli, gátlásoktól mentes lelki állapotban tartózkodunk, nem meglepő, ha mindezek következtében fogékonyabbak vagyunk a pozitív érzésekre, valamint könnyebben képesek vagyunk kötődést kialakítani mások irányába. Egyes kutatások alapján az elfogyasztott alkohol fajtájától függően tudunk különböző érzelmi állapotokba kerülni, illetve az is bebizonyított, hogy a dopamin-szerotonin átvitelt befolyásolva teszi mindezt. A szimpla hangulatjavításon kívül azonban akadnak olyan alkalmak, amikor az érzelmi sivárságot, vagy a magányosságot kívánjuk elűzni a segítségével. Az idegsejtek megváltozott állapotában, már sokan tapasztaltuk a "mindenkit szeretek érzést", akár olyan személyeknél is, akiket alapesetben a hátunk közepére sem kívánunk, mégis ilyenkor ő is a legjobb barátunk. Azok számára akiknek nehézséget okoz érzelmeik kimutatása vagy esetlegesen megélése is, különleges élményeket adhat ez az állapot, kérdés csak, hogy az esti jó érzések vajon másnap reggel is azok maradnak? A magányosságérzés, a mértéktelenséggel és az alkohol összes hatásával együttesen vegyítve képes a legcifrább eredményekre, amelyek alkalmával rosszabb esetben nem saját ágyunkban ébredhetünk. A fő hangsúly szintén az előző kérdésen áll vagy bukik, a kijózanodás után tudhatjuk meg magunktól, hogy a jó úton járunk, avagy nem.

Mindezen hatások, az alapvető kémiai és biológiai folyamatokon kívül egyénenként különbözően jelenhetnek meg, illetve nagyon sok minden függ, az alkoholt fogyasztó testi sajátságaitól, de még a pillanatnyi hangulatától is. Vannak olyan esték, amikor ha még a fejünk tetejére állunk, akkor se fogjuk magunkat lazának és vidámnak érezni az ital hatására, a pozitív vagy negatív események és a következményükként szervezetünkben létrejövő kémiai anyagok megváltoztathatják akár a megszokott reakciókat is. Ezek rövid intervallumon belül, de akár évtizedekre vetítve is változhatnak, ugyanúgy változtatva italozási szokásainkon is, és indíttatásainkon is.

Linkek, cikkek, érdekességek forrás:
- Angol nyelvű cikk a káros hatásokról: https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-08-23/no-amount-of-alcohol-use-is-safe-analysis-of-studies-finds
- Cikk a káros hatásokról: http://www.egeszseg.hu/cikk/mit-tesz-velunk-az-alkohol
- Politika: https://mindsetpszichologia.hu/2017/07/19/palinka-szerelmem-mi-a-politikai-allaspont-a-szerhasznalatrol-i-resz/
- Politika 2: https://qubit.hu/2019/03/13/magyarorszag-nem-letezo-alkoholstrategiaja
- Jó kedélyű cikk az alkohol mellett: https://player.hu/eletmod/gasztro/inni-boldogsag/
- Filmek: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/miert_iszunk_alkoholt_meglepo_oka_van/20140522103722?autorefreshed=1
- Egy gyógyszergyártó állásfoglalása az alkoholizmusról: http://www.szeretemazeletem.hu/hu/valtsunk-eletmodot/az-ordogi-kor-megszakithato-az-alkoholizmus-pszichologiai-vonatkozasairol/
- Szociális ivásról: https://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/ki_a_szocialis_ivo_ezek_a_jelek/20170209132008?autorefreshed=1
- Szociális ivás 2: https://mindsetpszichologia.hu/2017/03/31/a-szocialis-ivas-hatasai-avagy-miert-tartjuk-az-alkoholt-a-legjobb-szarnysegednek/
- Európai Bizottság felmérései: https://ec.europa.eu/health/alcohol/indicators_hu
- Szorongás + alkoholizmus: https://www.hazipatika.com/psziche/fuggosegek/cikkek/szorongas_es_alkoholizmus/20120906161206?autorefreshed=1
- Alkoholtípusok hatásai: https://egeszsegemre.com/mindegyik-alkoholtipus-maskepp-befolyasolja-a-hangulatunkat-erzeseinket/

