Mindig is kellett valamit csinálni.
Felkelni, indulni, ok nélkül imádni
Ha nem teszed, miért vagy egyáltalán?
Miért nem futsz te is a többi után?

Nevet a világ, te meg csak fetrengsz
Más halad előre amíg te töprengsz,
Előre, fel, az égnek kékje felé,
Senki más nem tekint maga mögé

Tipornak, zúznak, haladnak folyvást,
Az élet a fejlődés, tartja a mondás,
Amíg van tovább, addig nincsen para,
A lánc csúcsa dönt, másnak nincsen szava

Nézem csak messziről, néha belelépek,
Lassítok, megállok, sokszor el-el nézek.
Fájnak a léptek, érzem minden súlyát,
Hallom az ezrek sikoltó hangját.

Elnyomott lelkek, néma szenvedések,
Mozdulni képtelen, szolgáltatott lények.
Mardosó kínjuk térdre kényszerít,
Képtelenség. Nem lehet ez így.

Tükör nekik mit mutat, ki néz vissza rájuk?
Éjszaka az ágyban, hova viszi álmuk?
Kellemes a lét, a kínok mesterének?
Az élet kioltása öröm a testének?

Tehetetlen nézem, patakos az arc,
Felesleges minden, csak szélmalom harc.
Okosak, hangosak, érveik mint tenger,
Minden érzelmet már csírájában elver.

Egyetlen pillanat, amit csak várok,
Mikor sötét minden, arcom már nem árok
Amikor végre, fájdalmat nem látni,
Mikor már nem kell semmit sem csinálni.

Tapasztalataim szerint bármely alkalommal, amikor felmerül a vegán életvitel ténye, ugyanazon, vagy legalábbis egymáshoz roppantul hasonló kérdések tömege záporozik a kijelentő irányába, amelyek nagy része helytelen információkból, illetve leginkább az emberi értetlenség és az együttérzés mérhetetlen és elszomorító hiányából fakad.
Mivel ahány ember annyi gondolkodásmód, és felfogás létezik, ezért teljesen felesleges olyan elhamarkodott megállapításokkal élni mint "minden vegán ezt gondolja...." vagy "minden húsevő így reagál..." és ezen bejegyzés sem a vegán társadalmi réteg megbízásából készült, se nem képviseli valamennyi résztvevőjének álláspontját. Ahogy a legtöbb ilyen jellegű eszmefuttatás, ez is nagyon erősen szubjektív, és egy bizonyos ember személyes véleményemét, álláspontját és gondolkodásmódját reprezentálja, bár valószínűsíthetően sok átfedést tartalmazhat egyes hozzá hasonló társa véleményével.

Ezen fontos pontok tisztázása után először egy költői kérdést tennék fel: vajon miért vált ki ekkora ellentmondást és feszültséget ez a témakör, hogy többnyire fröcsögős, vérre menő szócsatákban csúcsosodik, és ahelyett, hogy két értelmes ember diskurzusáról lenne szó, az esetek nagy részében bármiféle egyetértés nélkül záródik, úgy, hogy valamelyik résztvevő mindenképp keserű szájízzel távozik belőle?
Többek közt a későbbiekben erre is szeretnék választ találni, de mindezek előtt a egyéni kezdetek részleteivel indulnék, az egész megmozdulást kiváltó okok felderítésével.

Személyes vonatozások
Nagyon röviden és csak a tisztánlátás végett jelenteném ki, hogy személyemet borzasztó mód - és a szó nem pozitív értelmében használva - érzékeny embertípusnak tapasztaltam, különböző hullámzásokkal, és ezen utált jellemvonások elnyomásának irányába tett kétségbeesett próbálkozásokból adódó kicsapongásokkal vegyítve, melyek negatív hatásai folyamatosan tovább rontották az alaphelyzetet. Már gyerekkoromtól kezdve nagyon rosszul érintettek az olyan események, vagy információk amikből mások szenvedését és fájdalmát érzékeltem, és sajnos sokáig ahelyett, hogy ezt a megfelelő módon reagáltam volna le, a kellő támogatás hiányában az elfedés és mélyre tuszkolás taktikáját választva, csak egyre lejjebb nyomtam magam, és erőszakosan próbáltam nem gondolni a zavaró tényezőkre. Gondolok itt olyan esetekre, amelyek során a világ számomra egyértelműen helytelennek ítélt működési módjával találkozva, nem tetszésemet túl hevesen és érzelmesen kifejezvén, egyértelmű elutasítással találtam szemben magam szüleim és környezetem irányából, azokkal a megszokott tézisekkel alátámasztva, mint "mindig is ilyen volt", "mindenki más ezt csinálja", "úgy sem tudsz ellene tenni semmit", illetve a "ne gondolj rá, foglalkozz inkább mással". De valahogy mégsem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy miként lehet összeegyeztetni az ellentmondást, miszerint egyik élőlényt családtagként kezelve gondozunk, életünkbe fogadunk,  míg egy tőle csak és kizárólag a megjelenése, és testi tulajdonságaiban különböző társát tárgyként kezelve, csak az életszükségletei szintjén életben tartunk addig amíg kell, majd különböző módokon kioltva életét, és feldolgozva testrészeit, végül kedélyes családi vagy baráti vacsorák keretei közt elfogyasztjuk.
Körülbelül 12 éves koromban volt egy próbálkozásom a vegetáriánus életvitellel, de mivel mindig is nagyon akarat gyenge voltam, és betegesen függtem mások elvárásaitól és véleményétől, ezért szüleim szokásos hozzáállása következtében gyorsan letettem elhatározásomról és tovább folytattam a húsevést, a zavaró gondolatok további kényszeredett ignorálásával. Azt bizton állíthatom, hogy az állatok szeretete és tisztelete a családomtól eredeztethető, a globálisabb összefüggésekre építő, önzetlen és mélyebb gondolatmenetek azonban sajnálatos módon nem, ezért egészen az elköltözésemig csak az olyan általános megmozdulásokig tudtam érvényesíteni ezen törekvéseimet, mint néhány kutya és macska hazajuttatása, utcáról való összekaparása.
Később, mikor rájöttem arra, hogy nem feltétlen a közvetlen környezetem erőszakos véleménye és világnézete szerint kell élnem az életemet, hagytam, hogy magukkal ragadjanak azok az információáradatok, amelyek a hús, a tej, a tojásipar szörnyűségeit részletezik. Az érzelmi oldalán túlmutató érvelésen kívül megismertem azokat a tudományosan alátámasztott tényeket is, amelyek egyértelműen meggyőztek arról, hogy ezen irányzat követésével is ki lehet alakítani teljes értékű egészséges étkezést, azokkal a tévhitekkel ellentétben, amelyeket eddig az ellenzői sulykoltak irányomba. (Linkek a cikk végén) A korábbi érzések a kérdéssel kapcsolatban csak tovább erősödtek, és mivel önálló háztartásban volt lehetőségem élni, szintén mindenevő párom társaságában, ezért az ő, ha nem is egyetértő, de sokkalta inkább megértő, és a korábbiakban megszokottal ellentétben, elutasító és leszóló magatartás helyett elfogadó attitűdjének köszönhetően gyorsan át tudtam váltani a vegetáriánus életvitelre.
Tisztán emlékszem arra a napra, 2016 vége fele jártunk és egy ajándékba kapott vacsorakupont terveztünk felhasználni az este folyamán. Ebédre egy ételfutártól rendelt rizses csirkemellet ettem, de elfogyasztása közben a reggel megtekintett tojásiparba betekintés nyújtó, a frissen kikelt hím csibék élve bedarálását részletező videó folytonosan visszatérő képkockái igencsak élvezhetetlenné tettek minden falatot. (Ami azért vicces mert a videó nem is kifejezetten a húsevésről szólt, és utána még sokáig ettem tojást) Akkor még nem tudtam, hogy utoljára fogyasztok olyan ételt, ami valaha lélegzett és mozgott. A végső elhatározást érdekes módon pont az az étterem segített meghozni, ahova aznap este mentünk, és amely az egyik hely Budapesten ahol még olyan egzotikus állatokat is felszolgálnak, mint a kenguru és krokodil. A korábbi gondolatok hatására kipróbáltam egy fogást, nevezetesen a szejtánt, ami gyökeresen megváltoztatta a hozzáállásomat az életmódváltással kapcsolatban, és eloszlatta azt a félelememet, miszerint többet nem fogok olyan jókat enni mint azelőtt. (Recept, további infó róla többek közt itt található: https://zoldella.blog.hu/2013/09/06/mi_is_pontosan_a_szejtan_vagy_mas_neven_a_buzahus

Ezen a ponton fontosnak tartanám megemlíteni azokat a körülményeket amik akkoriban fennálltak a környezetemben, gondolok itt azokra a reakciókra amik a családom felől érkeztek az elhatározásommal kapcsolatosan. Habár ott még csak kevésbé drasztikus volt a váltás, mégis mindenhonnan az elkerekedett, és nem egyszer lesajnáló tekinteteket kaptam, de amit a legerőteljesebben érzékeltem, az a szakadék volt ami kinyílt köztem és hozzátartozóim között. Apámtól leginkább a "hülye vagy kislányom" és a "márpedig milyen finom ez a kiscsibe csipp-csipp" passzusok érkeztek, anyám el volt hűlve, hogy ezentúl a családi összejöveteleken velem külön kell foglalkozni, és nem értette, hogy vagyok képes ekkora "áldozatra". Barátomtól leginkább csak csalódottságot kaptam amiért a közös húsfogyasztások így eltűntek, és otthon tőlem nem várhatott többet a megszokott húsos menükből. A poén az egészben az volt, hogy mindenki irányából érzékeltem sajnálatot, mintha, valami szörnyűség történt volna velem, konkrétan gyászolták magukban azokat az együtt töltött étkezéseket amelyek alkalmával halott állatok kerültek az asztalra, és én is velük együtt jóízűen fogyasztottam őket.
Mindez csak fokozódott, mikor áttértem a teljesen vegán étkezésre.

Mivel nem vagyok az azonnali betonbiztos elhatározások embere, további több mint egy évembe telt, hogy felkészítettem magam és környezetem a teljesen növényi alapú étkezésre, és annak, hogy ilyen hosszúra nyúlt a folyamat, a leginkább mérvadó oka nem más volt, mint a mások véleményétől való mérhetetlen félelmem. A vegetarianizmusból levont következtetések után, bár minden nap utáltam magam érte, hogy tejet és sajtot zabálok, egyszerűen nem volt bátorságom ahhoz, hogy ismét egy ilyen drasztikus lépést prezentáljak az ismeretségi köröm felé. Főleg, mivel sokan mikor megtudták, az első felmerülő kérdésük a "de tejterméket azért eszel ugye?" volt, mert gyerekkorunktól kezdve belénk van verve az fals információ, hogy anélkül nem élet az élet. Amit mivel nem a konkrét érvelés a célom nem firtatnék túl mélyen tovább, de azt a gondolatot mégsem hagyhatom ki, hogy ha valóban mélyen belegondolunk, mennyire beteg dolog egy másik fajhoz tartozó élőlény anyatejét elfogyasztani,és abból töménytelen mennyiségű egyéb cikket létrehozni és napi szinten elhasználni. És amit a hiedelmekkel ellentétben nem AD a tehén jókedvében, hanem a mesterséges megtermékenyítés és szülés után a borja számára termel a szervezete. Mint ahogy anyáink teje termelődött nekünk, a csimpánz teje a csimpánz kölyöknek, és a kutya teje a kölyökkutyának.
(Ez utóbbiról egy nagyon vicces videó ahol a Peta tejet kínál kipróbálásra járókelőknek: https://www.youtube.com/watch?v=lN7EYMhMyu0 Avagy miért akadsz ki ha kutyatejet iszol tehéntej helyett? Azért mert azt évszázadokkal ezelőtt normálisnak titulálta valaki?)

Alább pár link a tejfogyasztás eredetéről, melyekből kiderül az, hogy eredetileg az emberi faj nem volt képes a tejben található laktóz megemésztésére, ezért különböző módszerekkel dolgozták fel, hogy viszonylag fogyasztható állapotba kerüljön. 7-8 ezer évvel ezelőtt egy eddig még nem tisztázott körülménynek köszönhetően egyes embercsoportokban, leginkább a közép-európaiakban kialakuló genetikai mutációnak köszönhető az a képesség, ami a szépen fogalmazva hígfosást megakadályozta tejfogyasztás alkalmával. Ez elterjedt a különböző népek egymással való keveredésével, ami remekül magyarázza azt az érdekességet, hogy miért vannak köztünk olyanok akiknek semmi problémát nem okoznak a tejtermékek, míg mások futólépésben rúgják be a wc ajtót egy kósza joghurtos falatka elfogyasztása után. Egyszerűen már olyan vegyesek az országok népességeinek származása, génállományának összetétele, hogy a többi tulajdonsággal együtt egyesekben öröklődnek ezek a gének, másokból meg kimaradnak.
https://mult-kor.hu/20101019_feher_forradalom_a_tejfogyasztas_elterjedese
https://mult-kor.hu/20090903_het_es_fel_evezrede_vagyunk_kepesek_tejet_inni_europaban

Később kirajzolódó szerencsétlenségemre mint kiderült én is magaménak tudhatom ezt a csodás mutációt, így esetemben csak a logikus gondolkodás tudott gátat szabni a töménytelen tejtermék fogyasztásnak, amely mai társadalmunkban ahogy tapasztaltam, annyira nem mindig bizonyul könnyű feladatnak.
1 év 3 hónap, és irdatlan mennyiségű cikk, bekövetett, majd szörnyülködve leiratkozott és végül mégis újra bekövetett, a fogyasztói társadalmunkat részletesen taglaló weboldal szomorú és fájdalmas igazsága után úgy éreztem eljutottam oda, hogy már nagyobb volt az elköteleződésem a téma iránt, mint az elvárások és nyomások a beilleszkedés és elvakult sémakövetés birkabirodalmába.
A hús elhagyásával ellentétben erről nincsen konkrét élményem, mivel olyan szinteken megnehezíti a dolgunkat a mára kialakult életforma és rendszer, hogy hacsak nem vonulunk el egy tanyára és állítjuk elő saját élelmiszereinket, akkor szinte lehetetlen teljesen 100%-osan megfelelni a "vegán kritériumoknak" és állatok bármilyen szervei, testnedvei felhasználása nélkül létezni.
(autógumi, sör, piros ételfesték, stb..
https://veganinja.hu/10-erdekes-es-nagyon-fura-osszetevo-amitol-nem-lesz-vegan-kompatibilis-egy-termek/
https://veganleszek.blog.hu/2015/09/17/van_nem_vegan_sor_es_pont_a_kedvencem )
Maga a vegán felfogás nagyon komplex és az étkezésen kívül igen sok területet átölelő fogalom, beleértve a már beszélt állatkísérlet mentességet is, és ezek miatt valamennyire el is különül attól a csak élelmiszerekre összpontosuló aspektusától amit növényi étkezésnek neveznek. Sokan nem is az állatok szeretete miatt választják ezt a diétát, hanem azért mert már dietetikusok, és rengeteg neves szervezet elismeri mint az egyik legegészségesebb táplálkozási formát.
(1. pont alatt rengeteg linkkel alátámasztva: https://www.cruelty-free-beauty.hu/egeszseg/)
Mivel folyamatosan bővülő mozgalomról van szó, és nap mint nap újabb felfedezések derülnek ki, amelyekről addig nem is tudhattunk, ezért egyszerű földi halandóként, hacsak valóban nem egy senkiföldjén fogyasztom az általam előtermelt étkeimet, és magam szövöm a ruháimat, semmilyen körülmények közt nem vallanám magam teljesen "erőszakmentességet" gyakorló egyénnek, még úgy is, hogy több mint egy éve gyakorlom ezt az életformát.
A kezdetek kezdetén is hasonló jellegű problémákkal küszködtem, mire végre sikerült összeállítanom olyan menüket amik beleillettek a képbe, rögtön jött valami új információ ami keresztülhúzta a számításokat, és csak azt az érzést ébresztette, hogy felesleges bármi próbálkozás, úgyis megoldhatatlan a feladat ami elé állítottam magam.
Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez az utóbbi kijelentés a gyilkosa az összes ilyen jellegű megmozdulásnak az emberiség történetében. Először is maga a hosszú átállási idő, a megannyi információ amit az eltelt hónapok alatt magamévá tettem, valamint a tájékozódás a boltok kínálatában, végtére is annyira leegyszerűsítette a tejtermékektől való búcsút, hogy magam is meglepődtem rajta. Ezekre és a tojás kiváltására is temérdek variáció létezik, hogy megvalósításuk útjában csak a lustaságunk állhat, és az elutasítás a változás felé.
Amit megtanultam a procedúra során, hogy a legfontosabb itt is az, ami az élet más területein is megállja a helyét: türelmesen álljunk az előttünk álló kihívás előtt, ne akarjunk rögtön mindent, és ha hibázunk ne érezzük úgy, hogy hiábavaló a próbálkozás. Sokan a lemondás területén ütköznek akadályokba, nem egyszer volt olyan alkalom, hogy magam is majdnem elcsábultam egy-egy gusztusos nagymama sütötte csoda láttán, vagy egyszerűbb lett volna a polcról a jól megszokott termékeket levenni, de azzal tartottam a lelket magamban, hogy számomra a kellemes falatok mások életének nyomorba döntői, és mégis mennyire éri meg az a 10 perc élvezet azt az árat, hogy egy élőlény a teljes életét szenvedésben éli le, egy épphogy a méretéhez igazított ketrecben?! Az egész alapelmélet megvalósítása, végtére egy lelki kielégülést jelentett számomra, az az áldozat amit az ezekről való lemondás keltett, nyomába sem érhetett annak a nyugalomnak amit akkor éreztem, mikor először feküdtem le úgy aludni, hogy tudtam, aznap semmi olyat nem fogyasztottam, ami bármennyire részt vett volna ezekben a folyamatokban.
Eleinte nagyon gyakran estem bele abba a hibába, hogy a végtelenségig sanyargattam magam a kínzó gondolatokkal, hogy bármit teszek soha nem lesz jó, és mennyire nüansznyi az én próbálkozásom ahhoz a mérhetetlen kegyetlenséghez képest amit minden nap elkövet az emberiség. Nem egyszer történt olyan, hogy az éhségtől, lustaságtól és az addig megszokott normákhoz való ragaszkodástól vergődve egyszerűbbnek láttam volna felvenni az addigi leszarom attitűdöt, hagytam volna az egészet az enyészetbe veszni, és követni a csordát. Ezekből azt tanultam meg, amit mindenekelőtt javasolnék bárkinek  aki elgondolkozott valaha a vegán életvitel alkalmazásán de kevésnek érzi magát hozzá: semmiben ne erőltessük magunkat tovább mint amennyire erőforrásaink engedik, és ne akarjunk ajtóstul rontani a házba. A világot megváltani nem leszünk képesek, főleg egyik napról a másikra, és ha túlságosan átadjuk magunkat a körülöttünk zajló fájdalmaknak, elmerülve bennük, azzal nem segítünk sem magunknak, sem a változás előrelendítésének.
Mivel az életem minden területén próbálom a logika elveit követni, ezért ezen aspektusában is arra törekszem, így ahelyett, hogy "vérvegán" módon habzó szájjal utasítanék el mindent aminek az állatokhoz volt valaha köze, és ész nélküli étel-, illetve használati cikk pazarlásba kezdenék, a mai napig adódnak olyan termékek, amelyeket használok, hiába nem minősülnek számomra jónak. Például a kezdetekkor sem voltam hajlandó az összes ételt kidobálni a hűtőből, és most is ha találok olyan tartós élelmiszert vagy kozmetikumot, amit senki más számára nem tudnék átadni, akkor felhasználom. Nem gondolom hogy a mártírkodás és túlzott aszkéta hozzáállás bármit előrelendítene, ezért mindezen logikusnak ítélt megmozdulásaimmal is ki tudok békülni és összeegyeztethetőnek gondolom egyéb elveimmel.

Amit még fontosnak tartanék megemlíteni, hogy soha nem gondoltam magamat túl nagy tetteket végrehajtó személynek, és nem kifejezetten hiszek abban, hogy nagy hatást tudnék gyakorolni másokra a szavaimmal, ezért ezen témával kapcsolatban sem szeretek erős vitákba keveredni, vagy érveimet muszáj jelleggel mások tudtára bocsátani. Véleményem szerint azoknak az embereknek akik fogékonyak az ilyen jellegű változásokra, nem a meggyőzésre van szükségük, illetve a kényes és fájdalmas tények vég nélküli felsorakoztatására, hanem mindenekelőtt annak érzékeltetésére, hogy ezen a módon is lehet kényelmesen és kiegyensúlyozottan élni, és egyáltalán nem olyan nehéz, mint amennyire első gondolatra tűnik.
Teljesen feleslegesnek tartom ráerőltetni másokra az érzelmeinket és akaratunkat, mert aki nem vevő rá annak hiábavaló minden próbálkozás, aki pedig érdeklődne a dolog iránt annak a szép lassú fokozatos rávezetéssel segíthetünk a számára megfelelő körülmények kialakításának megismerésében.

Végezetül pedig egy nem feltétlen szorosan a témához kapcsolódó, de mégis ebben a környezetben szükségesnek érzett gondolatmenetet szeretnék idekapcsolni.
Az egész "vegán társadalomról" a köztudatban manapság vérengző, akaratukat a szegény húsfogyasztókra ráerőltetni kívánó kizárólag szélsőségekben gondolkozó emberformák képe lakozik, amely embertípusokkal nekem is volt szerencsém már sokszor találkozni. Azonban, mint az élet minden más területén is itt is helytálló az a kifejezés, hogy nem kellene egy teljes csoportosulást pár résztvevőjének megnyilvánulásáról, illetve első benyomásairól megítélni, mivel az nyilvánvaló módon nem fedi a teljes valóságot. Ahogy a bevezetőben is érintettem, ezernyi ember ezernyi felfogásmóddal rendelkezik, még ha egy részével közös nevezőn tartózkodunk, akkor is adódnak különbségek.  A kommunikációs csatornák is  egyénenként más módon alakulhattak ki, félreértések millióit okozva különböző diskurzusok alkalmával, illetve az ilyen felületeteken megszólaló véleményvezérek megszólalásai semmiképp nem tudnak reprezentatív képet mutatni a közösség általános hozzáállásáról. Legfőképp a közösségi médiában a napjainkra jellemző szólásszabadság keretei közt minden oldal képviselői, akár a névtelenség mögé bújva tudja okfejtését bizonygatni, esetenként olyan stílusban, és szóhasználatban, mely még talán a legnyugodtabb és békésebb egyedekből is a legrosszabb reakciót hozza ki. A történelem során mint ahogy azzal mindannyian tisztában vagyunk, az emberek és csoportok közt sosem volt felhőtlen a kapcsolat, mindenhol voltak árulók, felbujtók, szarkeverők, akik néhány mondattal, vagy félresikerült megmozdulással tudtak tönkretenni kezdetben jónak ígérkező törekvéseket.
Legnagyobb szomorúságomra azt veszem észre, hogy vegán körökben is ez a népbetegség ütötte fel a fejét, egymás kölcsönös megértése helyett, csak a hétköznapok során felgyülemlett feszültség levezetését látom tükröződni egyes okfejtésekben, mind a támogató, mind az elítélő oldalon. Arra a momentumra már ki sem térnék túl mélyen, hogy mégis mi vesz rá egy egészséges magával harmóniában élő egyedet arra, hogy alpári stílusban méltassa azon személyek életvitelét és világnézetét, amely csoportosulásba önszántából csatlakozott, csak és kizárólag abból a célból, hogy jelenlétével és szavaival megbántsa és alázza az ott jelenlévőket, de sajnos a válasz oldalon is ugyanilyen mértékben megtalálható a szándékos konfliktuskeresés, a személyeskedés, és vetítés.
Nem tudom,hogy valaha el tud jutni oda az emberiség, hogy felismerje, a problémát elsősorban nem másban, hanem önmagában lenne szükséges keresnie, és a becsmérlő, lesajnáló attitűdöt konstruktív hozzáállásra váltva, egymás kölcsönös tiszteletével, és legalább a megértés szándékával próbálja elérni azokat a célokat amelyeket kitűzött maga elé.

Személy szerint azért mert úgy élek ahogy, egy másodpercig sem tartottam magamat soha többnek másoknál, nem kívánok senkit sem megtéríteni, vagy beleavatkozni az életvitelébe. Egyedül tájékoztatást szeretnék csak nyújtani, mert saját vonatkozásomban, ha korábban szembesültem volna azokkal a tényekkel amelyekkel csak pár éve sikerült, talán korábban átértékeltem volna azt az életszemléletet amivel előtte rendelkeztem. 
Jelen írásommal csupán betekintést szerettem volna mutatni abba az útba ami engem, mint egy résztvevőjét az új keletű és sokak által hírhedtnek bélyegzett vegán mozgalom tagjává vezetett, hátha legalább egy minimális esély van arra, hogy ezzel megértik a hozzám hasonló "elmeháborodottak" gondolkodásmódját az oszlopos tagadók, és ellenharcosok. Ha pedig ez teljes mértékben abszurd elvárás lenne felőlem, abban reménykedem, hogy legalább embertársaink folyamatos verbális bántalmazásától eltekintenénk, és megpróbálnánk békésen élni egymás mellett különbözőségeinkkel. 
Nem gondolom, hogy abból az állapotból ahova ténykedéseink juttattak minket és bolygónkat lenne visszaút, ezért őszintén szólva a túl nagy globális megmozdulások eredményességében sem hiszek már, azonban abban is biztos vagyok, hogy a jelenlegi szenvedést semmiképp nem szükséges tovább fokozni - mások csak élvezzék, de én ebben amennyire lehetséges nem kívánok részt venni. Sokan amilyen szerencsés helyzetbe születtünk megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a kényelmi szempontjainkat félretéve etikus módon éljük az életünket, önzőségünket leküzdve megpróbáljunk másoknak segíteni, és a negatív körülmények, tények hallatán tekintetünk elfordítása és leszarom hozzáállás helyett, ha csak kis mértékben, de felfogva a probléma súlyát, arra törekedjünk, hogy a könnyebb út helyett a helyes út irányába forduljunk. Hiszek a kereslet - kínálat fogyasztói alakításában, abban, hogy sokan apró döntéseinkkel tudjuk alakítani a piac jelenlegi állását, és ha ezzel a több milliárd rabszolgasorban élő állatból akár csak pár tucatot sikerül megkímélni a nyomorúságos élettől, már érzem, hogy van értelme reggel felkelnem.

Linkek, cikkek érdekességek:
- Bővebben a vegán fogalomról: https://www.cruelty-free-beauty.hu/veganizmus/
- A vegán étkezés egészség kérdése: https://www.cruelty-free-beauty.hu/egeszseg/, https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/27886704?fref=gc&dti=711476535639423
- Szívszorító fogalmazás a bennünk felmerülő gondolatokról, érzésekről: https://zoldella.blog.hu/2015/03/27/dobbentem_allok_a_tukor_elott_es_magamat_bamulom
- Méz:  http://www.maveg.hu/posts/a-mez-keseru-valosaga/
- Tej: https://zoldella.blog.hu/2018/06/15/9_teny_amit_a_tejipar_nem_akar_hogy_megtudj
- Interjú a híres vegán aktivistával: https://veganorigo.com/hu/articles/interju-bonifert-annaval-a-vegan-allatvedelemrol/

Hasonlóképpen az előzőben boncolgatott témához, még mindig ugyanabban a hullámban vagyok, így folytatom az olyan témák elemzését, amelyeknek szorosan ehhez kapcsolódnak.
Sosem értettem, hogy miként tud az élet akkora kontrasztokat alakítani az ember viselkedésében és hozzáállásában, mint ami esetemben, és tapasztalataim alapján sok ismerősömnél is megnyilvánult az évek során szinte bármivel kapcsolatban, ezért mindig is nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi okozhatja ezt a jelenséget.

Ha begépeljük a motiváció kifejezést mindenki kedvenc keresőjébe, leginkább olyan találatokkal szembesülünk amelyek idézeteket, motiváló mondatokat, tippeket tartalmaznak, minimális magyarázattal a bevezetésben. Legtöbb az iskolai vagy munkahelyi eredmények felturbózásában hivatott segítséget nyújtani, de sokuk foglalkozik a kicsivel erősebb életuntság, és depresszió közeli állapotokból való kikecmergés elősegítésével. Nagyon sok szó esik arról, hogy munkahelyen mivel lehet motiválni az alkalmazottakat, és mennyire fontos egy olyan főnök aki erre képes, illetve hasonlóképp a tanulás esetén is, ahol a tanárnak kell rendelkeznie bizonyos képességekkel a diák érdeklődése fenntartása érdekében.
Azonban jelen esetben nem ebbe az irányba megyek el, hanem maga a folyamat személyenkénti különbözőségének okai felé, illetve a következő kérdések felé:

Mitől különbözik ennyire személyenként a motiváció mértéke, miért van az, hogy egyesek bármiféle ellenérzés vagy nehézség nélkül tudnak véghezvinni bizonyos feladatokat, beletörődve abba, hogy ezt most végig kell csinálni, míg mások kínszenvedések közt őrlődnek még azokkal a kötelezettségekkel is, amelyek szorosan kapcsolódnak álmaik beteljesítéséhez? Miért tűnik úgy, hogy vannak akik sikerre születtek és minden arannyá válik a kezük alatt, míg sokan csak bukdácsolnak és sikertelenséget sikertelenségre halmoznak?

Mint egyéb más területeken is, itt is egyértelmű, hogy nagy különbségek tapasztalhatóak egyénenként, amelyek akár szervi okokra is visszavezethetőek. Az alábbi rövid cikk egy Oxfordi kutatást fejt ki, ami MRI-n keresztül vizsgálta különböző motiváltsági szintekkel rendelkező egyedek agyműködését, és a vizsgálatok alapján a legfőbb megállapítás az, hogy a "lustább" emberek agyában a bonyolult feladatok megoldásánál a lejátszódó folyamatok kevésbé hatékonyak, ezért fokozottabb agyi működésre van szükség azok elvégzéséhez, és más területet is szükségesek bevonni hozzá. Azaz jóval nagyobb megerőltetésre van szüksége ahhoz, hogy nekilásson, az ellenkező csoport képviselőjével szemben. Ezt én leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor munka közben több elvégzendő feladat közül először minden esetben a könnyebbet választja a kevésbé vállalkozó szellemű delikvens, és a bonyolultabb, fárasztóbbakat addig tolja, amíg netalántán még arra is van esély, hogy egyszer már nem is kell megcsinálni. Sokkal kevésbé "jó érzés" nekiállni egy nehezebb feladatnak, mint az egyszerűbbeknek.
A motivált és motiválatlan egyedek agyának elülső részében mutatott eltérések arra engednek következtetni, hogy valóban biológiailag nagyobb erőfeszítésre van szüksége az utóbbiaknak az életben való boldoguláshoz, és ez nem egy olyan folyamat amit meg lehet magyarázni azzal, hogy csak szimpla hozzáállás kérdése.
Habár a vizsgálatban csak 40 ember vett részt, és 2015-ben zajlott, ez volt az első olyan alkalom, hogy a motiválatlanságra biológiai okokat is felfedeztek, és nem feltétlenül az attitűdhöz kötötték. 

(Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20151124-motivaciohiany-pszichologia-agyi-mukodes-alzheimer-kor-lustasag-neurologia.html
eredeti: http://www.ox.ac.uk/news/2015-11-13-brain-structure-may-be-root-apathy-0 )

Ez persze nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk és attól a gondolattól elkényelmesedve megvonhatjuk a vállunkat, hogy márpedig lustaságunknak már bizonyított tudományos szervi oka van, hiszen ez csak azt magyarázza, hogy másokhoz képest, azaz egy bizonyos értékhez viszonyítva egyeseknél miért érzékelhetőek különbségek viselkedésünk ezen aspektusával kapcsolatban.

A motiváció tárgyalásakor egy fontos és elhanyagolhatatlan tényező a jutalmazás kérdése, hiszen mivel mással tudnánk fenntartani a motivált állapotot, mint a jól elvégzett munka örömével, és a cserébe járó pozitív juttatásokkal. Az operáns kondicionálás a kezdeti viselkedéselemzés egyik fontos ága, melynek lényege, hogy az egyén a cselekvéseiből vonja le a következtetéseket és ezt építi a tanulási folyamatba, azaz a viselkedést követő reakciókból tanul, azokból dönti el, hogy később megismétli-e a bizonyos cselekvést.
Ennek három fő csoportja van, a pozitív megerősítés, a negatív megerősítés, és a büntetés. Pozitív megerősítésnek tekinthetünk bármilyen jutalmazás alapú rendszert, a negatív esetén a kiváltó inger megszüntetésére kerül a hangsúly, a büntetés pedig magába foglal minden olyan alkalmat, amikor a helytelen viselkedés ellenében szidás, megvonás vagy retorzió jár.
Sokáig úgy tűnt, hogy viselkedésünk alapjait, és ezzel együtt motivációink nagy részét ezen tényezők határozzák meg, de sok más azóta lefolytatott kutatás mellett többek közt egy gyerekekkel végzett kísérlet sem feltétlen támasztotta alá ezt az állítást.
Két pszichológus Lepper és Greene a pozitív megerősítés területén végzett felmérést gyermekekkel, melynek során bizonyos fejtörők megfejtése után egyeseket megjutalmaztak, míg mások a megoldásért nem kaptak cserébe semmit. Amikor újra sor került az egyébként érdekes fejtörők megoldására, azok akik jutalmat kaptak kevésbé foglalkoztak a megoldással, mint akik nem, mert értelmezésük szerint a jutalom következtében már nem voltak izgalmasak a feladatok. Azaz éppen az a belső motiváció veszett el, amit az elvárt jutalom irtott ki a gyerekekből, azokkal szemben, akik csak szimplán a megoldás kedvéért kezdtek neki fáradozásaiknak.
Ez a kísérlet sok olyan esetet megmagyaráz, amelyben a vezetőség értetlenül áll a jól fizetett alkalmazott  felmondásakor, vagy az elkényeztetett gyerek hisztériarohama alkalmával, amikor az eddigiekkel ellentétben nem használ a jól bevált édesség, vagy megvásárolt játék.
Vajon mi a magyarázata ennek a jelenségnek, amikor a logikus elme következtetése alapján a pozitív megerősítésnek mindenképp pozitív hatást kellene kiváltania?
Ugyanígy a büntetés alkalmazása is helytelen reakciót válthat ki, amikor az egyének a megfelelő viselkedésforma alkalmazása helyett egyéb kibúvókat keresnek azok elkerülése érdekében. Mint a megrögzött gyorshajtó, aki illegális védelmet szereltet az autójába, vagy a szemétdíjjal megbüntetett városlakók, akik onnantól szintén illegális szemétlerakóknál hagyják hulladékukat.
(Forrás: Louise Deacon: Pszichológia)

A következő mérvadó kérdés, sok helyen látott összehasonlítási alap kérdése, ami fejlődő fogyasztói társadalmunk, és a legfőképp fiatalabb generációk legnagyobb problémája. Nehéz úgy elégedetten létezni az életünk során, hogy közben nap mint nap szembesülünk mások kiemelkedő zsenialitásával, és ebben a tömegmédia térhódítása sem volt kifejezett segítségünkre. Manapság már akaratlanul is újonnan felfedezett tehetségekre bukkanunk, akik 10-13 évesen olyan dalokat énekelnek el, amikhez nekünk hosszú évek gyakorlással eltöltött kemény munkája is kevés volna, fiatal felfedezőkre, vállalkozókra, akik korszakalkotó ötleteikkel és kitartásukkal jóval megelőzik a korosztályukat. Ezek a különleges személyek korántsem olyan különlegesek, hiszen a történelemkönyvben az évszázadok során is felfedezhettünk már hasonlókat, viszont a legnagyobb különbség azóta a megnövekedett népességben mutatkozik, valamint a határtalan fejlődés által létrejött eszközökben. Mivel a Föld össznépessége az elmúlt évszázadokhoz képest megsokszorozódott, és az információ megállathatatlanul áramlik, ezért sokkal több ilyen tehetséggel szembesülünk, különböző csatornákon át nap mint nap kapjuk bele az arcunkba, ezzel aláásva egyébként sem a tetőpontján ágaskodó önbizalmunkat, alkotókészségeinket.
Másokkal összehasonlítva saját képességeinket és lehetőségeinket abba a csapdába eshetünk, hogy elértéktelenítjük azt amivel rendelkezünk, és próbálkozásainkat merő kapálózásnak vélhetjük, hiszen ezrek nálunk sokkal jobban teljesítenek benne.