A megannyi egyéb megoldandó problémán kívül, hazánkban elég előkelő helyet foglal el a gazda nélküli háziállatok helyzete, mind a kutyák mind a macskák viszonylatában. Persze még mindig mérsékeltebbnek mondható a baj, mint a tőlünk keletre található országokban, ahol némely kultúrában a haszonállatokkal egyenértékűként kezelik őket, sőt legfőképp Kínában, ahol a mai napig még húsukat is fogyasztják.
Azonban a nyugati társadalmak ennél már jóval előrehaladottabbak, és szerencsére ez nálunk is érzékelteti hatását, habár leginkább nagyvárosainkban, és azok közül is főként fővárosunkban jellemző ez a fajta hozzáállás.
A kutyák előtörténetére, és a napjainkra kialakult megváltozott tendenciákra a Miért ne vegyél Jófogáson kutyát című cikkben már kitértem, röviden tömören, már nem azt a szerepet töltik be mint régen, és mint egyes hagyományos vagy falusinak mondható településen.
Rengeteg háztartásban már sokkal inkább funkcionálnak társként és családtagként, mint élő riasztóként, ami remek lépés a haladás és egyre civilizáltabb életforma megteremtése és kiteljesülése felé

A gond ott kezdődik, amikor ez a két felfogásrendszer egymással szembe kerül, illetve nagy akadályokat állít a világban bekövetkezett változások sora a régi iskola alkalmazása elé.
Gondoljunk csak például arra a sokak által alkalmazott "sétáltatási módszere" ami annyit tesz, hogy a gazda a kerti ajtót kinyitva útjára engedi az ebet, mondván járjon egyet, és sétáltassa meg magát. Ez a módszer 1-200 évvel ezelőtt még működhetett is, azonban manapság a hatalmas mennyiségű nagy sebességű gépjármű, sűrű úthálózatok és rohanó, figyelmetlen sofőrök világában, már életveszélyes vállalkozásnak bizonyul. A fusson ki merre lát elve azért sem a legmegfelelőbb, mivel sokkal személytelenebb világban élünk, sok esetben a szomszédság nem ismeri ezen kiengedett kutyákat, őket veszélyforrásnak tekintve kárt tehet bennük, illetve az sem elhanyagolható tényező, hogy ilyenkor az állat oda ürít ahova kedve tartja, és tüzelési időszakban ivaros kutya esetén nem kívánt szaporulatokat hozhat létre csatangolásai alkalmával.
Ezen kívül ide sorolhatjuk még az oltások kérdését, amelyre szintén sokan érvelnek a rengeteget használt mondattal, miszerint "évezredeken át el volt a kutya oltás nélkül, most miért elengedhetetlen?". Erre ugyanazzal tudnék érvelni, mint az ilyenkor legjobban ide passzoló válasszal: Mert azóta rengeteget változott a világ. Megnövekedett a betegségek száma, sokkal civilizáltabb keretek közt élünk, aminek nagyon fontos aspektusa a megelőzés.
Magyarországon a jelenkori szabályozás szerint a veszettség elleni védőoltás évenkénti beadása kötelező (de csak kutyák esetén), ezen kívül adható még nekik kombinált védőoltás, amely különböző betegségek ellen véd. (parvovírus, szopornyica, Leptospirosis, fertőző májgyulladás, parainfluenza vírus) valamint indokolt esetben komolyabb kórokozók elleniek is (mint például kennelköhögés vagy Lyme-kór). Ezen kívül a felelős gazdák védekeznek a kullancsok, rovarok, férgek ellen, de mind nem kötelező jelleggel. Amennyiben az állat embert megmar vagy megharap és ezzel kapcsolatban orvosi ellátásra kerül sor, minden esetben be kell mutatni az oltási könyvet, és ha nincs érvényes veszettség elleni oltás, azon kívül, hogy a sérültnek meg kell kapnia egy igen fájdalmas injekció sorozatot, a kutya gazdája pénzbüntetéssel sújtható.