Ezen kívül Karen Horney már a 30-es, 40-es években felfedezte azt a hatalmas ellentmondást amely az egyén szabadsága és tényleges korlátai között van. A második világháború körüli változások és a jólét kialakulása következtében a társadalom állítja az egyénről, hogy csak és kizárólag saját akarata és döntései határozzák meg a sorsát, független és szabad, és ha megerőlteti magát, hatékony, energikus és motivált, mindent elérhet amit csak akar. Azonban a valóság teljesen mást takar, legtöbbünk számára korlátozottak ezek a lehetőségek, ha jobban megnézzük a szülői behatáson keresztül a foglalkozás megválasztására, az adott környezet befolyásoló tényezőin át az anyagi kérdésen alapuló szabadidő eltöltésének módjain kívül még temérdek olyan hatás érvényesül amelyek meghatározzák lehetőségeinket. Azonban ez a kettősség azzal a következménnyel jár, hogy a gyerekkortól kezdve folyamatosan sulykolt határtalan lehetőségek tárháza a teljes tehetetlenség érzésével vetekszik.
Hiszen bármit elérhetünk az életben, de valami mégis folyton az utunkat állja, és visszaránt azon korlátok közé amelyekbe beleszülettünk.
(Érdekes de ezzel az elmélettel igen sok pontban mutat hasonlóságot a manapság elterjedt Y generációs gondolatmenet, amely 60-70 évvel később, de végtére is ugyanezen elvek közt nevelkedett korosztály megváltozott hozzáállását részletezi)

Ezen utolsó két aspektusán szükséges minden megrekedtnek mélyen gondolkozni, mielőtt önostorozásnak vetné alá magát, hiszen sem a másokhoz való folyamatos hasonlítás, sem pedig a potenciálisan fennálló lehetőségeken való rágódás nem vezet abban előre, hogy elérjük azt amit szeretnénk. Az pedig egy további kiaknázatlan probléma, hogy mi az amit VALÓBAN mi, mint kifejlődött igényekkel és személyiséggel rendelkező egyének szeretnénk, nem pedig az amit a média, a szüleink és a társadalom elvárásai sulykolnak belénk.
Véleményem szerint a korábbi jutalmazásos rendszeren alapuló kísérletben is legfőképp azért voltak kevéssé érdekeltek a megjutalmazottak, mert maga a honorálás is egy bizonyos elvárást prezentált feléjük, és úgy vélem, a motiváció egyik legnagyobb gyilkosa nem más mint az elvárás.
A töménytelen mennyiségű elvárás, amit családunk, környezetünk, a média és kultúránk sugároz  felénk, elhitetve velünk azt, hogy kiemelkedő eredmények nélkül szart sem érünk, hogy mindig csak egy út van, a felfelé és előre.
Egyáltalán nem lenne elvárható, hogy annyi területen remekeljünk, amit akár a reklámok támasztanánk elénk, hogy a napunk mind a 24 óráját kihasználjuk, hogy nőként a teljes munkaidős álláson kívül gyerekeket neveljünk, és patika háztartást vezessünk, de közben bombázók is maradjunk, különben a férj elveszíti érdeklődését. Dolgozzunk, kiránduljunk, valósítsuk meg önmagunkat és közben minden kritériumnak feleljünk meg amit a 21. századi életforma elvár tőlünk.
Ilyen keretek közt korántsem meglepő, ha gyakran motiváció nélkül találjuk magunkat, hiszen nincs az az erőforrás ami ezt a sok elvárást fedezi, és ennyi mindennek képes megfelelni egy időben. Rengeteg élet, hosszú évek mennek rá, hogy emberek tömkelegei felesleges energiákat ölnek bele olyan tevékenységek hajszolásába, amik után végtére ki előbb ki utóbb rádöbben, arra, hogy őt egyáltalán nem ilyen célra tervezték.

Ezen problémák kiküszöbölésére a legjobb módszer az lehet ha mások majmolása, irigylése, magunk velük való összehasonlítása és sémák elvakult követése helyett arra szentelnénk energiáinkat, hogy saját magunkat megismerjük, kitapasztaljuk adottságainkat, lehetőségeinket, és ezeket összevetve mérlegelnénk azt amit túlságos erőfeszítés és énünk megnyomorítása nélkül képesek lennénk elérni. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy belenyugodva középszerűségünkbe a kisujjunkat nem érdemes megmozgatni azért, hogy változást érjünk el, mert "úgysem sikerül", hiszen az a másik véglet, de semmiképp nem kifizetődő a magunk útjai helyett folyton a másét lesni, és olyan életet leélni, amelyben vadásszuk a motivációt azon tevékenységek elvégzéséhez, amelyeket valójában a hátunk közepére sem kívánunk.

Linkek, cikkek érdekességek, könyvajánló:
- https://www.origo.hu/tudomany/20151124-motivaciohiany-pszichologia-agyi-mukodes-alzheimer-kor-lustasag-neurologia.html
- http://www.ox.ac.uk/news/2015-11-13-brain-structure-may-be-root-apathy-0
- Louise Deacon: Pszichológia
- Karen Horney: A neurotikus személyiség napjainkban
- http://www.magyarpedagogia.hu/document/Nemeth_MP984.pdf

Sokak számára ismerős a címszereplő mondat, és épp ezen jelenség következtében jutottam el oda, hogy a soron következő bejegyzést ennek a kérdésnek szenteljem.
Amióta elindítottam ezt a felületet, témakörök százai villantak fel a gondolataim közt, olyan fontos és mérvadó kérdések, amiket többféle megközelítésből, és valóban érdekes módon lehetne prezentálni. Ezeket fel is jegyeztem, és többe bele is kezdtem a legutolsó, cikk óta, azonban azt vettem észre, hogy az építő gondolatok és a motiváció teljes mértékben cserben hagyott.

Valószínűleg nem ismeretlen az az érzés, amikor az ember szeretne valamit megcsinálni, mondjuk egy iskolai házit, vagy egy ránk bízott fontos munkahelyi feladatot, de az elvégzése előtt és alatt, olyan elűzhetetlen, kellemetlen érzések, és teljes üresség járja át, ami ellehetetlenít bármiféle koncentrációt és alkotó munkát.
Az elmúlt hónapok alatt amelyeket sűrűn szőtt át sötétség és hullámok, sokat gondolkoztam a világról, magamról, a mutatott viselkedésről, és kapcsolatokról akár a saját, akár a külvilág irányába. Rájöttem, hogy rengeteg mindent nagyon rosszul csináltam éveken keresztül, de talán a legtöbb probléma a hozzáállásommal kapcsolatban adódott, nem csak másokkal, de saját személyemmel szemben is. Éveken keresztül hagytam, hogy olyan jellemvonások uralkodjanak felettem, amelyek csak azokat voltak hivatottak elfedni amiket a legjobban utáltam magamban, de csak még többet ártottak, mert ezzel csak ellentmondásba keveredtem a két kontrasztos álláspont között, és ezen kívül mindenkit félrevezettem valódi személyiségemmel kapcsolatban.
Ezen konkrét példákat tervezem majd bővebben kifejteni, hátha bárki számára hasznosnak bizonyulnának ha hasonló helyzetben találja magát, de jelenleg csak érintőlegesen említeném meg.
Itt például az erősen neurózisra utaló egyértelmű szorongásokat, amelyek végül a fent említett végkifejletbe torkolltak. Ugyanis a neurotikus személy a valódi énje által diktált alapvető szorongások következtében idegenedik el saját valójától, mivel azt értéktelennek és alkalmatlannak tartja, és erre egy idealizált képet dolgoz ki magáról, melyek mellett sikert és dicsőséget próbál bezsebelni. Azonban a kényszeres és kielégíthetetlen neurotikus szükségletek sorozatos kudarcokkal járnak, amelynek következménye az egyre nagyobb öngyűlölet. A folyamat végül körként fejeződve a végtelenségig ismétli önmagát, hiszen az újabb adag önutálat tovább hajszolja a kényszeres törekvéseket.(Karen Horney, 1937)
Így történt esetemben az, hogy a végletekig szerencsétlen, és a szociális helyzetekhez, kapcsolatépítéshez teljességgel analfabéta képességeimet gőggel és leszarom attitűddel próbáltam palástolni. Az esetek 90%-ban nem tudtam, hogy mit kell egy adott társadalmi szituációban mondani, hogyan kell viselkedni, ezért a legegyszerűbb az volt, hogy ezzel, valamint szarkasztikus, és esetenként bunkóra sikeredett de viccesnek készült megjegyzésekkel tereltem el a figyelmet valódi hiányosságaimról. Mindig rettegtem attól, hogy egyszer kiderül, hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok, és nevetség tárgyává válok, nem beszélve a kínos szitukról, amik képesek voltak napokon, heteken vagy akár hónapokon keresztül visszajárni, és újra meg újra lejátszódni, minden alkalommal ugyanazokat a szörnyen kellemetlen érzéseket felidézve. Mivel olyan képességekkel születtem, hogy elsőre soha semmi nem sikerül jól, ezekben életem során számos alkalommal volt részem, éppen ennek köszönhető, hogy szinte az összes létező sportot, táncot, tevékenységet kipróbáltam, de mivel mindegyikben a kezdetekben 0 tehetséget mutattam, korán abbahagytam attól tartva, nehogy röhejes próbálkozásomon nevessen a környezetemben mindenki. Valamint a folyamathoz még az is hozzátesz, hogy ilyen esetekben az ismerősök körében látott sikereket látva duplán íródik a megfigyelő számlájára jelentéktelensége és hiányosságai, mivel hatalmas elvárásai falai mögül leskelődve csak annyit fog fel, hogy mások mindig mindenben remekelnek, csak ő az, akinek keserves szenvedés bármit elsajátítani.
Az ilyen helyzeteket is egyszerűen azzal próbáltam megoldani, hogy a pofára eséstől rettegve hamar feladtam, elhitettem magammal, és másokkal, hogy nem is érdekel, amúgy is baromságnak tartom. Ezek persze a későbbiekben szinte minden alkalom után visszatértek, mint potenciális elszalasztott lehetőségek.

Az önárulásnak végül (többek közt) teljes önképzavar lett a végeredménye, amire rátett egy lapáttal a szintén neurotikusokra jellemző borzasztóan túlzó attitűd, a konfliktusok jelentőségének olyan mértékű felfokozódása, ami minden kielégítő megoldást ellehetetlenít. (Horney 1937) A konfliktusokon kívül az élet összes nehézsége fokozott súllyal helyeződik az erre hajlamosakra, aminek végeredménye az a híres érzés, miszerint a világon semmi sem jó, egy adott konfrontáló helyzetre nem létezik tökéletes megoldás, mert valaki minden eshetőségben sérül.
Nem sok olyan kisebb vagy nagyobb döntéshelyzetet tudok visszaidézni a múltból amikor úgy alakult a végkimenetel amellyel meg lettem volna elégedve, ha mégis úgy végződött az eset ahogy én szerettem volna, mindig találtam benne kivetnivalót. Eddig abban a hitben voltam, hogy ennek oka egy beteges módon elégedetlen alaptermészet, de mélyebben beleásva a témába világossá vált, hogy helytelen beidegződések, és akár egy kialakult neurózis állhat a dolog hátterében.
Az ilyen emberek számára a mindennapi élet bármilyen mértékű nehézségei mellett a döntések jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen mindenki számára a tökéletes képében kívánnak tetszelegni, de közben megannyi elferdült jellemvonásuk folyton eltéríti őket erről az útról, ezzel fenntartva egy állandó érvényű folyamatos belső szorongást.
Ez a szorongás az ami megbénít, ami a rossz válaszokat adja, amely azt eredményezi, hogy még ha minden oldalról egyértelműnek tűnne a megoldás, akkor is számtalan egyéb oda nem illő körülményt behozva a végtelenségig túlbonyolít egy kérdést, addig amíg vagy semmilyen, vagy nem megfelelő reakció lesz a végeredmény.

Hogyha nem sikerül kilépni a folytonos körforgásból, vagy az egyén teljesen képtelen az önreflexióra, akár halálunkig is végigjátszhatunk egy ilyen életet, szenvedve a folyamatos fennakadásokkal, és alárendelve magunkat a külvilág és környezetünk hatásainak, elvárásainak.
Az elvárások amelyek belekényszerítik döntésképtelen énünket olyan életvitelbe, ami tökéletesen ellentéte annak, amit valójában élvezni tudnánk, ami valójában köze lenne ahhoz, akik igazából lennénk.
Végigcsináltam a gimnáziumot mert azt mondták, a főiskolát mert azt mondták, közben többször belehaltam, mert világ életemben gyűlöltem a tanulást, és közben dolgozni is elkezdtem, hiszen a pénz nem hullik az ölünkbe magától. Felépítettem magamnak azt az életet amit elvártak tőlem, követtem a viselkedésmintákat amit a társadalom diktál, és a kicsapongások és végletek után megpróbáltam olyan szintekre formálni a személyiségemet ami mindenki számára tökéletesen elfogadható, beleszorítja azt a furcsa szerzetet a normák keretei közé aminek születtem, és akit mind én, mind a környezetem erőnek erejével próbált elnyomni. 
Aztán az egyik nap felkelve nem értettem,a tükörből ki néz vissza rám, és miért érzi olyan elmondhatatlanul üresnek, keserűnek és semmitmondónak magát. Végül az i-re a pontot az a személyiségelemzés tette fel, amit teljesen véletlenül kaptam anyámtól magamról, és ami pont azokat a vonásokat mutatta, amikhez valójában semmi közöm nem lenne, csak mesterségesen kerültek rám, és minden erőmet bevetve kellett a külvilág felé prezentálnom, hogy annak a fajta életnek és színvonalnak a része legyek, amiről eddig mindenki azt állította hogy ez kell, ahhoz hogy legyél valaki.

Emiatt döntöttem úgy, hogy megváltoztatok mindent és befejezem azt, hogy annak szentelem magam amit eddig kényszerből csináltam, azért, mert egyrészt nem tudtam eldönteni mit szeretnék, és hagytam, hogy mások döntsenek helyettem, másrészt gyávaságom miatt féltem kilépni a megszokott sémák közül, amelyet elbaszott társadalmunk támaszt elénk.
Viszont ez korántsem olyan egyszerű folyamat mint ahogy így leírva tűnik.
Mert mi van akkor, ha ezek a sémák egyszerűen nem engednek szabadulni? Mi van, ha a megvalósítás olyan akadályokat gördít, amelyeket nem lehet ugyanezen elveket követve leküzdeni, mert akkor megint olyan irányba vinnék a cselekvést, ami olyan szinteken nem megfelelő, hogy minden eddigi építményt romba dönt? Mi van akkor, ha azok az emberek, főleg a fontosabbik része azokat a jellemvonásokat várja el amelyeket épp elengedni szeretnék?

A folyamatosan felmerülő kérdések és állandó kétely azzal kapcsolatban, hogy vajon mi a megfelelő döntés, visszarángat az eredeti lelkiállapotba, és gátolja a szabad energiák áramlását, blokkolja azokat a részeket amik épp csak szerettek volna a felszínre kerülni. Pedig egyértelmű, hogy ennek kell lennie az egyetlen és helyes megoldásnak, mivel kutakodásaim során derítettem fényt arra is, hogy a kicsapongások is annak az elnyomásnak köszönhetőek, ami a valódi ént próbálják leküzdeni, aki szükségletei kielégítésének hiányában kényszeresen végletekbe menekül, esetenként különböző tudatmódosító szerek kíséretében. Az ezekből adódott múltbéli helytelen döntések súlya tovább fokozza a kétes állapotot, minden mi megtörne vagy megtört már valaha ugyanazon intenzitással képes visszatérni, és ellehetetleníteni a racionális gondolkodást.

Mivel minden kezdet nehéz, és az élet folyása sem fogja ölbe tett kézzel várni azt amíg talpra állunk, az egyértelmű volt, hogy nem lesz sétagalopp ez a folyamat, de jelenleg épp megint egy olyan hullámvölgy alján tartózkodom, amely erősen próbál eltéríteni, és akadályok gördítésével kizökkenteni, de egyelőre még bizakodóan állok a procedúra előtt. 
Mindenesetre bárkinek aki hasonló cipőben jár, sok kitartást kívánok, és lelki erőt ahhoz, hogy ilyen vagy ehhez hasonló élethelyzetekben ne azt a könnyebb utat válassza, amely a leggyorsabb megoldást hozná.

Végezetül magamtól idéznék egy régi irományt, betekintést mutatva azok számára akik értetlenül állnak az ehhez hasonló lelki problémák és gyengeségek előtt. Több mint 6 évvel ezelőtt írtam, leginkább azután az élet után vágyakozva amiben jelenleg élek. Elgondolkodtató.

"kifejezésképtelenségem ünneplését beköszönöm. kellemes szembesülés pillanata a rádöbbenés, hogy hónapok óta nem jöttek értelmes gondolatok, vagy ha jöttek, szavakba öntése pillanatában izzadó kéz, megránduló gyomor emlékeztet arra, hogy nincs is gondolat.
igazából ez nem is probléma, a konkrét világ beszippant, úgy érzem nincs az a mondatszerkezet ami visszaadná a belülről üvöltő maszlaggá vált ürességet.
létezhet, hogy valami annyira nincs, hogy a sok nincs összegyűlve maga alá temet, maga alá gyűr nap mint nap fojtogat addig amíg beleőrülve véget nem ér a folyamatos hajsza?
úgy érzem teljesen értelmetlen minden mondatom, úgy érzem ami bennem van annyira maszlag, annyira túl konkrét, hogy kifejezése fizikai fájdalmat tud okozni. a problémák sorolása idegtépő, visszaolvasva inkább savat a szembe, így marad végeként a beszorítás. beszorítás oda ahol a túl nagy üresség kiszorít mindent nem enged be semmit.
mások kifejezőképességét látva úgy érzem tennem kell valamit, ki kell adnom magam mert különben a felgyülemlett semmi-minden ugrásra kényszerít. de elakadok. elakadok, megállok, visszanézek gondolkozok.
gondolkozok az évemről, vicces minden decemberében "ez az év volt a legrosszabb, a jövő remélem jobb lesz", kíváncsian várom a rossz fokozódását.
tulajdonképpen mi a "rossz"? szubjektivitása akkora méreteket ölt, napokig itt ülhetnék ezt taglalva. rossz az ami kellemetlen érzéseket kelt bennem. tehát az is rossz, ami pillanatnyi öröm után, később rossz érzéseket hoz?
valakinek a hiánya, valaminek a hiánya rossz, még ha rádöbbentet, legalább ÉRZEL. mi értelme érezni, ha a jó érzések elhalnak, a rossz érzések átveszik az uralmat, besároznak, ledöntenek, emlékek záporát zúdítva, míg minden jó érzés egy elhalványult ponttá alakul, egy apró reménysugárrá, amely épp elegendő arra, hogy reggel felkelj, de arra már nem, hogy ne várd sóvárogva azt a pillanatot, mikor már nincs szükséged, nincs lehetőséged a felkelésre.
nem a nem érzés öl meg. a szépen szerkesztett mondatok, taktusok, érzések kifejezésének látványa a fülembe ordítva közli semmiségemet. a semmiséget amit csak az eufórikus tudatállapot felejtet. az állapot mely "rossz" döntéseket hoz, rossz döntéseket amelyek csak másnap válnak azzá. a fájdalmas józanodás, az újabb emlékek amelyek az előző emlékeket voltak hivatottak felejteni nevetve vetik szemedre továbbra is fennálló semmisségedet, felesleges létezésed minden elbaszott pillanatát." (2012 december)

Könyvajánló:
- Karen Horney: A neurotikus személyiség napjainkban (1937)

Ahogy az előző bejegyzésben ígértem, ebben a részben elmesélem saját élményemet és találkozásomat a szaporítótelepek valódi szörnyűségeivel.
Már előtte is nagyjából tisztában voltam azokkal a körülményekkel amiket eddig részleteztem, de hogy valójában hogy néz ez ki, és miként zajlik, csak akkor rajzolódott ki előttem pontosan, mikor személyesen is részt vettem benne. Persze nem magáról a telepről és annak felszámolására gondolok, mert azt sajnos/szerencsére magam is csak képekben láttam, úgy érzem, hogy képtelen lennék feldolgozni, ha valaha élőben kellene szemtanúja lennem ekkora mértékű szenvedésnek.

(2016 február karcagi szaporítótelep felszámolásakor készült képek
forrás: Állatvédőrség Facebook oldala /cikk végén link/)

Még mielőtt elébe mennék az eseményeknek, kezdem a legelejéről a történetet. Mikor összeköltöztünk a barátommal egyértelmű volt, hogy az addigra már 5 éve velem élő kiskutyám bárhova is megyünk velünk jön, és nagy örömünkre sikerült is egy olyan albérletet találnunk a belvárosban, ahol erre volt lehetőség. Azonban mivel előtte anyám kutyáival együtt laktunk és ő velük együtt volt otthon addig amíg mi munkába voltunk, egy idő után kellemetlenül éreztem magam attól, hogy 8-9 órákat teljesen egyedül tölt az üres lakásban, addig amíg letelnek a hosszas munkaórák, és haza is érkezünk. Így rövidesen megfogalmazódott a fejemben az elképzelés, hogy egy társat kellene mellé fogadnunk, akivel talán nem lenne olyan magányos, vagy hosszadalmas a várakozással eltöltött idő. A sors nem sokat váratott magára, az Állatvédőrség, akinek munkásságát már évek óta figyelemmel kísértem, és amikor volt rá lehetőségem próbáltam támogatni is, pont ezen gondolatok befészkelése után tett ki közösségi oldalára egy felhívást, ahol sürgősen ideiglenes befogadókat kerestek egy épp felszámolás alatt lévő szaporítótelepről mentett kutyák számára. A telepen máltai selyemkutyákat és yorshire terriereket szaporítottak.Ezen a ponton közbeszúrva még egy kicsit visszaugorva az időben elmesélném, hogy addigra miért vált számomra teljesen evidensé, hogy csak örökbefogadással keresünk magunk mellé új családtagot.

A legelső kutyánk megérkezésekor 10-11 éves voltam, anyám egy teljesen átlagos munka/iskolanap után egy hihetetlenül édes szőrgombóccal állított haza, akitől mindenki a családban elolvadt, és tündéri természetének köszönhetően pillanatok alatt szerelembe estünk belé. Elméletileg shih-tzu volt a fajtája, és a Boráros téren (vagy ehhez hasonló megbízható helyen) egy földre tett ketrecből árulta őt és testvéreit "gazdájuk". Lilinek neveztük el, és abban a cseppnyi együtt töltött időben amit neki szánt az élet ezen a Földön, ő teljes lényével kifejezte azt a szeretetet amivel gondoskodásunkat próbálta meghálálni, és azt, hogy kitartóan küzdöttünk érte, amikor kiderült hogy parvovírusa van. Sajnos hiába adtunk bele mindent, csak pár hét boldogsággal ajándékozhattuk meg egymást, gyenge és fiatal szervezete nem bírta leküzdeni a betegséget, amely védőoltással és megfelelő odafigyeléssel teljesen elkerülhető lett volna.
Miután átéltük ezt a tragédiát és a vele járó fájdalmakat, úgy döntöttünk, hogy ennél megbízhatóbb helyről választjuk ki következő családtagunkat, de mivel nagyon kezdők voltunk a témában ismét egy mára már nagy valószínűséggel szintén szaporítónak minősülő, de "legalább" a hobby és nem ipari szintet űző, és egészségesebb körülményeket fenntartó helyről vásároltunk. Újbóli boldogságunk sem tartott sokáig, mert egy szerencsétlen kis baleset és annak gyógyítása érdekében elkövetett máig is tisztázatlan, de feltételezetten orvosi műhiba, és a kutya veleszületett idegrendszeri érzékenységének következtében csak 3 évet tölthettünk együtt. Utána szintén hasonló Jófogásos helyről kerestünk új kutyust, emlékszem, hogy mivel pont a szülinapom előtt következett be az újbóli tragédia, még én kutattam fel a potenciális helyeket, és az egyetlen ajándék amit kértem, az annak az ígérete volt, hogy ne kelljen tovább elviselnünk azt a kínzó némaságot, és ürességet ami egy háziállat távozásakor uralja a házat, Az új jelentkezőknél már nem bíztuk a véletlenre, rögtön két családtagot üdvözölhettünk, hogy ne legyenek sokat egyedül. Megjegyezném, hogy családi kutyák révén mindenki szeretetét feltétlenül élvezték, de vagy a fajtájukból következő, vagy a túlzásba vitt kényeztetés miatt kialakult túl előnyös pozíciójuknak köszönhetően mindig nagyon öntörvényűek voltak, és hiába próbáltam őket tanítani, nem volt egyszerű dolgom makacsságuk miatt.
Majd teljes fordulatot vett velem a világ mikor egy fagyos téli napon megérkezett életembe A Kutyám, akit apám talált az országúton caplatva, télen, vizesen, átfagyva, hosszú és csapzott bundával. A mai napig fel tudom idézni azt a pillanatot mikor az autóba nézve megláttam, és tekintetünk találkozott. Eleinte nem is hozzám ragaszkodott, hanem az őt megtaláló, és megmentő személyhez, azaz apámhoz, de neki szokatlan és zavaró volt az ilyen jellegű rajongás, így végül nálam kötött ki, akinek a lehető legjobbkor érkezett az életébe egy ennyire önzetlen és szeretetreméltó társ. 17 éves voltam és már javában úton voltam a lejtőn, tele a hormonok és összezavarodott elmém bajai, és rosszabbnál rosszabb döntéseim hálójában.
Nem könnyű szavakba önteni azt a mértékű szeretetet amit tőle kaptam, és habár legrosszabb éveimben volt velem, reménykedem, hogy sikerült visszaadnom neki belőle valamennyit. Nem mondom, hogy egyszerűnek volt mondható az élet vele, mert sok olyan jellemvonással rendelkezett amik lemondásokkal jártak, azokon kívül amit maga egy kutya tartása megkíván, gondolok itt egyes viselkedési problémáira. Azonban ezeket odafigyeléssel és különböző technikákkal, valamint nyugodt légkör megteremtése mellett minimálisra tudtuk csökkenteni, és végtére eltörpültek azokhoz a boldog pillanatokhoz képest amiket hozott az életünkbe egyediségével és elragadó személyiségével.
Mindezen tapasztalatok birtokában eszem ágában nem volt tenyésztőtől társat választani mellé, így jutottunk el ahhoz a bizonyos Facebookos poszthoz.

Hirtelen történt az egész folyamat, talán egy szerdai napon küldtem el a jelentkezést, mint ideiglenes befogadásban való segítségnyújtó, és a következő napon már kaptam is a telefont, hogy mehetünk. Emlékszem épp egy előadásra volt jegyünk estére, ezért csak másnap tudtunk menni, ilyenkor mindig eszembe jut a véletlenek játéka, simán lehet, hogy minden teljesen máshogy alakul, akár egy teljesen más kutya került volna hozzánk, ezzel megváltoztatva a történések folyamát, ha aznapra épp nincsen semmi elfoglaltságunk.
Pénteken este munka után érkeztünk meg a rákosligeti állatorvosi rendelőbe, ahol már második vagy harmadik napja zajlott a maratoni fürdetés, nyírás, orvosi ellátás, a telepről elhozott 33 kutya körül, amelyek különböző szervezet között lettek felosztva. Magán a telepen összesen 73 kutya volt borzasztó körülmények közt tartva, gondozatlanul, a saját ürülékükben élve.

(2016 február karcagi szaporítótelep felszámolásakor készült képek
forrás: Állatvédőrség Facebook oldala /cikk végén link/)

Mikor megérkeztünk nem tudtuk mire számíthatunk, mert még soha nem volt részünk hasonlóban, de addigra már nagyjából elült a vihar és a végére értek a tennivalóknak a folyamatban résztvevő személyek. Akiket szeretnék ismét külön hangsúlyozni, ahogy az előző részben is tettem, hogy addigra már biztosan munkaidőn kívül voltak, önkéntes alapon, fáradozásaikért 0 ellenszolgáltatást várva, csak és kizárólag azért, hogy ezek a szerencsétlen állatok akik eddig életüket nyomorúságos körülmények közt élték, végre elindulhassanak egy olyan út felé, ahol nem csak nélkülözés és szenvedés vár rájuk.
Az adataink felvétele után egy kis szobába vezettek minket, ahol egy nagy nyitott ketrecben 3 kiskutya várakozott, akik közül az egyik az ajtó nyitásakor felkelt, és gyorsan bármiféle kérés vagy instrukció nélkül az érkezők elé, azaz mielénk szaladt.
Ekkor már tudtuk, hogy ki lesz az akivel távozni fogunk.
A szobában található másik két kutya közül egyébként az egyik olyan durván antiszociális volt, hogy nem lehetett megközelíteni, azonnal támadott és harapott. Elképzelhetjük, hogy ő vajon miket élhetett át eddigi szerencsétlen élete során?!
Mikor minden papírt elintéztünk és a kezembe vettem az alig 3 kilós kis testet, elindultunk hazafelé. Olyan könnyű volt, alig volt rajta hús, az összes  bordája, a gerince látszódott, és teljes rettegéssel és beletörődéssel nézett a jövőbe. Nem tudta, hogy jó következik, apró kis egzisztenciája, csak azzal a mérhetetlen reménnyel, szeretettel és elfogadással tekintett a világba, amit az ilyen kiszolgáltatott lények élnek meg, akik senki másra nem számíthatnak, csak arra, hogy egy jóérzésű embert sodor eléjük az élet.
Itt még egy fontos jelenetet említenék meg, amire a mai napig szégyennel gondolok vissza, és ami annyira meggondolatlan tett volt, hogy már csak azért is elmesélem, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson hasonló szituáció esetén. Mikor hazaértünk a belváros közeli lakáshoz, a mögötte levő parkban úgy gondoltuk, hogy a kutyák még végezzék el a dolgukat felcuccolás előtt, és letettük őket a nagyon kis mértékben elkerített füves részen, úgy, hogy a frissen mentett kiskutyán semmilyen póráz nem volt. Ha valami ebben az orbitális mértékű elkövetett baklövésben rosszul alakult volna, életem végéig jogosnak érezném a saját fejemet egyre erőteljesebben verni a falba, de meglepő módon azután, hogy a kis jövevény egy pillanatra elbizonytalanodva megiramodott, az utána felé intézett kedves hívogató szavakra megtorpant, majd további hívogatásunkra visszatért hozzánk. Azon kívül a retteneten kívül amit magam iránt éreztem, ez a pillanat annyira megható volt, hogy a mai napig összeszorul a gyomrom ha visszagondolok rá. Képzeljük csak el a szituációt, egy meggyötört kis lelket, akit eddig csak egy kiskutyagyártó gépnek használtak, és abból kiindulva hogy a mai napig is (3 évvel később!!) mennyire fél a lábaktól és trappolástól, (valószínűleg rúgták is) és egész életében csak azt látta, hogy az ember mekkora egy szar lény, képes és mégis bizalommal fordul egy kedvesen hívó szó irányába. Képzeljük el ezt a teremtést és most állítsuk szembe azzal az emberrel aki 73 ilyen lényt tartott a saját szarában, rugdalt, és a kutyák kondíciójából kiindulva valószínűsíthetően vagy semmivel, vagy minimális és a lehető legrosszabb minőségű táppal táplált.

(2016 február karcagi szaporítótelep felszámolásakor készült képek
forrás: Állatvédőrség Facebook oldala /cikk végén link/)

Miután Zoé hozzánk került, valóban megtanultuk mi az igazi lemondás, és milyen egy elhanyagolt kutyával foglalkozni. Kezdve azzal, hogy semmilyen mértékben nem volt szocializálva és minden érintéstől vagy hangos szótól rettegett és maga alá pisilt, folytatva a fülgyulladásig, a bélfertőzéstől a mi napig újra megjelenő szobatisztasági problémákig, a séta, és az alapvető kutyatulajdonságok megtanulásáig mindenen keresztül mentünk. Az immunrendszere, a fogai, a füle mind rettenetes állapotban voltak, ebből az utóbbi kettő szintén még a mai napig folyamatos karbantartást igényelnek, nem beszélve arról, hogy a jelenlétében minden hangos és hirtelen megmozdulástól óvakodni kell, mert azonnal halálra rémül tőle.
És mindez még csak a kezdet volt, mivel később mikor az ivartalanítás előtti orvosi vizsgálatokon estünk át, fény derült arra is, hogy a kiskutyában szívféreg van.  Erről szintén tervezek egy külön bejegyzést, mert már akkora problémává nőtte ki magát itt Magyarországon is, hogy megéri minden irányból körberágni a témát. Mivel majd ott bővebben kifejtem nem mennék most bele részletesen, de nem kívánom senkinek azt az érzést, amit az okoz, hogy egy végre boldog élet útjain járó szerencsétlen mentett állat miután pár hónapot ízlelhette meg, életveszélyes állapotba kerüljön, és csak egy nagyon speciális és nagyon ritka műtét segítse az életben maradását. Miután ebből szerencsésen kilábaltunk következtek a kis csomók az egyébként is leharcolt emlői körül, amit szintén műtéti úton kellett eltávolítani, és még nem értünk az út végére, mert a fogai genetikailag rettenetesen hamar fogkövesednek és gyulladnak, és valószínűleg patellaficam gyanúja is fennáll, ami szintén egy speciális és drága műtétet igényel ha rosszabbodik a helyzet.

Mindezek fényében, a sok aggódás és idegeskedés után még mindig állítom, hogy életem egyik legjobb döntése volt befogadni ezt a kis tündért a családunkba, hihetetlen természete, kedvessége, és bolondozásai kárpótolnak minden nehézségért amit át kellett vészelnünk vele, minden mi fájt, eltörpül azok mellett amit kapunk tőle nap mint nap. Azonban remélem az ő példája elég egyértelműen jelzi azt, hogy miért nem ajánlatos semmilyen módon a szaporítók munkásságát támogatni azzal, hogy tőlük vásárolunk kiskutyákat.
Az én kutyám ezeknek az elsőre cuki, bolyhos, és egészségesnek tűnő kis pamacsok anyukája volt, akinek csak az volt a feladata, hogy teherbe essen, szüljön, majd ellássa addig a kicsiket amíg el nem különítették tőlük. Mert természetesen a kicsik közül akiket eladásra szánnak nem a szülőkkel együtt vannak tartva, mivel akkor egyes vásárlóknak szemet szúrhatna, hogy miért kerültek ennyire elhanyagolt állapotba. /Hetekig tartott mire a kutyám lábáról eltűnt annak a nyoma, hogy társaival együtt a saját ürülékükben töltötték az addigi életüket.../

Ha mindenáron nyugtatni szeretnénk magunkat mondhatjuk, hogy "dehát a mi kutyánk ahonnan jöttek nem az ennyire embertelen és ipari szekció részei voltak, hiszen láttuk őket", és az valóban igaz, hogy ezek a szaporítótelepek feltételezetten a jéghegy csúcsai de csak egy kicsit gondoljunk bele abba, hogy hány ilyen kutyát gyártanak nap mint nap, és közben hány kutya szenved menhelyek és gyepmesteri telepek rácsai mögött, vagy az utcán kószálva.

Végezetül, mutatnék egy képet arról, hogy miként nézett ki annó, és napjainkban, hogy néz ki a mi befogadottunk, aki azóta teljes értékű, boldog és kiegyensúlyozott életet él, és próbálja elfelejteni mindazt a szörnyűséget amit át kellett élnie bizonyos személyek rosszindulatának, profitorientált és embertelen hozzáállásának köszönhetett.
(A bejegyzésben eddig szerepelt képek azokról a további kutyákról készültek akik 2016-ban el lettek hozva, a karcagi szaporítótelepről, tehát eredetileg mindegyik kutya ilyen állapotban volt a mentésük napján. A következő képek már az alapvető kozmetikai és állatorvosi kezelések után készültek, szóval jobbak mint amit a valóság takart.)

(2016 február, az első nap a mentés után)

(2017 február)

(2018 április)

Linkek, cikkek érdekességek:
- Szaporítótelep képek forrása, további információk a karcagi szaporítótelepről: https://www.facebook.com/pg/allatvedorseg/photos/?tab=album&album_id=1127464523932757&__tn__=-UC-R
- Cikk egy tacskó szaporítótelepről: http://kutyabarat.hu/hirek/4380/92_tacskot_foglaltak_le_a_rendorok_egy_barcsi_haz_egyetlen_szobajabol
- Erről egy indexes cikk: https://index.hu/belfold/2018/09/13/allatorvosok_is_segitik_a_kutyas_szaporitomaffiat/
- Abai szaporítótelep története 129 kutyával (!!!), Állatvédőrség: https://www.facebook.com/allatvedorseg/posts/2057683957577471
- Hogyan ismerjük fel a szaporítót: http://kutyabarat.hu/hasznos/3375/ne_vegyel_hamisitvanyt_-_igy_ismered_fel_a_szaporitot
- Kutyabarát.hu-n rengeteg szaporítós történet van, a cikkek alján továbbiakat lehet találni, mind nagyon tanulságos http://kutyabarat.hu/hirek/3776/akcios_megunt_szaporitos_kutya_%E2%80%93_adnak_hozza_kabatot
-  Képek egy 500 kutyás külföldi szaporítótelepről, erős idegzetűeknek: https://www.flickr.com/photos/bugginout/albums/72157622862361252

...és legvégül

"Köszi hogy nem támogatod a szaporítókat! :)"

Nagyon sok állatvédő, és állatvédelmi szervezet írt már különféle cikkeket és felhívásokat a kérdésben, és sokszor találkozhatunk a közösségi médiában is plakátokkal, képekkel, felhívásokkal ezzel kapcsolatban, de sokak számára mégis homályos, hogy miért valóban nagyon fontos elutasítani az ilyen jellegű vásárlásokat, ha élő állatról van szó.

Arra, hogy egy állat befogadása milyen nagy döntés, és mennyire meg kell fontolni mielőtt belevágunk, egy más témakör, ennek kifejtésébe most nem mélyedek bele, az is megér egy teljes bejegyzést.
De ha minden körülmény megfelelő és egy új családtag befogadása előtt állunk, ahhoz, hogy mindenki jól járjon, érdemes mérlegelni, honnan tesszük ezt.

Egy kis háttértörténet:

Mint azt nagyjából mind tudjuk a kutyát már több ezer éve háziasította az ember, a farkasból, vagyis az egyik alfajából. Pontosan meghatározott helye és időpontja nem ismeretes, de egyes kutatások azt bizonyítják, hogy több területen is zajlott egy időben. Több elmélet is kialakult a kérdéskörrel kapcsolatosan, a korábbi rendelkezésre álló információk alapján 15.000 évvel ezelőtt kezdődött a folyamat, amikor az ősember felfedezte, hogy a farkasok vadászati mechanizmusát fel tudja használni a sajátjában, ha cserébe gondoskodást nyújt nekik.
A legújabb felfedezések azonban sokkal régebbre helyezik a kezdeteket, többek közt például egy közel 33.000 éves egyértelműen domesztikált faj koponyáját fedezték fel Közép-Ázsiában, Szibéria déli hegyvidékén (https://mult-kor.hu/cikk.php?id=35679) ami alapján mostanra hozzávetőlegesen 30-40.000 évvel ezelőttre teszik az első szelídített példányok kialakulását, akik nagy mértékben megkönnyítették az akkori emberek életét segítségükkel.

Őseink akkoriban leginkább a vadászathoz használták a mai kutyák elődeit, de egyes feltételezések szerint bundájukat is húsukat is hasznosították. Sajnos a két utóbbi egyes jelenlegi kultúrában sem tűnt el, hiába harcol ellene számos állatvédő, Ázsia egyes területein, pont ahonnan valószínűsíthetően az első példányok származhattak, a mai napig fogyasztják húsukat. Ebbe a témába egyelőre nem kívánkozok belemenni, mert hiába próbáltam a tűréshatáromat folyamatosan egyre feljebb szorítani az emberi szörnyűségekkel szemben, hogy valamilyen szinten részt vehessek az ellenük folytatott harcban, ez olyan mértékben visszataszító és elképzelhetetlen számomra, hogy nem vagyok képes még mélyebben belemerülni.