Azonban ami a legfontosabb, hazánkban jelenleg (szintén sajnos csak kutyák esetén) kötelező a mikrochip beültetése, minden ebnél, amint elérte a megfelelő kort, enélkül meg sem kaphatja a veszettség elleni oltást. Ez a szabályozás nagyon fontos és rendkívül előnyös minden kutyatartó számára, mivel a mikrochip azon kívül, hogy tartalmazza a gazda nevét, címét, telefonszámát, az állatorvos az oltás beadásakor, azt is felviszi a rendszerbe, így egy chipolvasás alkalmával, már oltási könyv nélkül is megmondható, hogy oltott-e a kutya.
Azonban a mikrochipek használata Magyarországon még korántsem annyira bevett szokás, mint amennyire indokolt lenne, sajnos még olyan eset is ismert, amely során az állatorvos veszi semmibe a törvényi szabályozást, és huny szemet annak alkalmazása előtt, ha ez a gazda számára előnyös (például szaporítók esetén). 

Forrás: ebay.com

Cikkünk szempontjából ez utóbbi kérdés a legfontosabb, hiszen egy kóbor állattal való találkozás alkalmával a legfőbb reményünk, hogy található benne chip ami által visszajuttatható gazdájához.
Sokan igen sajnálatosan azt az életfelfogást képviselik, miszerint mindenki sepregessen a maga háza táján, gondoskodjon a hozzátartozóiról, az életéről, állatairól, azonban rengeteg eset alátámasztja azt, hogy ez helytelen felfogás, és egymás segítésével sokkal könnyebben boldogulnánk mindannyian az életben.
Már többször találkozhattunk olyan történetekkel, amelyek alkalmával a földön fekvő, magán kívüli személyhez nem ment segítséget nyújtani egy járókelő sem, mivel abban a hitben voltak, hogy mint sok más esetben, részeg/hajléktalan/tudatmódosult állapotban lévő egyénről van szó. Többször tragikusan is végződött egy-egy ilyen alkalom, mire bárki odalépett volna az épp epilepsziás rohamot átélő, vagy szívinfarktust kapott emberhez, már túl késő volt.

Ugyanez a helyzet áll fent a kóborló állatoknál, nem tudhatjuk, hogy a napi rutinját teljesítő szökőművészt, vagy saját gazdája által kiengedett kutyát sodorja elénk az élet, vagy épp olyasvalakit akit hetek, hónapok óta keresnek. Sokszor az állat több kilométert képes megtenni, ha sokkos állapotba kerül ez több tíz is lehet pár óra leforgása alatt. Olyan is történt már, hogy lopott kutya szökött el, és városokkal arrébb találták meg.
Azonban mindezen felfedezések és információk nem kerültek volna a tulajdonunkba, ha egyes emberek ahelyett, hogy vették a fáradtságot, és odamentek a kóválygó állathoz, inkább a saját életükkel foglalkoztak volna.
Rengeteg sikertörténetet olvasni arról, hogy a keresett kutya hónapokkal később meglett, és ez mind azoknak köszönhető, akik nem mennek el mellettük. Nem feltétlen szükséges őket befogadni, hazavinni, vagy napokat áldozni az életünkből, de ha már arra vesszük a fáradtságot, hogy megállunk, vizet adunk nekik, már megmentheti őket a kiszáradástól, legfőképp a nyári kánikulák alkalmával.
Teljesen mindegy milyen településen tartózkodunk, szerencsére sok hasonló indíttatású embernek köszönhetően, már mindenhol található olyan csoport a Facebookon, ami azon környék elveszett és kóbor állatai számára készült. Ilyenkor ennek segítségével akár gyorsan beazonosítható az eb, sokan az elkötelezettebbek közül már úgy ismerik a kijárós, szökős kutyákat, mint a sajátjukat.
Ha a kutyának nincsen gazdája, ugyanezen csoportok és azok tagjainak segítségével kereshetünk neki új családot, ahol megfelelő körülmények között élheti le hátralévő életét.

Mit tehetsz ha kóborló kutyával találod szembe magad?

Tapasztalataim alapján a következő lépéseket tudnám ajánlani, ha az adott szituációban találjuk magunkat:
1. Ha a kutya megfogható, és sikerült magadhoz csalogatni, a legelső, hogy csinálj róla képet, és töltsd fel a helyi állatvédő csoportba, nem egyszer sikerült így percek alatt kideríteni a kutya lakhelyét, amennyiben elhíresült Houdiniról volt szó. Várakozás közben érdemes a környező házakhoz becsengetni, hátha csak a közelmúltban indult útjára, és nem messze lakik, illetve ismerik az ott lakók.

2. Ha teljes a csend, és elérhető állatvédők sincsenek, akik tudnának segíteni chipet olvasni, következő lépésként autóval rendelkezők számára az állatorvos, vagy chipolvasó pont felkutatását javasolnám, nagy szerencsénkre a MOL kutak nagy részénél erre van lehetőség, az ezen pontokat tartalmazó dokumentum INNEN tölthető le.

3. Amennyiben található chip a kutyában, az állatorvos felhívja a megadott telefonszámot, és szól a gazdának az állat hollétéről, ugyanez a helyzet a MOL kutak esetén is. Sajnálatos módon az egyébként sokszor indokolt és szükséges GDPR elfogadása miatt ilyenkor nem túl előnyös a helyzet, mert a tulajdonosok adatai védve vannak a törvény által, de sok vélemény szerint ilyenkor a segítőkészebb hozzáállás sokat javíthat a probléma megoldásán a kérdéssel kapcsolatban.

4. A továbbiak mind a jelenlévő embereken múlnak, egyes állatorvosok megengedik, hogy az állat addig ott maradjon amíg a gazda megérkezik, egyesek nem, vannak állatvédők, akik szívesebben hazafuvarozzák, vagy elsétálnak velük, sok helyzetben ez gyorsabb megoldás, mint a várakozás.

A fenti felsorolás egy igen leegyszerűsített minta, és a valóságban sok tényező akad ami alakíthatja, azonban kisebb kreativitással és nyitottsággal ezek mind kiküszöbölhetőek. Hogyha valaki hosszútávon elhivatottabbnak érzi magát, érdemes egy hurkolt pórázt az autóban tartania vizes tállal és palackokkal együtt, de amennyiben ez nem áll rendelkezésre, a környező házakból is lehet segítséget kérni benne, vagy beszerezni egyet egy közeli boltban.
Ha nincs túl sok időnk a procedúra végiglépdelésére, a már beszélt Facebook csoportok egyikében is kérhetünk segítséget, hátha akad valaki, aki épp ráér, és szívesen megoldja helyettünk a problémát. 

Forrás: Facebook

Amit semmiképp ne tegyél:

- NE hívd a sintért
- NE engedd vissza útjára az állatot

Ha bekövetkezik ami az adott szituációban a legrosszabb, és nincs mikrochip az olvasás alkalmával, szintén ezt a felületet érdemes igénybe venni, ha nálunk nincs lehetőség az állat ideiglenes befogadására, találnunk kell egy helyet ahol meghúzhatja magát. Akár a közösségi média felületén, akár menhelyeknél is próbálkozhatunk, azonban utóbbinál kicsi a valószínűsége a befogadás esélyének, tekintve a kóbor és gazda nélküli állatok súlyos helyzetét.
Jelenleg hazánkban az ebrendészet igen csekély szabályozási rendszerrel működik, azok sem az állat jólétét szolgálják. Sajnos sokan akik ezen a területen dolgoznak, szintén nem azt nézik, hogy miként juthatnak haza, vagy szerető gazdához, csak a minimális követelményeket tartják be, akkor is, ha ez sok esetben egy-egy kutya nyomtalan eltűnésével jár. Ezért nem javasolt ezen szervezetek bevonása, csak a legvégső esetben, de olyankor is fennáll annak a lehetősége, hogy a halálba küldjük a kérdéses kóborlót.
Ezek közül egy erős kivétel az Illatos úti telep, amely alapítványi segítséggel nagyon sok változáson ment keresztül az elmúlt évek során. (Telefonszámuk: 06 (1) 301-7500 vagy 06 (1) 347-0830)