Később mikor a vadászat kezdett háttérbe szorulni az Európába vándorolt népesség az itt jelen levő fajokkal vegyítve a földműveléshez vette igénybe az így már keveredett génállománnyal rendelkező kutyák szolgálatait. Jóval később pedig saját szórakoztatása céljából megkezdte a társasági kutyák tenyésztését.
A tenyésztés folyamata még a mai napig nagyon ködös és felfoghatatlan a fejemben, nem tudom elhinni, hogy akár a csivava, vagy mopsz is ugyanabból az állatból alakult ki, mint a németjuhász, vagy husky, pedig akárhány helyen kerestem utána, feketén-fehéren szerepel, hogy márpedig semmi mágia vagy trükk nem szerepelt benne, szimplán a célnak megfelelő tulajdonságokkal rendelkező utódok párosításával jöttek létre ezek a fajták. Ha hozzám hasonlóan másvalaki is kételkedne a módszeren, próbáljon belegondolni abba, hogy több száz, ezer év leforgása alatt alakult ki a mára ismert formákra, ez kicsit könnyebben elfogadhatóvá teszi a tényeket.

Mint ahogy az élet összes többi más területén a múltban a kutyatartás sem volt olyan civilizált mint ahogy ma egyes fejlettebb Európai országokban, de a javuló tendenciák és megváltozott életkörülmények miatt ugyanannyira megszokottá és elvárhatóvá vált, mint például az, hogy a nők szavazati joggal rendelkeznek, vagy akár az, hogy primitív módon nem végezzük a dolgunkat el az utcán. Amit ezzel sugallni szeretnék, az nem más, mint azon vélemények és kijelentések ellen való fellépés, melyek szerint örüljenek a kutyák, hogy egyáltalán mellettünk lehetnek, mert régen még olyan szinten sem voltak jól tartva, mint ma a legrosszabb helyeken. Természetesen mindig lehet minden helyzetet a legrosszabbakhoz hasonlítani, de ez egyértelműen cseppet sem segíti sem a haladást, sem a másokhoz való empatikusabb és emberibb hozzáállás kialakítását.
Sok helyen ma már nem élő riasztóként, vagy betörésgátlóként szuperálnak ezen élőlények, hanem társként, családtagként, mivel szerencsére sokak számára kezd kirajzolódni, hogy ezen a bolygón a minket körülvevő más életformák nem feltétlen azért léteznek, hogy alánk rendelve a mi céljainkat szolgálják, akár úgy, hogy teljesen megnyomorítva kényünk kedvünknek kiszolgáltatva várják, hogy vajon milyen sorsot szán nekik a nagybetűs EMBER.

Azonban sajnálatos módon nem mindenki osztja ezt az új fajta megközelítést, és megragadtak azon a régi szinten, ami szerint a használati tárgyakhoz hasonlatosan, amikor épp szükség van rájuk elővesszük őket, majd amint nem hozzák a hasznot, vagy több kellemetlenséget okoznak mint előnyt akkor eldobjuk őket, mint egy használt papírzsepit. És mindeközben természetesen megengedett velük úgy bánni, mint lélektelen gépekkel..
Az utóbbi két mondat körülbelül lefedi azt a hozzáállást amivel a legtöbb szaporító kezeli a kezükbe szerencsétlen módon bekerülő állatokat, és itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy bemutatnám a jelenlegi hazai helyzetet, a kisállat értékesítés területén.

A magyarországi állatvédelem mint ahogy az sokak számára ismert, rettentő állapotban van, minimális szabályozással, egy kétes és betartatlan állatvédelmi törvénnyel, és olyan gyepmesteri telepekkel, amelyeket sokkal inkább lehet vágóhidakhoz hasonlítani, mint menhelyekhez. Ez is egy olyan témakör amiről ódákat lehetne zengeni, és valószínűleg a jövőben sort is fogok keríteni rá, azonban most maradok az eredeti koncepciónál.

Ha megvizsgáljuk, hogy egy kutyát befogadni/vásárolni szándékozó előtt milyen lehetőségek állnak, a következő főbb variációkat találjuk:
- Menhelyek, alapítványoknál, gyepmesteri telepeken, ideiglenes gazdiknál lévő befogottak, közösségi oldalakon civil állatvédők által hirdetett mentettek
- Valódi tenyésztőknél, kenneleknél lévő fajtatiszta kutyák
- Jófogáson, egyéb oldalon hirdetett szaporítók kutyái
- Ismerős, vagy ismerős ismerősénél található véletlen, vagy tervezett szaporulatból befogadás

Menhelyek, alapítványok, civil állatvédők:
Itt különösen nincs mit magyarázni, hogyha saját magunkon kívül másnak is szeretnénk segíteni, ez a mód a legjobb döntés, hiszen ezzel beteljesítjük azt az örök érvényű igazságot, hogy két állatot is megmentünk vele, azt akit befogadunk, és azt aki az ő megüresedett helyére tud érkezni. Sokan ódzkodnak ettől különféle okok miatt, ezekből párat összegyűjtöttem, hogy megcáfolva őket közelebb kerülhessünk ahhoz, hogy még több ember számára ez lehessen az első és egyetlen útja a befogadásnak.
- Kölyök kutyát szeretnék: Mivel rengeteg utcára dobott, és gazdi nélküli kutya van jelenleg hazánkban, így sok alom is születik tőlük nap mint nap, ezért ugyanígy lehetőség van kölyök kutya befogadására vásárlás nélkül is. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy már kicsi kora óta velünk legyen, akár együtt nőjön fel a gyerekünkkel, ebben az esetben, ha a menhelyeken vagy gyepmesteri telepeken épp nem találunk számunkra megfelelőt, következő lépésként érdemes a közösségi oldalakon szétnézni, mert akár Facebookon is rengeteg csoport van, ahol leginkább civil állatvédők hirdetik mentettjeiket, köztük kölyköket is.
- Nem tudom mekkorára nő meg: Az előző gondolatmenetet továbbfűzve felmerülhet ez a kérdés is mentettek esetében, azonban nem egy példát hallani kétes helyről vásárolt "fajtatiszta" állatokról, akik kétszer-háromszor nagyobbra nőttek, mint az eredeti fajtára jellemző méret. Ennek kivédésére szimplán olyan alomból érdemes választani, akiknek ismert mindkét szülője, abból tökéletesen meg lehet jósolni a várható méretet.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ki fog jönni a családommal/párommal/akárkimmel: Ez a probléma is minden eshetőség alkalmával fennáll, és az egyetlen ahol még kivédhető, az a lelkiismeretes és igazolt tenyésztőtől való vásárlás, aki egyébként is csak olyan helyre ad el állatot, ahol biztos annak megfelelő tartásáról. De ahogy az előző kérdésnél, itt is tökéletesen megoldható ugyanez egy állatvédőtől való befogadás esetén, ahol előzetes megbeszélés után, ha minden kötél szakad és mégsem megoldható az együttélés, vissza lehet adni az állatkát. Ez egyébként egy szaporító esetén sokkal körülményesebb, mert ha az aljasabb fajtából fog ki a vásárló, akár az életbe többet nem éri el az illetőt, és ott maradhat egy kutyával akivel nem tud mit kezdeni.
- Bolyhos, kis testű, cukimuki fajtát szeretnék: Szinte ugyanazt tudom ismételni amit eddig, mivel hatalmas mértékű a túlszaporodás, szaporítás, rengeteg ilyen fajta is kerül az utcára, ezért minimálisan több időbefektetéssel a közösségi oldalakon, vagy menhelyek weboldalán keresve találhatunk számunkra mindenben megfelelő befogadható társat.
- Nem akarok az "agresszív" állatvédők igényeiknek megfelelni: Sokaktól hallom azt kifogást, hogy nem kíván egyezkedni azokkal az állatvédőkkel akik hirdetik mentettjeiket, és még több savazást olvasok velük kapcsolatban. Sajnos a közvélemény nagy része úgy ítéli meg, hogy ezek az emberek túl sokat várnak el, túl sokat kérdeznek, és irreális elvárásokat támasztanak a befogadókkal szemben, esetlegesen bunkón reagálnak a felmerülő kérdésekre. Ez egy elég komplex téma de megpróbálom röviden felvázolni a szituációt. Nagyon sokszor találkozom azzal a kérdéssel egy-egy kóbor kutya kapcsán (többek közt ezért is töltök egyre kevesebb időt a Facebookon), hogy "hol vannak ilyenkor az állatvédők?". A legtöbb ember fejében az "állatvédő" szóról egy egyenruhás alkalmazott jelenik meg, aki azért kapja a több százezres fizetését havonta, hogy a kiszökdösött és kidobott állatokat zokszó nélkül azonnal szedje össze, helyezze el, etesse, és kutassa fel eredeti vagy új gazdáját. Az igazság azonban nagyon távol áll ettől, a szóban forgó személyek legtöbb esetben ugyanolyan civilek mint én, a kasszás a Lidliben, vagy aki épp ezt a blogot olvassa. Ők az esetek nagy részében munka után foglalkoznak hobbi szinten ezzel a tevékenységgel, még akkor is ha egy szervezet neve alatt teszik, mivel fáradozásaikért senki nem fizet semmit, még alapítványok esetén is a befolyó támogatások vagy 1%-ok is a horribilis állatorvosi, vagy elhelyezési, tartási költségekre mennek el. Magyarul ugyanolyan emberekről beszélünk mint saját magunk, hasonló magánéleti problémákkal, azonban erőteljesen megspékelve azzal a nyomással és teherrel amit tevékenységük miatt kell hordozniuk, a kétellyel, hogy vajon jó helyre kerül a mentettjük, vajon ki tudják e fizetni a költségeiket, és vajon valaha vége lesz a folyamatos vesszőfutásuknak, amit az emberek hozzáállása miatt kell elszenvedniük. Számos csoportban vagyok tag, ahol olvasva a történeteket amikkel nap mint nap találkoznak, cseppet sem vagyok meglepődve, ha a sokadjára feltett ugyanaz a bődületesen barom kérdés, az elvártnál ingerültebb reakciót vált ki belőlük. Hasonlíthatnánk a helyzetet akár a kereskedelemben, vagy a szolgáltatásban dolgozókhoz, ahol a sok negatív élmény és ugyanazon mondatok ismételgetése egy idő után hányingert és erős undort válthat ki az egyénekből, azt a különbséget leszámítva, hogy ebben az esetben teljesen jogtalanul vetné fel bárki a megszokott klisét, miszerint "minek megy el valaki ilyen helyre dolgozni, ha nem bír bánni az emberekkel?!" mivel az állatvédőket az állatok szeretete vezérli, és ha ők nem csinálnák ténykedéseiket, senki nem maradna aki humánus módon, gyepmesteri öldöklés nélkül elvégezné ezt helyettük.

Tenyésztők:
2016-tól az állam kivonta magát a magyar tenyésztők szabályozásának "súlya" alól, azzal indokolva döntését, hogy ezek felülvizsgálata "indokolatlan terhelést jelent az államigazgatásnak". Csak a kilenc magyar fajta: a komondor, a puli, a pumi, a mudi, az erdélyi kopó, a kuvasz, a rövid szőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla és a magyar agár tenyésztése maradt hatósági felügyelet alatt. Ez a döntés sokakban különféle reakciókat váltott ki, én is azon táborába tartozom, akik szerint ezzel az egyébként is kaotikus helyzetet, mint süllyedő hajót hagyta el, tovább fokozva a fejetlenséget és követhetetlenséget. Egy jól összerakott cikk megfogalmazza a főbb szempontokat, és bővebben kifejti a helyzetet, ezzel mélyebben beleláthatunk a témába: http://www.promenad.hu/2016/03/08/megosztja-az-ebtenyesztoket-az-uj-torveny/
A tenyésztőtől való vásárlás, ha úgy fogalmazok a kisebb rossz, mert ezzel legalább egy olyan területet támogatunk ahol nyomon követhető a vérvonal, nincs beltenyészet, és az állatok nem embertelen körülmények közt vannak tartva. Hogyha mindenképp ragaszkodik valaki ahhoz, hogy teljesen egészséges kutyát fogadjon társának, mondhatni ez a legjobb megoldás, azonban ennek teljesen érthető okokból megvan a maga ára is, mivel ezen ágazat, az etikai és jóléti szabályok betartásával korántsem olyan kifizetődő és profitáló mint ahogy azt a laikus elképzelné. Így ha a vásárolni szándékozó kiemelkedő anyagi körülményekkel rendelkezik és az állatorvosi látogatásokat leredukálná a minimális oltásokra, ez a leginkább járható út, azonban ha jót is szeretne tenni, és csökkenteni a már meglévő állományt, javaslom a első variáció választását. Ha viszont a szaporító-tenyésztő közötti kérdés merül fel minden esetben a tenyésztő a jobb választás, már csak abba belegondolva, hogy hiába sokkal alacsonyabb az állat ára a megvásárláskor, a felmerülő állatorvosi költségek határa a csillagos ég, hogyha megbetegszik kedvencünk. A legerősebb érv pedig mi más, mint az, hogy a helyesen tartott és tenyésztett kutyák várható élettartama hosszabb, így várhatóan sokkal többre tehető az együtt töltött idő, mint a kétes eredetű szaporító esetén.

Jófogás, szaporítók:
Azt hiszem már elég érvet felsorakoztattam idáig az alternatív verziók mellett, hogy elkezdjen derengeni a mindenki számára egyértelmű igazság arra vonatkozóan, mennyire helytelen ez a fajta értékesítés.
Többféle fokozata van jelen a piacon, ezek részletezésébe most nem megyek bele, mert egy remek írás ezt megteszi helyettem: http://mancsok.hu/allattenyesztes/szaporito.htm
Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy nagyon elkeserítőnek tartom az emberek hozzáállását a témához, mint ahogy a világ összes többi szörnyűségéhez, hasonló elutasítással fordulnak el a tényektől és mentegetőznek a megszokott kifogásokkal. Többek közt azzal, hogy "nekem nincsen pénzem a tenyésztőre" amit már kitárgyaltam az előbb az orvosi költségekkel, itt esetenként meglepődök azzal a megjelenő rosszindulattal amit tapasztalok az irányában, hogy mennyire undorító módon kívánják őket a szemét tenyésztők kizsákmányolni, egy másodpercre sem gondolva a számukra teljesen ismeretlen körülményekre amelyekkel egy egészséges kutya "előállítása" jár. Ezen kívül gyakran szerepel a "de nem is voltak rossz helyen a kölykök", ami egy fokkal megnyugtatóbb, mintha egy parkolóban lenne az átadás, ahogy sok esetben megtörtént már, azonban végtére mégis azt támogatjuk ezzel, hogy a jövőben is kedvet kapjon a hobbi szaporító az újabb gyártáshoz, amely az egyébként is hatalmas hazai kutya állományt gyarapítja. Utolsóként még megemlíteném a kedvencemet, a "nem ezen az egyen múlik" ami a társadalom helytelen berögzülését mutatja a kereslet-kínálat tekintetében, és amit sok ismerősömnek próbáltam már magyarázni a veganizmus kapcsán is, de legtöbbször elutasítás és meg nem értés volt a reakció. Pedig roppant egyszerű a képlet, amíg egy termékre, egy szolgáltatásra van vevő, addig lesz rá kínálat is, azt hiszem ezt nem kell tovább ragozni. Sokszor feljön itt az a kérdés, hogy de különben meghalt volna az a kutya, ha nem hozom el onnan, és ami a legszomorúbb, hogy sokszor hallom a "megmentettem" kifejezést is ennek kapcsán, ami a lehető legtévesebb megállapítás. Addig ameddig pénzt kapott érte az illető, egy másodpercig nem nevezhetjük megmentésnek, hanem minden esetben TÁMOGATÁSNAK, hiszen ezzel csak egy pozitív megerősítést kap arra, hogy amit csinál az kifizetődő, és a jövőben is újra el fog menni ebbe az irányba. Sajnos kevesen vannak akik képesek globálisan gondolkozni, pedig roppant fontos ahhoz, hogy megértsük, felfogjuk és irányítani tudjuk a világban zajló folyamatokat, detalán erre lenne a leginkább szükség, mert, csúnyán fogalmazva úgy is mondhatnám, hogy addig amíg egy hülye is akad aki elhiszi, hogy ez nem kártékony, és neki nincsen rá hatása, addig virágozni fog a továbbiakban is.
A legundorítóbb ipari szaporításról a saját tapasztalataimon keresztül fogok szemléltetést bemutatni.

Ismerős, véletlen szaporulat:
Leginkább csak azért szedtem külön az előző szekciótól, mert valószínűleg a tartási körülmények és az indíttatás más, mintha tudatosan nekikeresünk az interneten a kínálatnak és onnan választunk, ezen kívül mivel pénz nem cserél gazdát ezért legalább nem a kereskedelmi ágazat részét támogatjuk. Azonban ez is ugyanúgy része a folyamatnak, hiszen csak egyre több és több kutyát eredményez, és csak azok elől veszi el a helyet, akik már megszülettek, illetve épp altatásra vártak a rettentő helyhiány miatt, így ugyanazok vonatkoznak rá mint amit az előbb már kifejtettem.
Itt még megemlíteném az "egészséges ha lehoz egy almot" szekta hívőit, akik szerint mindenképp szükséges az állatoknak a párosodás és szülés kínjait átélni, mert úgy vélik, hogy ez nem csak, hogy jó, de kifejezetten előnyös nekik. Nagyon sokan és nagyon sokféleképp bizonyították már ennek az ellenkezőjét, ezért bizton állíthatom, hogy tökéletesen boldog és teljes életet tud élni az a kutya akinek soha nem kell az anyaság érzéseit átélni. Ne felejtsük el, hogy ösztönök és hormonok által hajtott állatokról beszélünk nem érzelem vezérelt emberekről,  így ha ivartalanítással ki vannak iktatva ezen a tényezők, egy másodpercig sem fog az állatkánk más kölykét nevelgető társára szomorú tekinteteket mereszteni, sem pedig a Discoveryn a családja körében legelésző gnú csordára könnyeket ejteni.

Honnan ismered fel a szaporítót?
Nem túl nehéz, hiszen ma már sajnos a kutyák értékesítésének 90%-t ők bonyolítják, ha nem egy hivatalos tenyésztőt keresünk fel, akkor valószínűsíthetően szaporítóval van dolgunk, de az alábbi körülmények még inkább egyértelművé teszik a tényt:
- Nem saját weboldalon vagy kennel név alatt, hanem egyéb oldalakon mint a címadó Jófogás, esetleg Facebook csoportokon belül árul (https://www.haziallat.hu/kutya/orokbefogadas-vasarlas/kiskutya-vasarlas-aprohirdeto-oldalak-osszehasonlitasa/6134/ jól részletezi a lehetőségeket, és jól látszik hol találhatóak az IGAZI tenyésztők)
- Utcán, vásárokon árul
- Nem ad törzskönyvet a kutya mellé, csak plusz összegért (no törzskönyv = szaporító)
- 8 hetes kor előtt akar eladni (ez a MINIMUM idő amikor el lehet választani a kölyköket az anyjuktól)
- Nem rendelkezik a kölyök az előírt oltásokkal (két oltás, két féreghajtás, majd ezek után még 4 oltás szükséges amit a lelkiismeretes tenyésztő számon is kér a vásárlón)
- A helyszínen ahol az alom található, nagy mennyiségű egyéb, akár más fajta kutya is található, nem feltétlen ápolt állapotban, rosszabb esetben a két szülő kiléte sem egyértelmű
- Még rosszabb esetben az alom helyszínét meg sem látogathatja a vásárló, az átadásra egy parkolóban, vagy nyilvános helyen kerít sort az eladó
Ezen kívül még egyéb jelei is lehetnek, de úgy gondolom a nagy részét kifejtettem már az előzőekben.

Egyelőre ehhez a részhez többet nem kívánok hozzáfűzni, a következő  bejegyzésben kicsit mélyebben belemegyek a szörnyűséges következményekbe, elmesélem saját tapasztalatomat a témában, és bemutatok több kellően rémes és elrettentő példát arra, hogy jobban megismerjük honnan érkeznek a legkétesebb eredetű fajtatisztaként árult szőrgombócok.

Linkek,  cikkek, érdekességek:
- http://mancsok.hu/allattenyesztes/szaporito.htm nagyon jó írás a témáról!
- https://sg.hu/cikkek/105707/a-kutya-alapozhatta-meg-a-korai-ember-sikeret
- http://elteonline.hu/tudomany/2017/07/03/elte-s-kutatas-az-ember-es-a-farkas-kapcsolatarol/
- https://www.bbc.com/news/science-environment-45875974

Szinte naponta felmerül a kérdés, hogy miként lehetünk mi emberek ennyire különbözőek egymástól, hogyan lehetséges, hogy ilyen mennyiségű viselkedési elem, tulajdonság, gondolkodásmód alakult ki az évszázadok során. Miért van az, hogy egy témával kapcsolatban egyesek csak legyintenek, míg mások annak szentelik egész életüket?
Azzal mind tisztában vagyunk, hogy a földrajzi elhelyezkedéstől, tanult kultúrától függően az alapvető világképünk már egy bizonyos befolyásoló tényező szerint alakul, de az azonos társadalmi körökben felnőtt személyiségek között is nagy mértékű eltérés mutatkozhat egy-egy kérdéssel kapcsolatban.

Az emberiség a kezdetektől fogva a létfenntartásra és túlélésre törekedett, majd ahogy a fokozatos fejlettségi szinteket elérte majd túllépte, napjainkra a központi kérdés a betegségek legyőzése / élet meghosszabbítása, a látszólagos béke fenntartása, és végső soron a kényelem tökélyre fejlesztése köré korlátozódott. Mindezek különböző gazdasági résztvevőkön keresztül zajlanak, dübörög a fogyasztói társadalom, az egész jóléti rendszer a kereskedelmi vállalatok és mögöttük álló politikai kapcsolatok labilis lábain áll, amelyek a hétköznapi ember számára olyan komplex és átláthatatlan hálót alkotnak, amelyekre álmunkban nem gondolnánk.

A 21. századi ember megtanulta a történelmet, tisztában van a feudalizmus igazságtalan rendszerével, a háborúk borzalmával, és nemes általánosságában örül, hogy nem szúrja senki szemét, a rendszer keretei és saját határai közt építheti az életét. Visszagondolva arra, hogy felmenőinknek milyen akadályokkal kellett megküzdeniük leginkább az életben maradásért, sokunk csendben elfogadja azt a sorsot és életszínvonalat amibe beleszületett, és amit fent tudott tartani elfogadással és a megadott normák követésével. 

Egészen a 20. századig az átlagos várható élettartam világviszonylatban a 30 évhez közelített, amibe ha belegondolunk a hideg futkoshat a hátunkon, tekintve, hogy körülbelül 100 év alatt mennyit változott a világ. A második ipari forradalom, a tömegtermelés, az orvoslás és közbiztonság hihetetlen mértékű fejlődésével, valamint a beállt politikai változások hatására napjainkra duplájára nőtt ez a szám.
A különböző rétegek közti hatalmas különbségek kezdtek elmosódni, habár még mindig hatalmas és mérvadó segítségnek számít, de korántsem akkora horderejű kérdés az, hogy hová születtünk, mint az elmúlt évezredekben. Habár nem könnyű de lehetőség van arra amire eddig soha, akár a legalsóbb szintekről, a semmibe születve felküzdheti magát egy-egy kivételes elme, az intelligencia, az adottságok, és kapcsolatok révén olyan pozíciókba kerülhetnek, amiket elődeink elképzelhetetlennek tartottak. (Természetesen ez még mindig az európai és nyugati társadalmakra vonatkozik, nem az olyan területekre, ahol még ma is ugyanazok az állapotok uralkodnak mint a múltban)

Ezek a változások érdekes módon változtatták meg az emberek életfelfogását és gondolkodásmódját. A túlélés helyett inkább a megadott társadalmi normák követése vált elsődlegessé, és globális szinten előtérbe kerültek az egzisztenciális kérdések, mivel már nem az volt az elsődleges kérdés, hogy miként tudunk életben maradni, felmerült az, hogy mégis miért élünk egyáltalán? Persze ez néhány különleges és kivételes költő, író fejében már a korábbiakban előkerült , de még soha nem kapott akkora szerepet mint napjainkban, ahol virágkorukat élik az önmegvalósítással, az önismerettel kapcsolatos könyvek, előadások, képzések, szemináriumok, hatalmas kontrasztot alkotva a körülbelül 2-300 évvel ezelőtt élő átlagember problémáival.
Egyes elméletek szerint ebben nagy szerepet játszik az, hogy az orvostudománynak köszönhetően a csecsemőhalálozások száma drasztikusan lecsökkent, és rengeteg eddig gyógyíthatatlan betegséggel élnek tovább az emberek, és nemzenek további utódokat. Egy különleges példa ide a szűk medencéjű nők esete, akik most már gond nélkül világra tudják hozni gyerekeiket császármetszéssel, ezzel nagy eséllyel továbbörökítve hibás génjeiket, holott cirka száz éve az anya és a baba sem élte volna túl a szülést. (https://index.hu/tudomany/egeszseg/2017/10/17/tovabb_orokitheto_a_csaszarmetszeses_szules_kockazata/)

Ugyanezen a vonalon tovább haladva az elméletem szerint Darwin természetes kiválasztódásának kijátszása a modern, fejlett társadalmakban további változásokat eredményezett, többek közt azt, hogy az egyébként a túléléshez túl gyenge egyedek is fennmaradnak a megkönnyített körülmények között és szintén továbbörökítik ezen tulajdonságaikat utódjaiknak. Már ha csak azt a hatalmas mértékű népességnövekedést nézzük ami bekövetkezett láthatjuk, hogy sokkal több ember születik és marad életben, és köztük olyanok is, akiknek erősen fogalmazva nem lennének megfelelőek a további létkörülmények.
Egy példán keresztül szemléltetve, ha a háborúk és betegségek övezte múltat tekintjük, mindenki számára egyértelmű, hogy rengeteg ember halt meg vagy azért, mert nem volt elég talpraesett és "életrevaló" a küzdelem során, vagy meg sem élte a felnőttkort gyenge fizikumának vagy idegrendszerének köszönhetően. Jelen eszmefuttatásomat az utóbbira hegyezném ki.
Ha továbbgondolunk a munkásosztályban evidens elvárásokra, ahol még az egészséges elmével született egyedek is hullottak mint a legyek, nem, hogy azok akik bármiféle mentális gyengeséggel rendelkeztek, de ők a nemesség körében sem maradtak fent túl sokáig. Ha bárki valaha valamilyen módon találkozott Jane Austin bármelyik könyvével, vagy a véletlen folytán egy "romantikus" magyartanárnője ráerőltetett egy szépirodalmi művet mint például az Üvöltő szeleket, találkozhatott azzal, hogy a fensőbb rétegeket sem kímélték az ideggyengeségből fakadó korai elhalálozások.
Mivel ma már virágkorát élik a lélektannal, a pszichológiával, és az elmebetegségekkel foglalkozó tanulmányok, és a körülmények is sokkal fenntarthatóbbak a "betegek" számára, nem beszélve arról, hogy a megkönnyített munkakörülmények és szabályozásoknak köszönhetően még gondolkozni is marad idő magunkról és a fejünkben küzdő démonokról, rengetegen járnak kelnek és működnek látszólag teljesen egészségesként, miközben egy teljesen más közegbe áthelyezve a veleszületett problémáikkal valószínűleg már nem léteznének.
Sok olyan embert ismerek, akik egyenesen megvetik az ideggyenge, depressziós, folyton problémázós társaikat, nem értve azt, hogy miért nem képesek túllépni a gondolataik okozta béklyókból, és normálisként haladni, dolgozni, és véleményem szerint ezek azok az emberek, akik egyéb helyzetekben is fennmaradtak volna, köszönhetően alacsony szintű empatikus és érzelmi beállítottságuknak.
Hogy kissé kevésbé tudományosabb (vagy tudálékosabb?!) hangnemben folytassam, ezen a ponton csúcsosodik ki az, hogy milyen erősen el lett cseszve a világ. A túlnépesedés fogalmával mindenki tisztában van, bár tudjuk, hogy ez nem a mi fejlettebb "nyugatias" köreinkben zajlik, és azt is, hogy a mi életünkben még nem lesz akkora hatása, hogy komolyabban aggódni kezdjünk a kérdésen, de az, hogy mennyi olyan ember tapossa ennek a bolygónak a talaját akinek radikális megközelítésből "nem kellene" nem sokaknak ötlik a tudatába. Nagyon sokat köszönhetünk az érzékeny embereknek, leginkább a gyönyörű versek és irományok, zenei művek területén, főleg mikor egy panaszos szonátát hallgatunk, könnyekig hatódva a csodálatos taktusokon, de az kevesekben merül fel, hogy vajon miként teltek ezen szerzők mindennapjai. Nem véletlen, hogy a legszebb művek általában a szenvedésről és fájdalomról szólnak, mivel abban az elmeállapotban a legerőteljesebb az alkotási folyamat.
(egy rövid de érdekes cikk ami ezt taglalja: https://fidelio.hu/klasszikus/valoban-a-szenvedes-a-kreativitas-katalizatora-15286.html)

Már ha azt nézzük, hogy mennyi érzékeny, kreatív és alkotó személy van jelen napjainkban - amely szorosan összefügg a fentebb boncolgatott kérdéssel, hiszen a múltban az ilyen beállítottságú emberek vajmi kevés eséllyel maradtak volna fent, hacsak nem társult ezen tulajdonságaik mellé egyéb létfenntartást segítő tulajdonság - láthatjuk, hogy a kialakított életszínvonal kedvez már szinte bármely típusú személyiség számára. Viszont jobban belegondolva nem biztos, hogy ez kifejezetten pozitív tényező akár a jövőre, akár az egyedek hétköznapi életére vetítve.
Hogyha ezen főbb jellemvonások egyéb negatív hatásokkal társulnak és a családi illetve nagyobb társadalmi közegek nem alakulnak kedvező módon a személyiségek nagyon erősen el tudnak torzulni, és ez eredményezheti azt a mennyiségű letargikus és depresszív létformát, akik manapság jelen vannak, és nem találják a helyüket ebben a világban.

Drasztikusan, és valószínűleg sokak számára elítélendően megfogalmazva, úgy gondolom, hogy a rendelkezésre álló génállománnyal, a túlfokozott érzékenységgel, az alapvetően szükséges életösztön, és az életbe vetett motiváció hiányával ezeknek az embereknek, - nekünk - az a legfőbb problémánk, hogy valójában nem lenne keresnivalónk az élők sorában. A természetes szelekció azonban nem tudta elvégezni a dolgát, a túlzott technikai fejlődésnek köszönhetően, amit vehetünk akár úgy is, hogy felülírta az alapkoncepciót, viszont nagyon fontos, hogy leginkább csak a külső körülményeket, és a fizikai szükségleteket javította.
Persze tömegesen megjelentek a probléma lelki oldalát enyhíteni kívánó pszichológiai és pszichiátriai kezelések, de ezek korántsem olyan egyértelműen és magától értetődően állnak rendelkezésre, és mindenki számára elérhetőek mint például az a körülmény, hogy a védőoltásoknak és orvosi ellátásnak köszönhetően, egy erőteljesen hibás génállományú egyed évtizedeket él meg. Nem beszélve arról, hogy sokak fejében még a mai napig is az a feltevés áll, hogy csak a teljesen elmebetegek járnak pszichológushoz, és már maga az szégyenteljes bukásnak számít, ha valaki nem képes önmagában lerendezni belső problémáit, és szakemberhez kíván fordulni. Mindemellett ezen szakemberek piaci ára jóval afelett az összeg felett jár, mint amennyit képes lenne megfizetni az az embertömeg aki valóban rászorulna a segítségre.

Egy nüansznyit visszakanyarodva még arra az iromány központját alkotó elméleti feltevésemre, hogy igazából sok személynek ki kellett volna választódnia, de úgymond az élet erre nem adott lehetőséget, egy igen testközeli példával támaszthatok alá. Egyedül önmagammal.
Kezdve azzal a nem elhanyagolható körülménnyel, hogy úgy jöttem erre a világra, hogy a köldökzsinór nagy része a nyakamra csavarodva elzárta az oxigén útját, és csak erőteljes orvosi segítséggel voltam képes megszületni, a csecsemőkori lázgörcsön át a későbbi műtétet igénylő köldöksérv, és kétszeres mandulaműtét után még kicsúcsosodott abban, hogy a csuklómat egyszer úgy törtem el, hogy fémmel kellett helyre illeszteni a csontot, különben az orvos elmondása szerint "kacska kézzel kellett volna tovább élnem". Ezeken kívül volt még egy agyrázkódásos bicikli balesetem, és még egyszer eltörtem ugyanazt a jobb csuklómat, majd a másik felkar csontomat is, pedig nem voltam sem bajkeverő, sem sportoló, szimplán elképesztő mód szerencsétlen, úgy emlékszem 12 éves koromig 7-szer jártam kórházban különféle betegségek és balesetek miatt.
Úgy vélem ezzel elég intenzív utalást kaptam arra, hogy nem kifejezetten vagyok életrevaló, pedig a mentális szakasz még csak ezután következett.

Ezen feltevésemnek egyéb továbbfűzött gondolatmeneteit külön témákba csoportosítva tervezem kifejteni, befejezésként most csak annyit említenék, hogy ha valóban igaznak bizonyulnak azok a következtetések amiket levontam, nem a legpozitívabb világkép rajzolódik ki a szemem előtt a jövő társadalmáról, és leginkább azok sorsáról, akik központi szereplői a fenti folyamatoknak.

Linkek, cikkek, érdekességek:
- https://hvg.hu/itthon/200848_Bethlen_nyolcasa
- https://www.demografia.hu/hu/tudastar/fogalomtar/62-varhato-atlagos-elettartam
- http://www.origo.hu/tudomany/20080310-a-termeszetes-szelekcio-es-a-kulturalis-evolucio-kutatasanak-uj-eredmenyei.html
- http://www.elitmed.hu/kiadvanyaink/ideggyogyaszati_szemle/a_modern_tarsadalmunkban_nem_mukodik_a_termeszetes_kivalasztodas_10220/

Sok mindenki számára nem adatott meg természetesen az a képesség, hogy uralkodni tudjon érzelmei és vérmérséklete felett, és sokunkban munkálkodnak erős hajlamok a nyugtalanságra, feszültségre, idegességre, vagy akár a napi szinten fennálló folyamatos szorongásra.
Többféle oka lehet ezen tulajdonságok felülkerekedésének, de megfelelő tudás hiányában erre most nem térnék ki, csak a saját helyzetemet, és az arra alkalmazott megoldásokat ismertetném.

Emlékszem, hogy már gyerekként is folyton problémáztam és feszengtem, és már-már beteges módon féltem a kritikától és leszidástól. Persze ez nem akadályozott meg attól, hogy olyan dolgokat kövessek el amik ilyen helyzetekbe sodortak volna, mert egy másik belső késztetés folyamatosan vitt a csintalanságok és helytelen viselkedés felé. Ezzel a két tulajdonsággal egy csodás ellentét alakult ki, a két oldal folyamatos harcot vívva egymással, épp a pillanatnyi hangulattól függően ami végül egy olyan feszültségben tetőzött, amely további fóbiák bevonásával az évek során szorongássá változott, és végül egy számos oldalról teljesen ellentétes személyiség képében teljesedett ki.
Később ezt tovább tetéztem azzal, hogy irreális elvárásokat támasztottam magammal és a külvilággal szemben is, majd amikor - mostanra már érthető módon - ezek nem következtek be, mérhetetlenül mérges és ideges lettem, leginkább a tehetetlenségtől és a folyamatosan jelen levő beteljesületlenség érzésétől.
Számos oka volt annak, hogy kamaszkoromra, olyan torz lelki világgal és hozzáállással rendelkeztem mint amilyen volt, csak hogy néhányat említsek az alapvető személyiségi elemek közül mint 0 kitartás, kifejezett tehetség hiánya, lustaság, irigység, kishitűség és még sorolhatnám... A külső negatív hatások sem kifejezetten kedveztek, az egyébként sok más helyen is jelen levő családi feszültség és szülők nem megfelelő kapcsolata és ennek a gyerekekre kivetülő hatása valamiért nagyon rosszul érintette betegesen túlérzékeny létformámat. A folyamatos feszengés és szociális fóbia (amit máskor majd bővebbek kifejtek) következtében olyan ideges természetem lett, hogy környezetemen kívül még magamat is napi szinten az őrületbe kergettem vele.

Ekkor fedeztem fel először az alkohol, majd a nyugtatók pillanatnyi jótékony hatásait, ami jó pár évre belehúzott egy vesszőfutásba és mélységekbe, majd egy erős depresszióba ahonnan csak pár évvel ezelőtt állt módomban kiszakadni. Habár a gyógyszereknek voltak jótékony hatásai, végtére minden esetben a mellékhatásként jelentkező még erőteljesebb nyugtalanság és idegesség az ami maradt belőlük, ezért nagyon nehezen de sikerült véglegesen búcsút inteni nekik.
Viszont ettől még az addig fennálló állapotok nem múltak el, így próbáltam egy kicsit természetesebb és kevésbé romboló megoldást találni a kérdésre, amely a gondolkozásmód váltáson kívül fizikailag is segít megküzdeni belső frusztrációimmal, és sokféle módszert kipróbáltam az edzésektől, a mindenféle csodakészítményekig, de rá kellett jönnöm, hogy ezek közül túl mély nyomot bennem egy sem hagy.
Ekkor keveredtem be a gyógynövények érdekes és magával ragadó világába.

A legfontosabb volt számomra első sorban az alvásproblémák leküzdése, mert sokszor már olyan szinten elharapózott a kérdés, hogy 2-3 órákat tudtam csak aludni, és a lidérces alvás paralízisen kívül pánikroham közeli állapotokba kerültem akkor amikor elalvásra került a sor. A második a folyamatosan fennálló idegesség és nyugtalanság, majd a mindezekből következő depresszió kikúrálása volt a cél, amelyekre az alább felsorolt gyógynövények váltak a hasznomra.