Macskák esetén még nehezebb a helyzetünk, mivel az ő esetükben még inkább elfogadott a szabad ki-be járás joga, ezért csak olyan állatoknál lehetünk biztosak, akik vagy túl szelídek és betévedtek kertünkbe, otthonunkba, vagy túl vadak és megközelíthetetlenek.
Mivel náluk nem kötelező a mikrochip, ezért csak a közösségi felületen kérdezhetünk utána, rengeteg csoport áll rendelkezésre, aki ezzel foglalkozik, sokan élvefogó macskacsapdákkal fogják be, ivartalanítják, és keresnek gazdát az eltévelyedetteknek, akik közül sokan már felesleges szaporulatként az utcára születtek. Az ő történetüket később egy másik bejegyzés alatt fejtem ki.

Amit tudnod kell:

Amit nagyon fontosnak találok megjegyezni, ezzel kapcsolatban, mert már sok alkalommal találkoztam vele bizonyos felületeken: semmilyen magasröptű elvárást ne támasszunk a civil állatvédőkkel szemben, ugyanolyan emberekről beszélünk mint amilyenek mi vagyunk, dolgozó hétköznapi személyekről, akik munkájuk és saját életük mellett hobbiból végzik a segítő tevékenységet.
Az állatmenhelyek lehordása sem segíti a probléma megoldását, ha nincs hely, akkor nincs hely, ezt mindenképp meg kell értenünk.
Az állat hibáztatása a legprimitívebb hozzáállás a kérdésben, leginkább ahhoz hasonlíthatnám, mintha egy csecsemőt utálnánk azért mert sír. Minden háziállatért az ember, a gazdája a felelős, nincs olyan helyzet amin ne lehetne változtatni, az a kerítés amit ne lehetne megjavítani és kutya akit ne lehetne kellő odafigyeléssel megnevelni, a megfelelő viselkedésre szoktatni. És az is örök igazság, hogy nem mindenkinek kötelező állatot tartani.

Ezen kívül ami végtére a legfontosabb: ne ringassuk magukat olyan hitben, miszerint egy magában sétálgató háziállat normális jelenség, a jelenlegi körülmények között ilyenkor legtöbbször tudtukon kívül ezek az állatok életveszélyben vannak, nem ritkán eltévedtek, és épp egy jótevő beavatkozását várják, hogy ne meneteljenek a biztos halálba. Természetesen könnyebb elfordítani a fejünket, meggyőzni magunkat, hogy nem a mi dolgunk, de ehelyett inkább javasolnám, hogy gondoljunk arra: a mi életünkből erre rászánt 10 perc - 1 óra, megmentheti annak az életét, aki gazdája, vagy más emberi résztvevő felelőtlensége miatt került az utcára.

Már-már állatvédelmi klisének számít, de mégis a következő mondattal zárnék:  "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél".

Linkek, cikkek érdekességek, források:
- A védőoltásokról: http://allatvedelemert.hu/2017/03/17/ajanlott-oltasi-protokoll-kutyaknak/
- MOL mikrochip cikk: https://mol.hu/hu/molrol/mediaszoba/6630-mikrochip-leolvasokkal-segiti-az-elkoborolt-kutyak-hazajutasat-a-mol/
- Gazda megtalálásában nagy segítség: https://kutyabarat.hu/hasznos_tanacsok/75511/segitseg_talaltam_egy_kutyat/
- Szervezetek amelyek segíthetnek:
  - http://allatmentoszolgalat.com/
  - http://ebtelep.hu/ (Illatos út)
- Telefonálás esetén fontos tudnivalók: http://ebtelep.hu/mi-a-teendo-ha-kobor-ebet-latunk
- Mit tegyél ebben a helyzetben cikkek:
  - http://www.noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=1421
  - https://www.harmonet.hu/csalad_otthon/55941-10-fontos-teendo,-ha-kobor-kutyat-talalsz!.html
- Milyen veszélyekkel néz szembe a kóborló kutya?: https://juttasshaza.blog.hu/2018/12/27/milyen_veszelyekkel_nez_szembe_egy_kobor_kutya