Citromfű

Az alfa és omega, az ami nélkül képtelen lennék hátralévő életemben létezni. Mikor legelőször felmerült a gyógynövény kérdés az elsők között volt amit találtam, de akkoriban még nem éreztem kifejezett hatását. Komolyabban csak 1-2 évvel ezelőtt kezdtem fogyasztani amikor kiderült, hogy a gyomorsavammal is gondok vannak. Többféle gyógyszert és módszert is kipróbáltam amik nem sokat használtak, sőt az egyik vénnyel kapható típus olyan mellékhatásokat hozott elő, amelyek tízszeresen felülmúlták az alapproblémát. Ekkor találtam rá a már korábbról ismert citromfűre, melynek rengeteg gyógyhatása ismert, így több legyet üthettem egy csapásra. Azóta paradicsomot eszek paradicsomszósszal, és egyetlen csersav tartalmú étel sem okoz gondot, pedig már olyan fázisában tartott a betegség, hogy az egész mellkasom fájt a túl sok visszakerülő savtól.

Mire jó?
- Idegerősítő, nyugtató
- Alváspanaszok enyhítése
- Emésztésjavító, puffadásgátló
- Izzasztó
- Pajzsmirigy működést szabályzó
- Idegi menstruációs panaszok enyhítése (magyarul a hisztis havibaj ellenszere)
- Ideges eredetű gyomorsav túltengés, reflux enyhítése
- Ajakherpesz elmulasztása, a kiváltó vírus kialakulásának csökkentése
- Vízhajtó

Mellékhatás, negatívum:
Túlságosan sok nincs neki, eleinte vízhajtó képessége miatt meggyűlhet a wc-re járással a gondunk, főleg ha este elalvás előtt fogyasztjuk, de magamon úgy vettem észre, hogy hozzá lehet szokni, már egyáltalán nem kelek fel arra, hogy pisilni mászkáljak ki. Viszont arra érdemes figyelni, hogy sok folyadékot igyunk használatakor a pótlás érdekében.
Terhesek számára nem ajánlott, a menstruáció lefolyásának gyorsítása miatt fennáll a vetélés veszélye.

Linkek, infók, forrás:
- https://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/citromfu-tea
- https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/mire_jo_a_citromfu/20140415112144?autorefreshed=1
- https://www.provitamin.hu/magazin/termeszetes-segitseg-gyomoreges-reflux-ellen-a387.html  
- https://kapszulacenter.hu/a-citromfu-tea-hatasa
 

Orbáncfű

Sokáig féltem az orbáncfű használatától mint elvakult fogamzásgátló tabletta élharcos, mivel csökkenti annak hatását, és józan parasztésszel felfogtam, hogy egy becsúszott gyerkőc több idegeskedést okoz, mint amennyit kiölhetne a gyógyfű, de amióta elhagytam a hormonos megelőzést, megtapasztalhattam jótékony hatásait. Nagyon erőteljes antidepresszáns hatóanyaga miatt szinte minden természetes nyugtató készítmény alkotóeleme, és a citromfűhöz hasonlóan rengeteg pozitív tulajdonsággal bír. 
Az pedig, hogy mennyire hasonlatos az elnevezése drága Führerünkével senkit ne tántorítson vissza a használatától.

Mire jó?
- Depresszió ellen
- Hangulatjavító, stresszoldó
- Immunerősítő, vírusölő
- Alkohol, és nikotinfüggőség leküzdésében nyújt segítséget
- Emésztésjavító, savcsökkentő
- Epehajtó, vízhajtó
- Görcsoldó - és egyéb menstruációs tünetek tompításában is segít
- Változókori hangulatingadozások ellen

Mellékhatás, negatívum:
Csökkenti a fogamzásgátlók, antidepresszánsok, egyes véralvadásgátlók hatását, és egy weboldal szerint egyes nátha elleni készítményekkel is ezért aki ezek közül bármelyiket szedi nézzen tüzetesen utána a felhasználhatóságának.
Terhesek számára szintén nem adható.
Elég erős kesernyés íze van, ezért túlságosan tömény teát nem ajánlatos főzni belőle, mindenképp ajánlom más füvekkel való párosítását, leginkább citromfűvel alkot jó párost
Csak kúraszerűen ajánlott alkalmazni
Fényérzékenységet okoz

Linkek, infók, forrás:
- https://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/orbancfu-hypericum-perforatum
- https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/orbancfu_kisimit_ideget_es_rancot/20151015194544
- http://www.egeszsegkalauz.hu/gyogymodok/gyogynovenyek/orbancfu-gyogyir-idegesseg-depresszio-stressz-ellen/jp91n10

Hogy egy kis aktualitást fűzzek ehhez a részhez, a cikk megírásakor épp az ajánlatos szünetet tartottam az orbáncfű használatában, és jól bizonyítja immunerősítő hatását az, hogy szinte azonnal megfáztam, pedig amióta a többivel együtt komolyabban fogyasztom (kb 1 éve) eddig egy-egy gyorsan múló reggeli torokfájáson kívül - amit akut feledékenységemnek és az abból következő nyitott ablaknak köszönhettem - semmi betegségben vagy huzamosabb rosszullétben nem volt részem. Persze simán benne van a pakliban, hogy tök véletlen egybeesés, mivel ezen kívül épp vitaminváltás közbe vagyok, de eddig akárhányszor úgy éreztem, hogy elindultam egy betegség felé, az elfogyasztott teakeverékem után gyorsan az enyészeté váltak a tünetek.

Macskagyökér

Divatos manapság, szinte az összes természetes alvást elősegítő bogyó alapeleme, ezen kívül a legerősebb növényi nyugtatóként tartják számon.
Legelőször tabletta formájában találkoztam vele, mikor a gyógyszer minősítésű nyugtatóról próbálkoztam leszokni,  és természetesen annak a hatását nem közelíti meg, de ennek leginkább az az oka, hogy nem tompítja a központi idegrendszert. Mivel akkoriban én igenis igényeltem, hogy tompák legyenek az idegeim, eleinte nem gondoltam, hogy bármi haszna lenne, de később gyógyteaként lefőzve sokkal hatásosabbnak találtam, a többi itt felsorolt növénnyel együtt (kivéve biloba) nagyon kellemes nyugtató-altató keveréket alkot, ami valóban segít lelazulni. Tablettaként csak akkor érzékeltem hatását ha az előírtnál többet vettem be belőle (amit amúgy nem kéne..) viszont cserébe másnap reggel fokozott ingerlékenységgel és idegességgel fizettem érte, amivel pont a lényegét veszíti el,  és nagyon hasonlít ez a tulajdonsága a hagyományos nyugtatókéra, ezért nem ajánlanám és a jövőben nem is tervezek élni vele. 

Mire jó?
- Nyugtató, stresszoldó
- Idegesség, erős szívdobogás ellen
- Álmatlanság ellen
- Enyhíti a migrénes fejfájást
- Ideges eredetű magas vérnyomás, illetve gyomorbántalmak ellen
- Izzasztó, vizelethajtó

Mellékhatás, negatívum:
Nem szabad sem nagy mennyiségben, sem túl sokáig fogyasztani, mindenképp csak kúraszerűen, mert egyrészt könnyen hozzászokik a szervezet, másrészt nagy mennyiségben nyugtalanság, idegesség a mellékhatása.
Egyéb mellékhatások: émelygés, fejfájás, látóideg gyengülés, valamint hátráltatja a megfelelő emésztést.
Kellemetlen, kesernyés ízű.
Terhesek számára nem ajánlott.

Linkek, infók, forrás:
- https://www.hazipatika.com/taplalkozas/gyogynovenyek/cikkek/termeszetes_nyugtato_a_macskagyoker/20030825105422?autorefreshed=1
- https://gyorgytea.hu/gyogynovenyek-betegsegekre/macskagyoker-valeriana-officinalis

Komlótoboz

Azon kívül, hogy a komlót a legtöbben az emberiség egyik legjobb találmányához a sörhöz kötik, növényének tobozát egyéb célokra is fel lehet használni mint a lerészegedés. Bevallom én csak kiegészítőként használom a többi növényem mellé ezért önmagában még nem is próbáltam, de a keverékemben úgy gondolom remekül szuperál.

Mire jó?
- Idegnyugtató, enyhe altató hatású
- Feszültség- és szorongásoldó
- Nyugtalanság ellen
- Ösztrogéntartalma segíti a tejelválasztást, a menstruációt, és enyhíti változókor tüneteit
- Étvágygerjesztő

Mellékhatás, negatívum:
Toboza bőrirritációt okozhat.
Nem ajánlott koncentrációt és szellemi tevékenységet igénylő feladatok előtt használni.
Depresszió ellen nem segít, sőt felerősítheti tüneteit, ezért ha már itt tartunk ne éljünk vele.
Fokozza a nyugtatók, alkohol hatását.

Linkek, infók, forrás:
- http://www.egeszsegkalauz.hu/gyogymodok/gyogynovenyek/gyogynovenyek-a-komlo-gyogyhatasai/r7b07ex
- http://nutrilab.hu/tag/komlotoboz
- http://pharmaonline.hu/cikk/gyogynovenyek_a_szorongas_es_alvaszavarok_kezeleseben

Kamilla

Szerintem nincs ember aki ne ismerné a jó öreg kamillát, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian hajoltunk a gőzölgő főzete fölé megfázáskor gyerekkorunkban, ám azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ez csak az egyik felhasználási módja ennek a sokoldalú növénynek. Azon kívül, hogy az íze is talán a legkellemesebb az összes itt említett tea közül, már több helyen olvastam, hogy nyugtató hatása is kiemelkedő, ezért beinvitáltam keverékeim közé.

Mire jó?
Mire nem?
- Tisztítja a légutakat, megfázás ellen
- Gyulladáscsökkentő, ízületi gyulladásokra is jó
- Görcsoldó, szélhajtó
- Idegnyugtató
- Gyomor-, bélrendszeri és epepanaszok ellen
- Arc és hajápolásra
- Emésztésserkentő
- Fekélyek, nőgyógyászati gondok ellen
- Immunrendszer serkentő
- Vágásokat, zúzódásokat, égési sebeket nyugtat
És még ezeken kívül egy tonna másra is jó még, de azokat már nem részletezném, a linkekből kiolvasható

Mellékhatás, negatívum:
Nagy mennyiségben hányingert, hányást okoz.
Parlagfű allergiásoknak nem ajánlott.
Nem feltétlen negatívum, de korábban kötőhártya gyulladásra használták, azonban erre a gyógynövényboltban kapható verzió nem megfelelő, allergizáló elemeket tartalmazhat

Linkek, infók, forrás:
- http://www.egeszsegtukor.hu/gyogynoveny-lexikon/kamilla.html
- https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/kamilla_a_legismertebb_gyogynoveny_hatasai/20161018111241
- https://gyorgytea.hu/gyogynovenyek-betegsegekre/kamilla-matricaria-chamomilla
- https://citygreen.hu/az-orvosi-szekfu-kamilla-matricaria-chamomilla-gondozasa-szaporitasa-gyogyhatasai/

Golgotavirág

A kamillához és komlótobozhoz hasonlóan szintén már a sokadik helyen olvastam a nevét a nyugtató hatású gyógynövények sorában, ezért kiegészítettem a gyűjteményemet vele, önmagában még nem használtam.

Mire jó?
- Görcsoldó, fájdalomcsillapító
- Nyugtató
- Depresszió ellen
- Segít csökkenteni a szorongást és stresszt
- Álmatlanság ellen
- Emésztésserkentő
- Nőgyógyászati problémák ellen

Mellékhatás, negatívum:
Az előírt mennyiségnél nem szabad többet alkalmazni erős nyugtató hatása miatt.
Van egy típusa a kék golgotavirág, ami mérget, cianidot tartalmaz, ezért elővigyázatosan kell vásárolnunk, nehogy véletlenül olyan nyugodtak legyünk tőle, hogy többet meg sem kell mozdulnunk az életben.

Linkek, infók, forrás:
- http://www.egeszsegtukor.hu/gyogynoveny-lexikon/golgotavirag.html
- https://www.hazipatika.com/taplalkozas/gyogynovenyek/cikkek/mire_jo_a_golgotavirag/20160916120255

Gingko Biloba

Az egyetlen olyan gyógynövény a felsorolásban, ami nem nyugtatást szolgálja habár stresszoldó hatása is elismert.
Sosem gondoltam magam egy szuper intelligens és okos lénynek, habár amíg az agybajaim előtt bele nem kerültem az útvesztőbe egész jó tanuló voltam, de azt leginkább az unalomnak tudtam be, és annak, hogy egyéb dolgom és elképzelésem nem volt, mint hogy teljesítsek az iskolában elvártaknak. Nem tudom, hogy teljes mértékben az okozta-e, mert mindig is problémáim voltak a figyelem összpontosításával, de ha valaki olyan mennyiségű és olyan szörnyű minőségű boroskólát fogyaszt el, mint amit én tettem 16 éves koromban az erőteljesen elgondolkozik azon, hogy vajon a még teljesen ki nem fejlődött agysejtjei miként reagálnak erre a behatásra. Ezen a habitusomon a későbbiekben sem sikerült változtatnom, ahogy már írtam csak kiegészítettem a szintén tompító gyógyszerek "jótékony" hatásával, így 20-as éveimre azt vettem észre, hogy igen erősen gondot okoz a másoknak alapvetőnek tűnő elemek megjegyzése, vagy az, hogy ne hagyjam a telefonomat a kamrában, majd töltsem a rákövetkező 30 percet azzal, hogy megpróbálom kideríteni, vajon hol lehet. Mikor már olyan intenzívek voltak ezek a tünetek, hogy a munkámat se tudtam megfelelően elvégezni éreztem, hogy valami boost kell,  ekkor találtam rá a gingko biloba jótékony hatásaira. Vizsgaidőszakban és érettséginél már korábban is próbáltam a Memolife vitamint, amit úgy vettem észre hatásosnak bizonyult, de mélyebben utánaolvasva a témának rájöttem, hogy felesleges márkás kapszulákat vásárolni, bőven elég megtalálni azok fő alkotóelemét.

Mire jó?
- Keringésjavító, az agyi véráramlást és oxigénellátását fokozza
- Idegsejtek működését segíti
- Memóriajavító
- Fokozza a teljesítő, koncentráló, tanulókészséget
- Értágító, gátolja a vérrögök kialakulását
- Stresszoldó
- Lassítja a demenciát

Linkek, infók, forrás:
- https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/ginkgo_biloba_ertagito_keringesjavito_stresszoldo/20150929114657
- http://ginkobiloba.hu/
- https://www.gyogynovenysziget.hu/ginkgo-biloba

Mellékhatás, negatívum:
Hígítja a vért, ezáltal megnehezíti a véralvadást, ezért vérhígító készítményekkel együtt nem szabad szedni, illetve javasolt ezt is kúraszerűen alkalmazni. Ugyanezen okok miatt műtéti beavatkozások előtt érdemes felfüggeszteni a szedését.

Még...

A felsoroltakon kívül amit rendszeresen használok, még több gyógyteával találkoztam utánaolvasásom során amelyek szintén jól működnek nyugtatóként, oldják az idegességet és feszültséget. Ezek kipróbálása még nálam is tervben van a jövőben, bár már most is úgy néz ki a szekrényem mint egy marihuána termesztőnek...

- Bazsalikom
- Levendula
- Majoránna
- Rozmaring
- Ribizlievél
- Galagonya
- Hársfa
- Ánizs

Felhasználásuk:

Mostanra már csak a tasakban kapható füvet veszem nem a filteres kiszerelést, mert így egy fokkal környezetkímélőbb mint a filteres verzió. A gyógyteák legnagyobb ellensége a fém (hogy miért azt még nem sikerült kiderítenem, de ha nem hát nem) ezért nem volt egyszerű kisilabizálni, hogy anélkül miként lehet átszűrni az esetenként porszemekre morzsolódó növényeket. Eleinte egy nem használt (vagy maximum egyszer-kétszer, ki emlékszik rá..) harisnya zokniba tettem a füveket és abban ázott, de nem voltam benne biztos, hogy ez a legjobb megoldás, főleg, hogy ki tudja a forró víz hatására milyen reakciók zajlanak le a műanyaggal, így legtöbbször megvárom hogy leülepedjen a teáskanna aljára, és csak az utolsó köröknél használom a harisnyás megoldást ahogy a csészébe áttöltöm a kanna tartalmát. Mindezt egyébként egy műanyag kisebb szűrővel ellátott kannában művelem, ami persze nem sokat ér, simán átvergődnek rajta a kisebb szemek, de attól sem lesz semmi bajunk, ha egy kettőt magunkévá teszünk.
Szóval a teákból általában 1 csapott evőkanálnyit kell beáztatni egy csésze, kb 2,5 dl vízzel, de én már általában nem szarozok a mennyiségekkel, érzésre szoktam összekeverni többfélét, és az egészet egy nagy kannában áztatom, nagyjából megsaccolva a mennyiségeket.
Egy dologra kell figyelni a keveréskor, hogy hasonszőrű teákat mixeljünk csak egybe, azaz egyértelműen pl egy serkentő és lazító ne kerüljön egymás mellé. Ez persze itt nem áll fent mivel szinte mind ugyanazt a célt szolgálják, (kivéve biloba) szóval bátran csinálok különféle koktélokat, attól függően épp mit kapok a boltban, és mi van itthon.
Miután felöntöttük a vízzel 10-15 percet kell lefedve állni hagyni, majd a felhasználás módjától függően elfogyasztani. (Ezek a linkekben részletesen ki vannak fejtve).
Legtöbbször azt javasolják hogy forrón fogyasszuk, de ha nem öltünk ki minden érzékelő receptort a szánkból ez nem mindig megoldható, főleg egy sietős reggelen ezért én esetenként nem átallom kihűlve is inni, úgy vettem észre, így is érzékelhető a hatás.

Mint ahogy az a való életben velem is történt, itt is az állatkísérletek megismertetésével kezdeném a kegyetlenség mentes életforma bemutatását. Szinte tisztán emlékszem arra a pillanatra (ami nagy szó..) amikor először találkoztam a fennálló helyzetet leíró cikkekkel, videókkal, és tudatosult bennem, mennyire szörnyű és undorító ez az egész folyamat. Ekkorra már egy ideje vegetáriánus voltam, de az mindenki számára egyértelmű kérdés, hogy anélkül nem tudsz elfogyasztani egy oldalast vagy nuggets-t, hogy az ne került volna valaki más életébe, ezért ennek kifejtésébe nem mennék bele.

Az viszont, hogy a kedvenc parfümöm magamra löttyintése, vagy egy Milka csoki jóízű elfogyasztása állatok milliónyinak napi szintű szenvedésébe kerül, hideg zuhanyként ért. Először persze a legkontrasztosabb témába mélyedtem el, azaz a kozmetikumok világába, ami az állatkísérletek nagyjából 30%-áért felelős. A gyógyszeripar körülbelül 6%ot tesz ki (info: http://www.demokrata.hu/hir/zold-jovo/horror-szepsegiparban)

Elhűlten olvasgattam az adatokat, néztem a képeket és videókat, és közben a hideg futkosott a hátamon. Nem tudtam elhinni, hogy eddig ennek a része voltam, pénzt adtam bele, azt, hogy vannak emberek akik ezt képesek végrehajtani, és hogy akadnak akik tudatában vannak, mégis továbbra is megvásárolják ezeket a termékeket. Komolyan ennyit ér, hogy fényes legyen a hajunk, hogy ne ráncosodjon az arcunk, ami X év múlva úgyis foszló hússá, majd hamuvá és porrá lesz? A kényelem, hogy csak besétálunk a legközelebbi Auchanba / DM-be, / Tescoba és levesszük a polcról a jól megszokott L'Oreal, Palmolive, Baba tusfürdőt, sampont, amitől pihe-puhák és faszán jól ápoltak leszünk más élőlények napi szintű szenvedésének és fájdalmának az ára, a bőrük alá fecskendezett allergénektől a szemükbe csepegtetett csípő anyagokon át. Ketrecben leélt kilátástalan életekre egyesek csak egy vállrándítással reagálnak kijelentve, hogy persze tudják, hogy ott nem túl jók a létkörülmények, de ezek az állatok, csak azért lettek létrehozva, hogy ily módon a hasznunkra legyenek, egy másodpercig sem belegondolva abba, hogy ugyanolyan érzésekkel rendelkeznek, és ugyanakkora fájdalmakat élnek át mint amit mi felsőbbrendű és mindenkin uralkodni képes szuperintelligens emberi lények is átélünk. Egy másik csoport inkább befogja a fülét és elfordul "amit nem tudok az nem fáj" alapon, és gyakori még a "nekem se időm és se energiám ezzel foglalkozni" annyira el vagyunk foglalva a saját kis szaros életünkkel és problémáinkkal.
Pedig hiába gondolják legtöbben tévesen úgy, egyáltalán nem akkora erőbefektetés kikerülni azokat a cégeket akik részt vesznek ebben a horrorban.

Amikor legelőször találkoztam ezekkel a tényekkel rögtön egy rémes gyerekkori emlékem ugrott be, amikor egy újságban olvastam a bonsai macskákról, amiről hála az égnek kiderült végül, hogy hoax, egy levél-lánc amit elmebetegek találtak ki egészséges aggyal felfoghatatlan okokból kifolyólag, és amelynek lényege az volt, hogy kölyök macskákat izomlazítóval üvegekbe tuszmákolnak és csővel etetve szobanövényként nevelik őket, amiktől az egész testük és csontjaik deformálva fejlődnek ki. A mai napig fel tudom idézni azt a mérhetetlen borzongást, tehetetlenség érzést, és még most is hányingerem lesz ha belegondolok az ötletbe, már a gondolat kikészít, hogy valakinek egyáltalán ez eszébe jutott, és ott akkor hónapokon keresztül abban a hitben keltem és feküdtem, hogy ez egy valós procedúra, és állatok ezrei ilyen kínok közt sínylődve élnek. Azt hiszem akkortájt kezdődhettek az alvásproblémáim, és akkor kezdtem egyes emberi lények irányába olyan érzésekkel viseltetni amelyek később kicsúcsosodtak a "legszívesebben lapáttal verném agyon amíg mozog" formációkba.
(a bonsai macska hoaxról itt lehet pár sorban olvasni: http://www.urbanlegends.hu/2005/02/a-bonsai-macskak/)

Talán ha nem születtem volna ilyen elbaszott mód érzékenynek és naivnak, sok paranoiától mentesülhettem volna, de ha ezek kellettek ahhoz, hogy eljussak ehhez a gondolkodásmódhoz amiben a témával kapcsolatban rendelkezem, akkor a sok kínlódás ellenére sem kérném máshogy a neuronjaimat. Mára teljesen érthetetlené vált számomra, hogy azok után, hogy valaki a tudatába kerül ezeknek az információknak, képes tovább élni az életét a megszokott kerékvágásba, reggel arcot mosva a legillatosabb Old Spice aftershave-vel, fogat mosva a legdrágább Colgate fogkrémmel, és Hugo Bosstól illatozva hagyja el fancy lakását, hogy döntéseivel és hozzáállásával még több szenvedéshez járuljon hozzá ebben az amúgy is reménytelenül kegyetlen világban.
Nem szeretnék ítélkezni senki felett, hiszen én is ezt csináltam éveken át, csak a többi letisztult, nyugodt és tájékoztató cikkel ellentétben most csak szimplán szeretnék bepillantást mutatni abba ami a hozzám hasonlók fejében játszódik le a kérdés felmerülésekor.
Habár számomra is sokkal egyszerűbb lenne az első tusfürdőt levenni a polcról, soha többé nem leszek képes erre mindazok tudatában amikkel szembesültem. Főleg miután arra is fény derült, hogy az élelmiszergyártók közül szintén rengetegen részt vesznek a folyamatban, leginkább azok a vállalatóriások akiknek termékeivel rogyásig vannak a legkönnyebben elérhető üzletek.

Aki régebb óta ismert tudja rólam, hogy az életet teljes mértékben elképzelhetetlennek tartottam a Nesquick kakaópor nélkül, még 20 éves koromban is hasonló lelkesedéssel kevertem a kakaómat reggelente, mint 9 évesen, így keserű volt a rádöbbenés, hogy a Nestlé az egyik leggörényebb gyártó az összes közül, azon kívül, hogy a kísérletekben is vezető szerepet foglalnak el, véleményük szerint a vízre sincs alapvető joga az emberiségnek, és buzgón vásárolja fel Földünk vízkészletét, hogy amikor már egy csepp sem marad, egyetlen monopóliumként dúskáljon a profitban.
(http://ecolounge.hu/nagyvilag/oriasi-botrany-a-nestle-korul
https://avilagtitkai.com/articles/view/a-nestle-tobb-millio-liter-vizet-szipolyoz-ki-a-foldbol-es-nem-fizet-erte-majd-eladja-a-vilagnak?001)

(Márkák amikről sokan nem is tudnak)
(forrás: peta.org, veganrabbit.com)

Amikor azt írom, hogy nem nagy erőbefektetés kikerülni ezeket a termékeket, nem úgy értem, hogy a kisujjunkat sem kell megmozdítani, mert hazudnék ha azt mondanám, hogy a kezdetekben nem okozott keserves pillanatokat de mivel alapvetően sokkalta lustábbnak és nehézkesebbnek tartom magam az átlaghoz képest, úgy gondolom, hogy egy átlagember számára sokkal kevesebb hisztirohammal járna ez a procedúra.
Nem is kifejezetten a lemondás okozott problémát, hanem megismerni és megjegyezni azokat a gyártókat akik termékeit magamévá voltam hajlandó tenni, bár a Carte d'or fagyiktól Nesquick sziruppal nyakon öntve fájt, ó de hogy fájt búcsút venni. Nagyon sokat segítettek az interneten megtalálható listák, és telefonos alkalmazások, ezeket a cikk végén részletezem.
Viszont sok-sok kis hazánkban kapható termék semelyik ilyen listán nem található meg, leginkább ezek kutatása volt az ami gyakran kikezdte az idegrendszeremet, és azt mindenképp fontosnak tartom még megemlíteni, hogy ha nem szeretnénk az Auchan amúgy is szédítően tömött folyosói közt agyérgörcsben kilehelni lelkünket, nem szabad túlságosan erősen rápörögni a témára. Eleinte érdemes kis lépésben szép fokozatosan áttérni, aztán egy idő után úgyis meglesznek a megszokott árucikkek, hiszen általában szeretjük ugyanazt a pár fogást ismételgetni, illetve nasi szempontból sem ismerek olyat aki ne ugyanazt a chipset választaná szinte minden alkalommal.
Végül nálam is beállt a rend, már 1-2 hónap után ugyanabban a ritmusban töltöttem vásárlásaimat mint előtte, és be kell hogy valljam sokkal jóízűbben fogyasztom azokat a ételeket amelyekről tudom, hogy senki más életét nem nyomorították meg. Valamint vannak olyan esetek amikor még én sem vagyok biztos, hogy teljesen mentesek bárminemű erőszaktól, mert semmi információt nem találok róluk, de folyamatosan törekszem arra, hogy ezeket a lyukakat betöltsem, ha más nem, az internetről, biztos forrásból való rendelés útján.

Hasznos cikkek és linkek, infók a témában érdekeltek számára:
(bővítés alatt)

Listák a teszteket végző illetve nem végző cégekről:
https://www.mediapeta.com/peta/PDF/companiesdotest.pdf 
https://www.mediapeta.com/peta/PDF/companiesdonttest.pdf
https://www.cruelty-free-beauty.hu/markalista/  (kifejezetten ajánlom, mélyen belemegy azoknak a vállalatoknak az ügyébe akik próbálnak kiskapukat találni, és megtéveszteni)
www.allatkiserletmentes.hu (A Facebook oldalukat kifejezetten ajánlom valamint a leghasznosabb a mobilra letölthető applikációjukat ami felett megszámlálhatatlan perceket töltöttem görnyedve különböző áruházak polcai közt kóvályogva)

Webáruházak ahonnan rendelhetőek állatkísérlet mentes termékek:
https://hu.lush.com/
https://www.zoldbolt.hu/allatkiserlet-mentes
https://www.ecco-verde.hu/temak/ihtk
https://dejavuvilag.hu/ (termékeiknél fel van tüntetve)

Az én szerény háztartásomban bevett márkák termékek és lelőhelyeik: (szintén bővítés alatt)
- tusfürdő, sampon, balzsam, testápoló, kézkrém és akár szinte minden tisztálkodószer, szappan, dezodor, és rengeteg kozmetikum: DM - Balea (ami újdonsült királyság, hogy most már a vegán termékeiket is megjelölik, de ezt majd a későbbiekben, ja és mindemellett baromi olcsóak)
- mosópor: ezzel kicsit mindig dilemmába vagyok, próbálkoztam sok mindennel, de valószínűleg fizikailag képtelen vagyok arra, hogy foltmentessé varázsoljam a ruhákat, még régen a legmárkásabb márkával se, de amikkel a szokásos eredményeket értem el: mosószóda, citromsav, ecet, szódabikarbóna
- chips, nasi: Chio - bár sok termékük pálmaolajos amit szintén kerülök, és amiről szintén szó lesz később, de nem végeznek teszteket - szinte bárhol megvehető
- papírtörlő, wc papír, zsepi: Zewa - szinte bárhol megvehető
- parfüm: bevallom azt még nem vásároltam, eddig az elmúlt évek alatt felhalmozódott mennyiséget használtam fel, de ha sor kerül rá valószínűleg Body Shop márkát fogok kipróbálni.
- fogkrém: DM - Dontodent
- üdítő: (pl: Coca-cola, Nestea és társai helyett) Mizse víz, gyümölcslevek, Sio, - szinte bárhol megvehető

Végezetül még megjegyezném, hogy sajnos elég sok kétes cég is van, akik nem feltétlen megtéveszteni kívánják vásárlóikat, csak éppenséggel olyanok leányvállalatai, vagy partnerei akik viszont végeznek kísérleteket, így ha mélyebben belegondolunk, a pénzünk végül mégis csak azok zsebében köt ki, akik szerint teljesen elfogadható ez az hozzáállás. A profitok megtartása és piaci rés kihasználása miatt akadnak akik kiskapukkal próbálkoznak és szavakkal dobálóznak, mint pl legújabban a Dove, aki bőszen hirdeti állatkísérlet mentességét, pedig anyavállalata az Unilever, aki a Nestlé után a második legkevésbé etikus óriás vállalat, hiszen hiába tiltották be Európában az állatkísérleteket, aki akar talál kibúvót alóla. Lehet, hogy egyesek számára ez már nagyon szőrszálhasogatásnak számít, de csak hogy egy sarkalatos példával jöjjek elő, a gyerekpornó is azért van betiltva, és jár súlyos büntetés annak, aki azt nézi, mert ameddig igény van rá, és van aki fizet érte, addig mindig lesz valaki aki érdemesnek tartja gáyrtani. Pont ez az elve az egész elutasításnak, nem szabad azt gondolnunk, hogy csak porszemek vagyunk, és legyinteni, hogy úgysem rajtunk múlik, hiszen a tömegek személyekből állnak, ugyanolyan döntéshozó létformákról mint én,  vagy mint aki ezt olvassa. Mi vagyunk a kereslet, ami irányítja a kínálatot, és ha egy kis esély van rá miért ne tegyük jobbá a világot akár olyan kis apró választásokkal, mint, hogy melyik termékért nyúlunk az áruház polcain?

A címben szereplő kérdést, naponta felteszem magamnak, minden létező formájában, az élet minden területére kivetítve. Körülbelül egy évvel ezelőtt elindítottam egy blogot, hogy ezeket a gondolatokat szabadjára engedjem, de olyan szinteken elharapóztak a különböző agybetegségeim, és defektjeim, hogy egy-egy odatévedt ismerősöm megrökönyödéssel vegyes aggodalommal javasolt mielőbbi külső segítséget, ezzel egyértelművé téve, hogy nem kifejezetten a publikum számára való az a felület.

Azt hiszem sokan vagyunk úgy ebben az életszakaszban amiben én is lépkedem, hogy erőteljesen elgondolkozunk azon, mit szerencsétlenkedtünk össze az elmúlt éveink során, főleg azok a sorstársaim, akik nem ambíciókkal telve hagyták el az anyaméhet, és a felnőtté válás sem vágta nyakon őket kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb lehetőségekkel, és megvalósítható ötletekkel. Világ életemben döntésképtelen voltam, ha valamiről volt véleményem abban sem voltam biztos, és felcseperedésem során olyan mennyiségű fóbiát, parát, és pszichés betegséget gyűjtöttem össze, hogy ha listába kívánnám szedni, reggelig körmölhetném.
Mindezeknek, lehengerlően bizonytalan személyiségemnek és behatárolhatatlan vonásainak következményeként olyan elbaszott döntéseket hoztam, és életvitelt folytattam, hogy Linsday Lohan és Miley Cyrus barátném is megirigyelhette volna egyes éjszakázásom történetét.

Habár időközben is erőteljesen éreztem, hogy valamit nem jól csinálok - leginkább az alkoholmámoros másnapok reggelén furcsa helyeken ébredve - de ezek a megérzések sem tántorítottak el jó ideig, és sorba követtem el ugyanazokat a hibákat, és bántottam meg olyan embereket, akiknek egyetlen bűnük annyi volt, hogy rosszkor voltak rossz helyen, és csodás személyem fertőző árnyékába, önpusztításom útjába keveredtek.

Körülbelül 4 évvel ezelőtt kezdtem el kapiskálni, hogy ez így nagyon nem pálya, egy olyan kapcsolatban vergődve amit kapcsolatfüggőségemnek köszönhettem, és ekkor találkoztam a Titok című remekművel, amit azóta persze jobban átgondolva rájöttem, hogy egyáltalán nem szabad készpénznek venni. Főleg, mivel sokan a túlzott pozitív gondolkodásnak tudják be többek közt az emberek millióit sújtó 2008-as gazdasági válságot, ahol röviden az emberek ész nélkül kértek, a bankok meg ész nélkül adtak hiteleket, amiket senki nem volt képes fizetni, bármennyire is mantrázták minden reggel a tükör előtt.

(Erről, illetve a túlzott pozitivitásról itt lehet még olvasni:
https://ehrenreich.blogs.com/barbaras_blog/2008/09/how-positive-thinking-wrecked-the-economy.html
http://tgy-magazin.hu/psziche/a-pozitiv-gondolkodas-negativ-hatasai
http://www.vous.hu/hir/20170113-a-pozitiv-gondolkodas-arnyoldalai-hatranyai)

Mindezek ellenére akkoriban nekem nagyon jól jött, hogy kirángasson abból a depresszióból és negatív világnézetből amiben előtte éveken át éltem, így ha valaki már nagyon a sötétségben kóvályog, és még egy éppen nyíló színpompás virágban is csak a világ szenvedéseit látja, annak bátran ajánlom, egy próbát megér.
(És nagyon jókat lehet röhögni, a színészek elhivatottságán, és azon, hogy néhányan mennyire képesek mindenféle röhejes abszurditásban hinni csak, hogy ne olyannak lássák az életet amilyen valójában)

(link: https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/a-titok-teljes-film-magyarul-NwgRlPaRd1bIjz1X)

Ettől a lökettől egy bizonyos mértékben megváltozott hozzáállásban elevickéltem még egy pár évig, amihez persze hozzájárultak az életemben bekövetkezett nagy mértékű pozitív változások, azonban az elmúlt 1-2 évben újra kezdtem visszakerülni az eredeti életszemléletemhez, az ön- és világgal szembeni utálathoz.
Ekkor kezdtem megismerni a valódi énemet, amit az elmebetegségeim nagy erőkkel igyekeztek deformálni, és ekkor váltottam először vegetáriánus majd vegán étkezésre és életmódra, és próbáltam olyan irányba terelni viselkedésemet és tetteimet, amit elfogadhatónak gondolok, és amivel valamilyen szinten elégtétellel szolgálhatok a lelkem azon részének amely napi szinten basztat az elkövetett görénységeim miatt.
Nem mondom hogy egyszerű művelet, főleg egy olyan reménytelenül lusta, végtelenül váltakozó hangulatú, személyiségű és elbaszott mód végletes létformának mint amilyennek nagy örömmel állíthatom magamat.

Sok pszichológiai és viselkedéssel foglalkozó könyvet olvastam és olvasok, hogy megértsem ezt az összefolyó maszlagot amit személyiségnek neveznek, de azt vettem észre, hogy minél mélyebben megyek bele a témába, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy valaha felfogjam mi zajlik az emberi elmében.
Ahogy a kilábalásom után újra belekerültem abba a depresszív hullámba amit már jól ismerek, de előzőleg rendkívül rosszul kezeltem, arra jöttem rá, hogy mivel szerencsétlen kis létezésünk úgyis teljesen jelentéktelen az univerzum életében - abból a szempontból, hogy mások mit gondolnak rólunk - befejezem azt, hogy folyton attól rettegek, hogy hülyének néznek. Főleg, hogy eddig abszurd módon a legtöbb szar helyzetben éppen ezen okból kifolyólag kerültem.

Nos végtére ennyit letaglózó személyemről, az okokról és elképzelésekről, nem tartom valószínűnek, hogy sok mindenkit megmozgatnának lenyűgöző agymenéseim, és eszmefuttatásaim, de ha valaki hasonló cipőben jár, és magára talál egyes aspektusaiban (szegény...) vagy esetleg, egy jót röhög a próbálkozásaimon, annak váljék egészségére. Azt leszögezném, hogy az esetek nagy részében a saját véleményemet fejezem ki, bizonyos tényekkel, cikkekkel, állításokkal kapcsolatban, semmiféle szaktudással nem rendelkezem az élet semmilyen területén, ezért megnyilvánulásaimat sem érdemes készpénznek venni, a tévedés, és hülye kijelentések jogát fenntartom, és adódnak alkalmak amikor legszívesebben én is elhatárolódnék önmagamtól.

Témák amikről valószínűleg szó lesz. Vagy nem: életmód, vegánság, pesszimizmus, halál, munka, boldogulás, kilátástalanság, állatok, állatvédelem, kutyák, ésatöbbi illetve épp ami eszembe jut és nem bődületes baromság.